A legkisebb sebességhatár-átlépés is emberéletbe kerülhet, társadalmilag mégis elfogadott a megengedettnél gyorsabban hajtani Magyarországon. A #azélet1 akció ezt a veszélyes "normát" kívánja megdönteni, arra is felhívva a figyelmet, hogy a megfelelő sebesség megválasztása, és így az élet védelme a közlekedés során egyéni döntés és felelősség kérdése.
A 30 harminc, az 50 ötven, a 70 hetven, az élet 1: nem véletlen a sebességhatárok meghatározása, azok betartása pedig „életbevágó”. A legkisebb sebességtúllépésnek is tragikus következményei lehetnek.
Emberi döntések
A fővárosi közlekedés szervezőjeként számos eszközzel küzdünk a biztonságosabb közlekedésért. A Fővárosi Közgyűlés által nemrég elfogadott Közlekedésbiztonsági Stratégia végrehajtásának részeként, az önmagát magyarázó infrastruktúra kialakítása és a sebességmérő-kamerarendszer támogatása mellett a közlekedés szereplőinek edukációját is kiemelt feladatként kezeli.
|
|
Elengedhetetlen, hogy a közlekedők figyelembe vegyék mindazokat a jelzéseket, melyek a városi forgalomban való haladást szabályozzák, és kialakításuknak megfelelően használják az egyes utakat, útszakaszokat. A biztonságos közlekedés alapfeltétele, hogy az emberek ismerjék és betartsák az egyes közlekedési módokra és eszközökre vonatkozó szabályokat, és nem utolsó sorban legyenek tekintettel egymásra.
Mit teszünk mi a biztonságosabb közlekedésért?
Minden rendelkezésünkre álló eszközzel küzdünk a közlekedés veszélyeinek csökkentéséért, a BKK által tervezett és kivitelezett fejlesztéseket a közlekedésbiztonsági elveknek megfelelő módon alakítjuk ki. Egységes, könnyen alkalmazható, az egész városra érvényes ajánlásainkat kézikönyvbe gyűjtjük, hogy Budapest-szerte ennek megfelelő infrastrukturális környezetet lehessen kialakítani. A Budapest Közúttal karöltve folytatjuk az eddig is létező gyalogátkelők felújítását, újak kijelölését, és az útburkolati jelek megújítását. Fontosnak tartjuk, hogy a jelzőlámpával nem biztosított zebrák környezetében maximum 50, de inkább 40 km/óra legyen a megengedett sebesség.
Emellett tévhitek megdöntésével, tények és adatok bemutatásával alakítjuk a közgondolkodást. Ilyen tény például, hogy ha egy gépjárművezető 30 helyett 50 km/órás sebességgel üti el a védtelen, gyalogosan közlekedő embert, közel 400 százalékkal magasabb az esélye annak, hogy az halálos sérülést szenved. Egy lakóutcában 30 helyett 50-nel menni arányosan olyan, mint az Árpád hídon 70 helyett 120-szal haladni. Már a kis mértékű sebességtúllépés is emberi életekbe kerülhet.
|
|
Bárki csatlakozhat a kampányhoz
Bárki követe lehet a #azélet1 kampánynak, aki megosztja a mottót a közösségi médiában, és ezzel nyilvánosan vállalja a sebességhatárok betartását.
A gépjárművezetők egyéni felelősségének fontosságát hangsúlyozzák azok az autós influenszerek és médiumok is, amelyek felvállalták a kampány népszerűsítését, üzeneteinek megosztását:
Begurulva.hu
Berta István
Egyszermarlattamautot.hu
Podcars.hu