Megújult a Blaha Lujza tér

Budapest, 2022. december 10. – Ötvenöt év után új, igényes karaktert kapott Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi és szellemi örökségű csomópontja, a Blaha Lujza tér. A ligetes-fás találkozóhelyként újjászülető teret december 10-én, szombaton vehették birtokba az arra közlekedők. A főváros életében történelmi pillanatnak számító térátadót a Fővárosi Önkormányzat, a BKK és a kerületek vezetői a lakossággal, és a környéken közlekedőkkel közösen ünnepelték meg.

Blaha Lujza tér.

Csaknem másfél évig tartott a központi elhelyezkedésű, történelmi és kulturális értékű Blaha Lujza tér korszerűsítése. A 2021 júliusában indult, összesen 505 napig tartó beruházásnak köszönhetően nemcsak a tér felszíne, hanem az aluljáró felső födémszigetelése, a fölötte lévő útpálya, valamint – kapcsolódó fejlesztésként – a Somogyi Béla utca is teljeskörűen megújult.

Blaha Lujza tér.

A felújítást a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Budapesti Közlekedési Központ bonyolította le. A teljes munka bruttó 3,68 milliárd forintba került, ebből 2,68 milliárd forintot a Fővárosi Önkormányzat, 1 milliárd forintot Magyarország Kormánya biztosított.

dr. Walter Katalin.

„Másfél éve ez a terület még lehangoló volt: méltatlan a névadóhoz, »a nemzet csalogányához« és a Blaha Lujza tér történelméhez. Másfél év kemény munkájának köszönhetően most egy barátságos, hangulatos és rendezett köztéren állunk, ahol jó találkozni, leülni, vagy csak áthaladni rajta – kezdte beszédét dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója a tér szombati átadása alkalmából rendezett sajtóeseményen. – Amit a munkakezdésnél ígértünk, azt be is tartottuk; nem jött szembe olyan körülmény, amelyet a kivitelezővel és a műszaki ellenőrrel nem tudtunk volna megnyugtatóan kezelni. Bravúros gyorsasággal, jól összehangolt ütemben tavaly nyáron két és fél hónap alatt elkészült a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében a szigetelés cseréje; idén megújult a Somogyi Béla utca, és most átadjuk a találkozóhelyként újjászületett Blaha Lujza teret. Örülök, hogy találkozhatunk!”

Karácsony Gergely.

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta: „A Blaha újra a budapestiek találkozóhelye lesz, több évtizedes adósságot törlesztünk ezzel. Amit eddig oly sokan megígértek, az most teljesül: a Blaha Lujza tér megszépült, kizöldül. A tér felújításának elemei tükrözik a városvezetés elkötelezettségeit. Budapest legyen zöld, ezért modern technikával több mint 2000 négyzetméter zöldfelület került a térre. Budapest legyen otthonos, élhető. Az új zebrák, a Bubi-állomás, a mikromobilitási pont, a kialakított közösségi terek ezt szolgálják. És Budapest büszke a múltjára, mert mai nagyszerűségét a kulturális sokszínűsége adja, amiről a téren az egykori Nemzeti Színházat megidéző elemek tanúskodnak.”

Karácsony Gergely végül azt kérte a budapestiektől, vegyék birtokba, lakják be a teret, de közben vigyázzanak is rá.

 

A hivatalos átadón beszédet mondott dr. Láng Zsolt kormánybiztos, valamint Niedermüller Péter, a VII. kerület, és Pikó András, a VIII. kerület polgármestere is, akik a Fővárosi Önkormányzattal, a BKK-val és a térátadóra látogató lakossággal közösen – zenés, játékos programokkal – ünnepelték a kerületek szempontjából is jelentős nagyberuházás lezárását.

Blaha Lujza tér.

