Budapest, 2022. augusztus 17. – Szeptember 1-jétől növekednek a pótdíjösszegek a fővárosi közösségi közlekedésben, hogy bérlet- vagy jegyvásárlás helyett senkinek se érje meg inkább bliccelni. A Budapesti Közlekedési Központ nem csak ezzel ösztönöz az utazási feltételek betartására: egy új kedvezményrendszer bevezetésével ősztől elengedi a pótdíjtartozása legalább felét annak, aki a pótdíjazását követően, még aznap érvényes bérletet vesz.
Ősztől drágul a bliccelés, a BKK szándéka pedig az, hogy senkinek se legyen kétsége afelől, bliccelés helyett megéri inkább bérletet vagy jegyet vásárolni. A társaság ennek érdekében több lépést is tesz 2022. szeptember 1-jétől, csütörtöktől.
Jelenleg a Főváros minden egyes megvásárolt jegyhez és bérlethez támogatást biztosít, például egy utas által megváltott havi bérletből származó bevételt több mint 20 ezer forint támogatással egészít ki. A többi között ennek is köszönhető, hogy a jegyek és a bérletek ára alacsonyan tartható, azok csaknem 10 éve nem emelkedtek. Mindeközben a bliccelők által okozott bevételkiesés a közösségi közlekedésnek – közvetett módon a becsületesen közlekedő utasoknak – évről évre milliárdos nagyságrendű kárt okoz.
Azért, hogy ne érje meg bliccelni, a helyszíni pótdíj szeptember 1-jétől 8000 forintról 12 ezer forintra emelkedik. Ezzel párhuzamosan a 30 napon belül befizetett pótdíj 16 ezerről 25 ezer forintra nő, a 30 napon túl befizetett pótdíjra pedig 32 ezer forint helyett 50 ezer forintot kell fizetni, azaz az ügyfél minél később egyenlíti ki a pótdíjat, annál magasabb összeget kell befizetnie. A pótdíjazásról és a pótdíjkedvezményről bővebben ezen az oldalon olvashat.
A BKK egy új kedvezményrendszerrel is bérletvásárlásra buzdítja a bliccelésen ért utast. Ha a bliccelő a pótdíjazása napján attól a naptól érvényes havi vagy hosszabb érvényességi idejű bérletet vásárol, és azt a pótdíjazástól számított két munkanapon belül bemutatja a BKK ügyfélszolgálatán, akkor a BKK elengedi a helyszíni pótdíjtartozása legalább felét: havi bérlet vásárlása esetén 6000, negyedéves bérlet vásárlása esetén 9000, éves bérlet vásárlása esetén 11 ezer forintot.
A közlekedésszervező a jövőben is lehetőséget biztosít az utólagos bérletbemutatásra azoknak, akiknek egyébként van bérletük, ám az ellenőrzéskor nem volt náluk. Az érintettek ez esetben öt munkanapon belül, utólag bemutathatják a korábban megvásárolt érvényes bérletüket, és csak az eljárási díjat kell kifizetniük (amely bérletfajtától függően 1000 vagy 2000 forint).
Ügyfélbarát intézkedések, korszerű szolgáltatások
A BKK több szolgáltatást is bevezetett az elmúlt időszakban, amellyel hatékonyabbá teszi, adott esetben pedig gyorsítja a pótdíjazással járó ügyintézést. A társaság a többi között
• lehetőséget biztosít arra, hogy a bliccelésen ért utas az ellenőrnél bankkártyával fizesse ki a helyszíni – mérsékelt – pótdíjat;
• e-mailes értesítést küld a pótdíjtartozásról, így felhívja a figyelmet a befizetési határidőre, hogy a bliccelő elkerülhesse a pótdíj emelkedését, továbbá
• bevezette az elektronikus felületen történő pótdíjfizetés lehetőségét.
A BKK célja, hogy a fővárosban közlekedők a lehető legkényelmesebben, legegyszerűbben intézhessék az utazásaikhoz szükséges teendőiket. Ebből a szempontból a pótdíjazással kapcsolatos ügyintézés sem kivétel.