Budapest, 2020. december 2. – A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság kibővíti projektalapú együttműködését, és stratégiai partnerként működhetnek együtt a jövőben. A két szervezet szorosabb szakmai kooperációval, közös kommunikációval, figyelemfelkeltő és edukációs videókkal csökkentené a közösségi közlekedéssel összefüggő közúti balesetek és szabályszegések számát.
Szorosabbra fűzi együttműködését a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ annak érdekében, hogy csökkentsék a baleseteket és a szabályszegéseket a főváros útjain. Mint ismert, a két társaság már számos alkalommal szervezett közös akciót, legutóbb a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya – a korábbi időszak tapasztalatai és a BKK jelzése alapján – indított akciósorozatot a fővárosban a buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére októberben. Ehhez hasonló együttműködésre már korábban is volt példa.
A BKK és a BRFK most arról határozott, hogy kibővítik projektalapú együttműködésüket, és stratégiai partneri kapcsolattal kívánják javítani a közlekedők biztonságát Budapesten. Ennek érdekében a két társaság kerekasztal-beszélgetést, közös workshopot tartott, amelyen kijelölték a főbb irányvonalakat, és meghatározták azokat a témákat, amelyek kapcsán első körben aktivitásokba kezdenek.
Megegyeztek abban, hogy a jogosulatlan buszsávhasználatot a továbbiakban is rendszeresen ellenőrzik, emellett pedig figyelemfelhívó kampányba kezdenek a gyalogosgázolások visszaszorításának érdekében. Megelőzési céllal jobban láthatóvá tennék az autósok számára a gyalogosátkelőket, de a járdák szélét is felfestenék, amely a gyalogosokat figyelmeztetné arra, hogy itt az ideje felnézni a telefonból. De közös gyártású edukációs kisfilmek is készülnek majd a témában.
Ugyancsak fontos ügyként kerülhet elő a közeljövőben a büntetőfékezés témaköre. Az utóbbi időszakban ugyanis többször fordult elő olyan eset, hogy egyes autóval közlekedők vélt vagy valós sértettségüket úgy bosszulták meg a közösségi közlekedési járművekkel szemben, hogy éles fékezéssel hirtelen megállásra késztették azokat. A BRFK képviselői jelezték, hogy a későbbiekben még szigorúbban lépnek fel azokkal a sofőrökkel szemben, akik a BKK járművei előtt büntetőfékeznek, főképp abban az esetben, ha az adott autóbuszon vagy trolin személyi sérülés is történt a váratlan manőver miatt.
Budapesti Közlekedési Központ