BKK-körkép: ez történt 2022-ben

Eljött az év végi összegzés ideje, érdemes még a szilveszteri pezsgőbontás előtt végiggondolni, van-e mire koccintani? Nem árulok zsákbamacskát: van! Hiszen idén bemutatkozott a BudapestGO, elkészült a Lánchíd útpályája, megújult a Blaha Lujza tér – és folytathatnám a sort. Ezért született ez az összeállítás.

Voleszák Gábor

Voleszák Gábor

A felújított Lánchíd útpályája

 


TARTALOM

Élhetőbbé tesszük Budapestet
     Blaha Lujza tér: ahol újra találkozhatunk!

     Lánchíd: minden a tervek szerint halad
Új korszak kezdődött a közösségi közlekedésben
Egyre fiatalabb a fővárosi járműállomány
     Villamosbeszerzés
     Trolibuszok
     Autóbuszok
Tovább bővült a MOL Bubi flottája
Így lett az ügyfelek igényeiből menetrend
Közös érdekünk Budapest tisztán tartása és biztonságának megőrzése
Kedves kezdeményezések is színesítették a mindennapokat

 

 

Azt mondják, minden jó, ha a vége jó. Mondhatnám, azaz írhatnám most én is – mégsem teszem. Ennek olyan jelentése van ugyanis, hogy ami a „vége” előtt történt, az megvolt, elmúlt, letudtuk, inkább felejtsük is el.

Szerintem épp az ellenkezője érvényes: érdemes visszaidézni és összegezni, milyen évet hagy maga mögött a Budapesti Közlekedési Központ.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet

De kezdjük a végén: az év végére megszépült hazánk egyik leforgalmasabb csomópontja, a Blaha Lujza tér, és a szemünk előtt született újjá a Lánchíd útpályája. A BKK beruházásában végzett felújítások évtizedekre meghatározzák Budapest arculatát.

 

Blaha Lujza tér: ahol újra találkozhatunk!

 

A Blaha Lujza tér és az ott található növények, fák, a háttérben gyalogosokkal

 

Ligetes-fás találkozóhelyként újjászületett a Blaha Lujza tér, ahol a már meglévőkkel és az újakkal együtt 89 fa lombosodhat, emellett 1000 négyzetméter zöldfelület és vízjátékok fokozzák majd tavasztól a terület élhetőségét, illetve javítják mikroklímáját. Kapcsolódó fejlesztésként elkészült a Somogyi Béla utca is, amely a korszerűsítésnek köszönhetően biztonságosabb lett.

 


„Örömteli, hogy 55 év után megújult a Blaha Lujza tér, nagyon büszkék vagyunk rá. Köszönet jár mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett a munkában. Mérhetetlen boldogság tört rám, amikor az ünnepélyes térátadón mosolygó embereket láttam arra sétálni. Mint minden hasonló jellegű felújításnál, itt is akadtak nehéz napok vagy hetek, de nem volt olyan pillanat, amikor kétségbeestünk volna. Felkészült projektcsapat dolgozott a tér megújításán, és tisztában voltunk azzal, hogy nincs olyan helyzet, amelyet ne tudnánk kezelni. A felújítás előtt a Blaha leromlott, lehangoló állapotban volt. Fiatalkoromban sokszor gondoltam arra – és szerintem sokan mások is –, hogy csak jussak át rajta. 505 nap kemény munkája után ez most megváltozott: már direkt útba ejtem. A Blaha olyan hely lett, ahol jó megállni, kicsit elidőzni, és még milyen jó lesz, ha elkészül a Corvin Áruház felújítása is. Fontosnak tartom, hogy vigyázzunk a térre, a rendezett környezetre, és remélem, élettel teli, forgalmas, ugyanakkor barátságos találkozóhely lesz a Blaha Lujza tér.”

– Csomor Bence projektvezető
 

 

Lánchíd: minden a tervek szerint halad

 

Taxik és kerékpárosok haladnak át a Lánchídon

 

Hazánk egyik legfontosabb jelképének korszerűsítése egész évben az ütemtervnek megfelelően és költségkereten belül haladt. December 16-ától az autóbuszok, a taxik és a kerékpározók birtokba vehették az elkészült útpályát. A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezés jövőre folytatódik többek között a már átépített járdákon, a hídfőkben, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával. A Lánchíd felújításának első évét ebben a blogcikkben összegeztük.