A beruházásban a BKK

a főváros klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódva ligetes-fás találkozóhellyé alakította át a teret;

megújította az aluljáró szigetelését, ezzel együtt újjáépítette a Rákóczi út–Nagykörút csomópont útpályaszerkezetét;

három új zebrát létesített a kereszteződésben; tehát a már meglévő József körútival együtt mind a négy irányban lehet közlekedni a felszínen is az akadálymentes gyalogosátkelőn;

kicserélte a gyalogos-aluljáró mennyezetének elöregedett, tönkrement belső vízelvezető rendszerét;

korszerűsítette a tér alatt elhelyezkedő közműhálózatot, megújította a csapadékcsatornát és a közvilágítást;

a megmentésre alkalmas fákon kívül 80 újat telepített;

megőrizte a Tabánból átültetett két tölgyfát, felújította a gombaszökőkutat és a színházi emlékművet;

ülőhelynek is használható növénykazettákat alakított ki, valamint egy, a tér burkolatából fellövellő vízjátékot épített;

kis méretű szobrokat helyezett el a növénykazetták ülőfelületén;

az egykori Nemzeti Színház székeire utaló bordó színű köztéri ülőalkalmatosságokat és asztalokat helyezett ki, és a burkolatban megjelenítette a lebontott épület körvonalát;

akadálymentes nyilvános illemhelyet helyezett ki;

két új MOL Bubi gyűjtőállomást létesített, ezenkívül egyedi kerékpártámaszokat helyezett el, valamint

a tér felújításához kapcsolódva korszerűsítette a Somogyi Béla utcát.

Blaha Lujza tér.

A november 29-én kezdődött műszaki átadás-átvétel folyamata során a BKK szakemberei, a műszaki ellenőrök és a kezelő, illetve üzemeltető cégek alaposan átnézték a területet, és ha szükségesnek látták, javításokat kértek. A téren és környezetében még lehetnek kisebb munkák (például elektromoshálózat-fejlesztés), az akadálymentes illemhelyet és a FUTÁR-kijelzőt rövid időn belül üzembe helyezik, a tér burkolatából fellövellő vízjáték és a gombaszökőkút pedig a tél elmúltával kezd működni.

 

A Blaha Lujza tér felújításának jelentősebb mérföldkövei

Blaha Lujza tér.

• 2020. december: elindult a tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás.

 

• 2021. június: aláírták a vállalkozási szerződést.

 

• 2021. július: elkezdődött a munka a Blaha Lujza téren.

 

• 2021. augusztus: elkezdődtek az aluljáró szigetelési munkái a Rákóczi út–Nagykörút csomópontban.

 

• 2021. szeptember: az autóval közlekedők újra bővített forgalmi kapacitással használhatták a csomópontot, visszaállt a villamosbarát körúti lámpaprogram.

 

• 2021. november: restaurátor-műhelybe szállították a térről a színházi emlékkövet, helyére került a gombaszökőkút új fémszerkezete; eldőlt, hogy megújul a Somogyi Béla utca, majd elkezdődött a faültetés a téren.

 

• 2022. február: kezdetét vette a mesterséges váztalaj kialakítása.

 

• 2022. április: elkezdődött a Somogyi Béla utca felújítása.

 

• 2022. május: új kandeláberek kerültek a Blaha Lujza térre.

 

• 2022. június: átadták a megújult buszvárókat a Rákóczi úti járda környezetében.

 

• 2022. augusztus: visszatért a színházi emlékkő a térre.

 

• 2022. szeptember: elkészült a harmadik új gyalogosátkelő a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében.

 

• 2022. október: visszakapta a közúti forgalom a Somogyi Béla utcát.

 

• 2022. november: a növénykazetták körüli térburkolatnál folytatódott a faültetés, és 29-én elkezdődött a tér műszaki átvételi eljárása.

 

A Blaha Lujza tér korszerűsítéséről a BKK oldalán találni híreket és információkat, míg a felújítás jelentősebb eseményeiről egy idővonalon tájékozódhatnak.

505napig tartott a felújítás
80új fát ültettek
3új gyalogosátkelőt adtak át
4 474négyzetméternyi burkolat újult meg