Budapest, 2022. december 22. – A Budapesti Közlekedési Központ számára kiemelten fontos az ügyfelek tájékoztatása, ezért a társaság folytatja a jelentősebb végállomások és csomópontok utastájékoztató elemeinek megújítását. Ezúttal a Puskás Ferenc Stadion környéki megállók oszlopait újították fel.
A Budapesti Közlekedési Központ – folytatva az elkezdett munkát – ismét egy forgalmas csomópontban újította meg az utastájékoztatási rendszer elemeit. A BKK munkatársai ezúttal a Puskás Ferenc Stadion környéke megállóinak oszlopait látták el az ügyfelek tájékozódását könnyítő korszerűbb és közérthetőbb elemekkel, táblákkal.
Az érintett megállók a terület forgalma miatt kiemelten fontosak a BKK számára, ezért az utastájékoztatási elemek folyamatos frissítése is elengedhetetlen. Az új rendszer a korábbiakhoz képest bővebb, informatívabb, vizuális megjelenése pedig korszerűbb, és illeszkedik a BKK egységes arculatába.
A BKK szakemberei első körben felmérték a megállóoszlopok állapotát, majd ezt követően felújították az összes rossz állapotú elemet. A járatszámok is nagyobb méretben jelennek meg a felújított felületeken, ami abban segít a BKK ügyfeleinek, hogy távolról is láthassák, milyen járatok érhetők el az adott megállóból.
A BKK új megoldásokkal is segíti az utasok tájékozódását. Azokon a végállomásokon, ahol összetett az állomás szerkezete – például egy aluljáró különböző kijáratainál - számtalan közlekedési eszközre lehet felszállni, egy jól látható, egyedi kóddal (pl.: A2, C5) látja el a megállóhelyeket. Ezeket a kódokat megjelenítik a helyszíni, illetve a webes felületeken elérhető térképeken is.
Az egyedi azonosítóknak köszönhetően az utasok könnyebben találhatják meg a számukra megfelelő járatokat. A jövőben a forgalmi változások tájékoztató elemeire már nem azt írják ki, hogy az adott járat a 75-ös trolibusz megállójából indul – hiszen nem biztos, hogy minden utas tudja, honnan indul a 75-ös járat –, hanem az új kódok alapján azonosítják a megállóhelyet.
Az ügyfelek javaslatait is figyelembe vette a BKK
Évekkel ezelőtt több jogos panasz is érkezett a Budapesti Közlekedési Központhoz az ügyfelektől a fővárosban található hiányos, megkopott információs táblák, a nem megfelelő iránymutatás miatt. A társaság ezért fontos feladatának tekintette a táblák cseréjét, amelynek eredményeként az utastájékoztatás is átláthatóbb és informatívabb lett.
Az Örs vezér terén, a Bosnyák téren, Kőbánya alsónál, a Batthyány téren, a Boráros téren, a Göncz Árpád városközpontban, a Széll Kálmán téren, a Határ úton, a Hűvösvölgyben, az Újbuda-központnál és a Keleti pályaudvarnál található végállomások utastájékoztatási rendszere újult meg korábban. A közeljövőben a Móricz Zsigmond körtéren folytatódik a munka.
Egy reprezentatív kutatás szerint a fővárosban közlekedők az utastájékoztatással a legelégedettebbek, illetve azzal, hogy szinte bárhol bármikor elérhetők a BKK szolgáltatásai. A közösségi közlekedést igénybe vevők 85 százaléka az utastájékoztatással a legelégedettebb, és ebben komoly szerepe van a helyszíni tájékoztatás mellett a digitalizációnak is.
A Budapesti Közlekedési Központ járatai és ügyfelei több mint 5800 megállóhelyet használnak nap mint nap, ezért a társaság a digitális csatornák fejlesztése mellett, a helyszíni utastájékoztatásét is kiemelten kezeli.
A BKK munkatársai évente mintegy 30 ezer menetrendi hirdetményt cserélnek ki a fővárosban. Idén több mint 600 forgalmi rendi változás lépett életbe, 8 ezer változásjelző került ki a megállókba és 23 ezer a járművekbe. Több mint ezer megállóoszlop újult meg, valamint több mint 15 ezer automata hangbemondás segítette az ügyfelek tájékozódását.