 


„Büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország egyik legjelentősebb jelképének, a Széchenyi lánchídnak a felújításán dolgozhatok. Az idei év egyik legnagyobb teljesítménye, hogy a szerződésben rögzített 18 hónapos határidőn belül sikerült felújítani és megnyitni a forgalom előtt a Lánchíd útpályáját. Idén elkészült a kapuzatok kőfelületeinek restaurálása, valamint a tönkrement vasbeton pályalemez cseréje. Befejeződött az acélszerkezetek korrózióvédelmi bevonatának megújítása, és elfoglalták helyüket az ismét régi fényükben pompázó oroszlánok. Az aszfaltozási munkák végeztével sikeresen lezajlott a híd próbaterhelése, melyet követően egyenes út vezetett az ideiglenes forgalomba helyezésig. Nem szabad azonban hátradőlni, a következő bő fél év még rengeteg feladattal jár. El kell készíteni a gyalogosjárdákat, a hídkorlátokat, a pályalemez alatti munkákat, a díszvilágítást, a gyalogos és kerékpáros aluljárókat, valamint a hídfőhelyiségek építészeti és gépészeti felújítását. Célunk, hogy Budapest létrejöttének 150. évfordulójára úgy adhassuk vissza a Lánchidat, hogy az ismét nemzetünk büszkesége lehessen.”

– Varró Zsolt projektvezető
 

 


Szeretnél még többet tudni a Lánchíd felújításáról? Akkor nézd meg ezt a videót!

 

A hosszabb ideig tartó nagyberuházásokon kívül olyan, elsősorban útépítési munkák is megvalósultak vagy elkezdődtek – a kerületekkel együttműködve –, amelyek rendkívül hasznosak az adott térségben élőknek:

• megújult négy megállóhely hét peronja – a Kossuth tér, az Árpád utca, a Baross utca (Béke tér irányú fel- és leszállóhely), valamint a Szarvas csárda tér – az 50-es villamos vonalán; a korszerűsítés célja egy zöldebb környezet kialakítása és az akadálymentes közlekedés biztosítása volt;

• élhetőbb lett a XIII. kerületi Göncöl utca: a Rákos-patak és a Kámfor utca közötti szakaszon biztonságosabban haladhatnak a gyalogosok vagy a kerékpárral közlekedők, és megújult az útpálya burkolata is;

• biztonságosabb lett a VI. kerületi Podmaniczky utca megújult szakasza: a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út között kényelmesebben lehet közlekedni, javultak a gyalogos- és kerékpáros közlekedés feltételei;

• a BKK korszerűsíti a Határ út metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos-aluljárót, felvonók épülnek a felszín és az aluljárószint között, hogy a metróállomás peronjai akadálymentesen elérhetők legyenek;

• idén júniusban kezdődött a XIV. kerületi Vezér utca felújítása: a BKK teljesen helyreállítja az útburkolatot és a Fogarasi úti csomópontot, kerékpársávot alakít ki, több mint 40 fát és 8300 cserjét ültet el;

• szeptemberben elkezdődött a régóta várt munka a XV. kerületben: csaknem egy év alatt megújul az Erdőkerülő utca és a Zsókavár utca, új zebrákat létesítenek, valamint akadálymentesítik a Fő téri villamosmegállót.

 

Tudtad-e?

• a BKK szeptemberben újabb fontos lépést tett az átláthatóság, az ügyfelek tájékoztatása érdekében: egy új, nyilvánosan elérhető oldalon minden információt megtalálhat a társaság egykori, jelenlegi és várható fejlesztéseiről;

• nagyinterjú készült a BKK beruházási igazgatójával, Horváth Lászlóval, aki a Blaha Lujza tér „titkairól”, a Lánchíd-felújítás költségeiről, valamint az útépítések szükségszerűségéről is beszélt.

