Budapest, 2026. június 8. – Májusban csaknem 62 ezer utast ellenőriztek a főváros forgalmas járatain: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI-rendészekkel közösen – fokozott rendőri, jegyellenőri és utaskoordinátori jelenléttel – tartottak összehangolt ellenőrzéseket. Az akciók nemcsak a járművekre, hanem a megállókra, metróállomásokra, az aluljárókra és azok környezetére is kiterjedtek, emellett a rendőrök felléptek a buszsávokat jogosulatlanul használó járművezetőkkel szemben is. A cél a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének erősítése.
A BKK és a BRFK 2020-ban kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy rendszeres, összehangolt ellenőrzésekkel járuljanak hozzá a közbiztonság növeléséhez és az élhetőbb városi környezet kialakításához. Ennek keretében májusban 4 alkalommal tartottak nagyszabású, több járatra kiterjedő ellenőrzést.
A rendőrök, a BKK-jegyellenőrök és a FÖRI munkatársai a forgalmas fővárosi járatok utasait, valamint a megállók és metróállomások környezetét ellenőrizték. Az akciók során a megelőzésre is kiemelt figyelmet fordítottak: fokozott BKK-utaskoordinátori jelenléttel metróállomási beléptetést és felszíni járatokra történő felléptetést végeztek annak érdekében, hogy kiszűrjék az utazási feltételeknek nem megfelelő utasokat, és növeljék az utasok biztonság- és komfortérzetét.
Az ellenőrzések az alábbi járatokat érintették:
- az 1-es, az 1A,
- a 4-es és a 6-os, illetve
- a 3-as, a 62-es és a 62A villamost, valamint
- az M2-es metrót.
Az ellenőrzések több kiemelt csomópontra is kiterjedtek: a Kossuth Lajos tér, az Örs vezér tere, a Göncz Árpád városközpont és a Corvin-negyed metróállomásainak ki- és bejáratainál is jelen voltak az együttműködő szervezetek munkatársai.
A májusi összehangolt akciókban
- a BKK-jegyellenőrök műszakonként 2–10 csoportban dolgozva összesen 61 916 utast ellenőriztek; az ellenőrzöttek kevesebb mint 1 százalékát pótdíjazták, továbbá az utazási jogosultság vizsgálata mellett a szabályszegőket kizárták az utazásból;
- a BKK-utaskoordinátorok alkalmanként 36 munkatárs bevonásával a kiemelt ellenőrzéssel érintett területeken és járatokon metróállomási beléptetést, valamint a felszíni járatokon utasellenőrzést végeztek, amelynek során összesen több mint 63 ezer ellenőrzésre került sor;
- a BRFK munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra, valamint a megállók és a metróállomások környezetére; az ellenőrzések során 187 személyt igazoltattak, egy körözött férfit elfogtak, továbbá két embert bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak.
(A grafikára kattintva nagyobb méretben jelenik meg az ábra)
Fokozott rendőri jelenlét, buszsáv- és taxiellenőrzés
A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel együttműködve tovább erősítse a közösségi közlekedést használók biztonságát, és ezzel hozzájáruljon Budapest élhetőségének javításához. Ennek érdekében a járatok ellenőrzése mellett májusban az alábbi intézkedésekre került sor:
- a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály rendőreivel együttműködve ellenőrizték a buszsávok szabályos használatát, amelynek során 58 fővel szemben intézkedtek: 57 helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben pedig szabálysértési feljelentést tettek buszsáv jogosulatlan használata miatt;
- a BRFK Közrendvédelmi Főosztály rendőrei a BKK munkatársaival együttműködve ellenőrizték a taxikat, valamint az engedéllyel rendelkező vagy engedély nélkül személyszállítást végző járműveket; az ellenőrzések során 21 esetben tártak fel, illetve szankcionálták a szabálytalanságokat.
Ezeken túlmenően a BKK
- rendszeresen szervez köztisztasági és közrendvédelmi akciókat;
- ezekhez kapcsolódva háromnapos, kiemelt járatellenőrzéseket tart, amelyek célja nemcsak a jegyellenőrzés, hanem a magatartási szabályokat megszegő személyek kiszűrése, valamint a járművek állapotának ellenőrzése is.
A BKK és a BRFK 2025-ben csaknem 150 alkalommal szervezett közös ellenőrzést, tapasztalataikról év eleji közleményükben számoltak be, az áprilisi járatellenőrzési akciókat pedig ebben az anyagban összegezték.
Az akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát, és erősítsék a közösségi közlekedés biztonságát.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Budapesti Közlekedési Központ