 

Új korszak kezdődött a közösségi közlekedésben

 

A megnyitott BudapestGO alkalmazás látszik egy okostelefon képernyőjén

 

Most ugorjunk kicsit vissza az időben: a BKK lépésről lépésre digitalizálja a  szolgáltatásait, például azért, hogy ügyfelei kényelmesebben, gyorsabban tudjanak jegyet vásárolni és érvényesíteni. A megvalósítás első lépéseként a FUTÁR alkalmazás helyét februárban átvette a BudapestGO. Az új applikáció már nem csupán utazástervező. Sokkal több annál. Segítségével egy helyen lehet útvonalat tervezni, jegyet vagy bérletet vásárolni, illetve tájékozódni a valós idejű, aktuális forgalmi helyzetről.

A BudapestGO bejelentése után alig néhány héttel, március 1-jén megjelentek az időalapú jegyek is a BKK kínálatában. A 30 és 90 perces digitális jegy az érvényességi időn belül korlátlan számú átszállást tesz lehetővé a fővárosi közösségi közlekedés járatain. Az időalapú jegyek bevezetése több évtizedes lemaradást pótol, rengeteg ügyfél régi igényére nyújt megoldást.

 

Tudtad-e?

• a februárban indult applikációt gyorsan népszerűvé tették a kényelmi funkciói;

• a widget az egyik legkedveltebb az ügyfelek visszajelzései alapján, hiszen elegendő egy mozdulat, és a jegy vagy a bérlet a telefon képernyőjén látható;

• az automatikus bérlethosszabbítási lehetőségnek köszönhetően mindig lesz érvényes bérlete az utasnak, nem kell észben tartani a lejárat dátumát;

• májustól a kerékpárral közlekedőknek még jobb és pontosabb tervezést nyújt, sőt elérhetővé vált többi között a telebusz szolgáltatása is;

• októberben nemzetközi szinten is egyedi, új funkcióval bővült a BudapestGO, amely „Járműről tervezek” elnevezéssel szerepel az alkalmazásban, és segítségével menet közben, kényelmesen – akár egy váratlan torlódás közben is – új útvonalat lehet tervezni.

 


„A BudapestGO kiváló példa arra, hogy a befektetett munka meghozza gyümölcsét. Nagyon sok terület kollégáinak hosszú hónapok munkája kellett ahhoz, hogy elindíthassuk a BudapestGO-t, az új funkciók és a megemelkedett felhasználói szám miatt pedig az üzemeltetést is teljesen újra kellett gondolni. Külön öröm, hogy a sikereket látva nem dőltünk hátra, hanem folyamatosan megújítjuk a rendszert. És ennek meg is van az eredménye: a FUTÁR apphoz képest két és félszeresére nőtt az aktív felhasználók száma, csaknem 1 millióan használják az alkalmazást havi szinten, a teljes értékesítésünknek pedig már a 15 százaléka ezen a csatornán történik. És ami a legfontosabb: sokan választották a közösségi közlekedést vagy vettek jegyet, illetve bérletet amiatt, mert egy praktikus, a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedési ügyek intézésére jól használható alkalmazást adtunk. És amit ígérhetek, hogy 2023-ban sem állunk meg: számos új fejlesztés valósul meg, amelyeknek köszönhetően még többeknek lesz hasznos app a BudapestGO.”

– Nagy Bence projektvezető
 

 

A BKK újabb lépésre készül a digitalizáció területén: 2023 elején olyan technikai megoldás tesztelésébe kezd a Mastercarddal, a Monet+-szal és a K&H Bankkal együtt, amely még gyorsabbá és egyszerűbbé teszi a közösségi közlekedés használatát. A technológiának köszönhetően a BKK ügyfelei –papírjegyek vásárlása vagy előzetes BudapestGO regisztráció nélkül – bankkártyájuk, okostelefonjuk vagy okosórájuk segítségével utazhatnak a 100E repülőtéri járaton.

 

Tudtad-e?

• szeptember 1-jétől a BKK új kedvezményrendszerrel ösztönöz az utazási feltételek betartására: elengedi legalább felét a pótdíjtartozás összegének, aki a pótdíjazását követően, még aznap érvényes bérletet vásárol;

• modernebbé vált a FUTÁR-rendszer: decembertől minden közösségi közlekedési jármű és kijelző átállt a 4G kommunikációra, ez újabb évtizedre garantálja a megfelelő forgalomirányítást és a fővárosban közlekedők 24 órás, folyamatos, színvonalas tájékoztatását.

 

Egyre fiatalabb a fővárosi járműállomány

A BKK a közösségi közlekedés, valamint az ahhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére 2022-ben is nagy hangsúlyt helyezett. Az elmúlt években indított járműparkfejlesztés idén további lendületet kapott.

 

Villamosbeszerzés

 

Egy villamos halad

 

Újabb 20 vadonatúj, CAF típusú villamos állhat forgalomba Budapesten 2024-től: a Fővárosi Közgyűlés októberi döntésével támogatta a városvezetőség javaslatát, és a fővárosi önkormányzat biztosítja a szükséges forrásokat az új villamosok beszerzéséhez. A BKK korábbi, 2014-es szerződésének opciós lehetősége miatt szinte a 8 évvel ezelőtti – csak az azóta eltelt eurózónás inflációval növelt – árakon érkezhetnek az alacsony padlós, klímával felszerelt modern villamosok. A CAF és a BKK közötti szerződés szerint ezenfelül további 31 villamos lehívása lehetséges 2023. március 18-áig.

 


„Nagyon örülünk, hogy nem vesztek el a villamosok Budapest számára, és húszat már meg is rendeltünk. De járműfronton ez az év nem csak a CAF-villamosokról szólt. Legalább ekkora öröm, hogy az ugyancsak opciós szerződéssel beszerzett trolibuszok folyamatosan érkeznek, és ezzel párhuzamosan a BKV 135 új autóbusszal frissítette flottáját. A villamosok esetében az okozta a fejvakarást, honnan lesz rájuk forrás, és a gyártóval folytatott egyeztetések is nehezek voltak. Ne feledjük, hogy 2022 elején a szerződésünk csak május 17-éig tette lehetővé a villamosok opciós lehívási jogának gyakorlását. Sok egyeztetés kellett, mire a CAF is egyetértett velünk a szerződés módosításában. Aligha szükséges részleteznem, miért előnyösek a fővárosban közlekedők számára ezek a járműbeszerzések. Az új járművek alacsony padlósak, klimatizáltak, sokkal nagyobb üzembiztonsággal rendelkeznek. És bár ez ízlés kérdése, de jobb rájuk nézni, mint egy olyan muzeális értékű járműre, amely tőlünk nyugatra – és lassan keletre is – már csak a nosztalgiaforgalomban vehetne részt.”

– Rácz Zoltán, az Infrastruktúra- és Járműprojekt-iroda vezetője
 

 

Trolibuszok

 

A 72M troli érkezik

 

A BKK összesen 48 Solaris–Škoda Trollino típusú trolibuszt – 12 szólót és 36 csuklóst – rendelt meg csaknem 2014-es áron. Az új járműflotta első példánya szeptemberben érkezett Budapestre, decemberben pedig további öt állt forgalomba. A lengyel–cseh gyártó járművei akadálymentesek, légkondicionáltak, és önjáró üzemmódban is képesek megtenni legalább négy kilométert.

 

Autóbuszok

A BKV Zrt. flottája idén 135 Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusszal frissült. Az új járművek forgalomba állításával a menetrend szerint közlekedő, utolsó magas padlós autóbusz is elbúcsúzott a fővárosi utaktól.

Kicsit előretekerve az idő kerekét: a BKK megrendelésére az ArrivaBus Kft. 2023 nyarán 150 korszerű buszt állít forgalomba. A személyszállítással foglalkozó vállalat júliusban írta alá a megrendelésről szóló szerződést a BKK-val.

 

Tovább bővült a MOL Bubi flottája

 

Egy kerékpáros elhalad egy MOL Bubi gyűjtőállomás mellett

 

A BKK célja, hogy a közbringa-szolgáltatás a fővárosiak igényeit kiszolgálva a lehető legtöbb ügyfél számára elérhető legyen, ezért folyamatosan bővíti a közbringarendszert. Idén 500 vadonatúj MOL Bubi bicikli állt forgalomba, ma már összesen 2060 közbringa és 178 gyűjtőállomás áll az ügyfelek rendelkezésére.

A bővítés fontosságát az is indokolja, hogy a közbringa-szolgáltatás kihasználtsága a rendszer 2021-es megújulása óta folyamatosan nő, és a felhasználói visszajelzések a kerékpárok számának növelését említik első helyen. Ezt követi szorosan az igény, hogy minél több területen legyen elérhető a MOL Bubi szolgáltatás. Ezen projekten a BKK és a budapesti kerületek közösen dolgoznak.

 


„Az új MOL Bubi bevezetése és folyamatos fejlesztése egyértelmű sikertörténet: a korábbihoz képest hatszor annyian használják a közbringarendszert, másfél év alatt bő 4 millió utazás történt, a tágan értelmezett belvárosban nem nagyon lehet úgy közlekedni, hogy ne találkoznánk Bubival tekerőkkel; a kerékpárok az utcakép részévé váltak. Még egy év után is folyamatosan és nagy számban bővül a felhasználók köre. Sokan a Bubival próbálják ki a kerékpározást a Budapesten, és tesznek egy lépést a fenntarthatóbb közlekedés irányába. Így azzal a kellemes teherrel kell megküzdenünk, hogy a kerékpárflotta- és területbővítési igényeknek eleget tudjunk tenni – ennek következő, fontos mérföldköveit már 2023 tavaszán tapasztalhatják majd. De a kedvező visszajelzések mellett kiemelten fontos, hogy sikerült üzletileg önfenntartóvá tenni a rendszert, jelentős finanszírozási terhet levéve ezzel a Főváros válláról.”

– Nagy Bence projektvezető
 

 

A BKK a kerékpárok számának növelésén kívül a szolgáltatási területet is folyamatosan kiterjeszti: jelenleg összesen 178 gyűjtőállomáson lehet felvenni és leadni a kerékpárokat. A BKK tervei szerint ez a szám tovább emelkedhet, az új gyűjtőállomások kialakításáról több kerülettel közösen zajlik a tervek véglegesítése.

 

Tudtad-e?

• több mint 300 helyszínen lehet kerékpárral és rollerrel parkolni Budapest belvárosában: ezek a Mobi-pontok. Elnevezésükről Budapest lakosai döntöttek; a ponthálózat segíti a biztonságos közlekedést, és hozzájárul a rollerkáosz megszüntetéséhez. Fontos azonban tudni, hogy a MOL Bubi bicikliket nem lehet lerakni a Mobi-pontokon, azokat továbbra is a MOL Bubi gyűjtőállomásokon lehet elhelyezni.

 

Így lett az ügyfelek igényeiből menetrend

 

A 83M troli közeledik

 

A BKK rendszeresen felméri az ügyfelek igényeit, elemzi a forgalmi adatokat, és azokhoz igazítja a járatok közlekedését. Mint a főváros közlekedésszervező cége, Budapest közösségi közlekedéséért, annak működtetéséért és fejlesztéséért is felel.

• Márciustól meghosszabbított útvonalon, az Örs vezér tere és a Mexikói út között jár a 82-es trolibusz. A fejlesztéssel egy időben új sűrítő járat is indult 82A jelzéssel az Örs vezér tere és az Uzsoki Utcai Kórház között.

• Tavasszal több éjszakai járat menetrendje is módosult néhány perccel, ami újabb helyszíneken tette lehetővé a csatlakozást egyes járatok között ezzel segítve a gördülékenyebb közlekedést.

• Áprilistól gyakrabban és új útvonalon, a Keleti pályaudvar és a Nyugati pályaudvar között jár a 73-as trolibusz. A trolibuszok a Nyugati pályaudvart közvetlenül elérik, így a két pályaudvar közötti kapcsolatot még jobban kiszolgálják.

• Nyártól jelentősen javultak a Havanna-lakótelep közösségi közlekedési kapcsolatai. Új gyorsjárat indult a kispesti Templom érintésével Kőbánya-Kispest felé 132E jelzéssel. A metrópótlás alatt elindított 194M busz véglegesen a hálózat része lett 142E jelzéssel, jelentősen bővebb üzemidővel. A 136E busz az Üllői úton újabb megállókban áll meg,  ami prakitusabb azoknak akik vásárolni indulnak. Mindhárom járat a hét minden napján közlekedik.

• Augusztus 1-jétől még gyakrabban, már éjjel-nappal közlekedik a Liszt Ferenc repülőteret a belvárossal összekötő 100E busz.

• Augusztustól közvetlenül, átszállás nélkül is elérhető Pesterzsébetről a pesti belváros. A pesti fonódó villamoshálózat kiépítésének részeként a 2B villamosjárat köti össze Pesterzsébet, Pacsirtatelepet a Jászai Mari térrel.

• Szintén augusztusban megújult a Svábhegy és a Normafa térségének kiszolgálása, a 212-es busz a hét minden napján eléri a Normafát, biztosítva a Dél-Pest és Dél-Buda felől a térség közvetlen elérését. Novembertől a járatcsalád az új 212B járattal bővült, mely a déli kerületekből segíti csúcsidőszakban a KFKI megközelítését.

•  újra jár a Boráros tér és a XVIII. kerület között a 254M buszjárat, valamint gyakrabban közlekedik a 79M trolibusz.

• Szeptember 19-étől hosszabb útvonalon és új, 83M jelzéssel jár a 83-as trolibusz: a Népligettől indul és a Tisztviselőtelep belső területeit is érinti, majd a Diószegi Sámuel utcán át érkezik a Kálvária térre, ahonnan a már megszokott útján halad a Fővám térig.

• November 19-én új autóbuszjárat indult 107-es jelzéssel a BudaPart és a Keleti pályaudvar között, így biztosítva a közvetlen eljutási lehetőségét az új, fokozatosan épülő városnegyedből a belváros irányába.

• Decemberben a Lánchíd útpályájának megnyitásához kapcsolódóan elindult az új 216-os busz a Vár és a belváros közötti kapcsolat javítása érdekében, ezzel egy időben a 105-ös és a 178-as busz a Lánchídon halad át a 16-os, a 916-os és a 990-es buszokkal együtt.

• Decemberben módosult a 261E járat útvonala, mely ezentúl a XVII. kerületi Régiakadémiatelep felől biztosít gyors metrókapcsolatot az Örs vezér terén a Pesti út érintésével.

• 8 buszjáraton tette lehetővé a BKK a kerékpárszállítást ebben az évben – az 57-es, a 257-es, a 91-es, a 291-es, a 137-es, a 237-es, illetve a 155-ös és a 156-os járatokon.

• 4 villamosvonalon vezette be a BKK az alacsonypadlós villamosok mindennapos közlekedését – a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es vonalakon.

 


„Ez az év a forgalom fokozatos visszatéréséről szólt a városi közlekedésben. Kollegáim folyamatosan elemezték az utasforgalmat, és a BKK az igényekre reagáló menetrendet tervezett. Még nem tért vissza a teljes utasforgalom a pandémia előtti szintre, de bízunk benne, hogy 2023-ban is egyre többen választják a közösségi közlekedést Budapesten. Örömmel láttuk, hogy a turisztikai forgalom is bővült, így több ütemben bővítettük, majd augusztustól 0-24 órás lett a repülőtéri 100E buszjárat. Az idei esztendő legnagyobb fejlesztése a pesti fonódó villamoshálózat bővítése volt a 2B járat elindításával. Hiszünk továbbá a környezetbarát trolibusz jövőjében, idén több fejlesztés is magvalósult, miközben a járműállomány fokozatosan megújul. Az új, önjáróképességgel rendelkező Solaris trolibuszok segítségével bővült a 82-es és a 83M vonala, utasforgalmi szempontból kedvező vonalvezetést kapott a 73-as járat a Nyugati pályaudvarnál. Jövőre is kiemelt szerepet kapnak az utasforgalom bővüléséhez igazított fejlesztések, első lépésben az M3-as metró tavaszi ütemváltásához kapcsolódva.”

– Schulek Tibor közösségi közlekedési szolgáltatásfejlesztési vezető
 

 

A BKK munkatársai táblákat cserélnek az egyik megállóban

 

A BKK ügyfelei napjainkban már jóval egyszerűbben találhatják meg a járatokat a végállomásokon, mert a társaság munkatársai folyamatosan újítják fel a tájékoztató táblákat a nagyobb közösségi közlekedési csomópontokban. A végállomásokat érintő projektnek köszönhetően tovább javul az utastájékoztatás színvonala. Korábban az Örs vezér terén, a Bosnyák téren, Kőbánya alsónál, a Batthyány téren, a Göncz Árpád városközpontban, a Széll Kálmán téren, a Határ úton és a Hűvösvölgyben található végállomások utastájékoztatási rendszere újult meg, év végén a Keleti pályaudvar környékén, majd a Puskás Ferenc Stadionnál folytatódott a munka.

 

Közös érdekünk Budapest tisztán tartása és biztonságának megőrzése

 

Tisztítják a járdát Budapesten

 

A BKK fontosnak tartja, hogy együttműködve a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint állami és civil szervezetekkel élhetőbbé tegye Budapestet, ezért célul tűzte ki a forgalmas közterek megtisztítását és az ottani közbiztonság növelését. A Budapesti Közművek két divíziója – az FKF és a FŐKERT –, továbbá a BRFK és a FÖRI közreműködésével 2021-ben kezdődött kiemelt akciósorozatban a BKK összesen 22 helyszínen szervezett köztisztasági és közrendvédelmi akciót.

 

Tudtad-e?

• a kezdeményezésben az együttműködő felek a Boráros teret, a Déli pályaudvart, az Örs vezér terét, a Batthyány teret és Kelenföld vasútállomás környékét már kétszer megtisztították;

• a kedvező fogadtatású akciósorozatot 2023-ban folytatják.

 

A Budapest tisztaságát és biztonságát célzó BKK-kampány a köztisztasági és közrendvédelmi akción túl magában foglalja a kiemelt buszsáv- és járatellenőrzéseket is. A BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A megállóhelyeket és azok környezetét, valamint a buszsávok szabályos használatát rendszeresen ellenőrzik.

 

Kedves kezdeményezések is színesítették a mindennapokat

 

A Mikulástroli áll a Deák Ferenc téren

 

A visszatekintés végére maradt egy kis felsorolás. A BKK ebben az évben is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az ügyfelekkel közvetlenül kommunikáljon, valamint hogy különböző kezdeményezésekkel megszépítse, hangulatosabbá tegye a fővárosban közlekedők mindennapjait.

• Május 11-én élő zenei koncerttel ünnepelte a közlekedési kultúra napját a Szent Gellért téri metróállomáson.

• A tikkasztó hőségben munkatársaink Budapest forgalmas csomópontjain többször is vizet osztottak az arra járóknak.

• A fővárosi önkormányzat megbízásából érdekes reggeli programokat rendezett, friss reggelivel kedveskedve a kerékpárral vagy gyalog érkezőknek az Európai Mobilitási Hetet (szeptember 16–22.) záró Autómentes Napon.

• December 5-én már nyolcadik alkalommal indult útjára az ünnepi dekorációval díszített Mikulástroli.

 

Mit is írhatnék befejezésként? Legyen egyszerűen ez: jövőre folytatása következik.

De elsősorban boldog új évet!

Voleszák Gábor

Voleszák Gábor

Újságíró, a BKK senior sajtókommunikációs munkatársa. Hisz abban, hogy egy város sosincs kész: folyamatosan változik és igazodik az ottlakók igényeihez, hogy biztonságosabbá, kényelmesebbé tegye az életüket. Elkötelezett a fővárosi fejlesztések megvalósítása mellett, legyen az például útfelújítás, kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés, vagy olyan nagyszabású munka, mint a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása.

Ajánló