Menetrendek
Az év utolsó napjain számos járatunk közlekedése változik. A pontos menetrendjük elérhető a BudapestGO alkalmazásban, vagy a go.bkk.hu weboldalon: válaszd ki a járatot, az utazási irányt, a megállót, ahonnan indulsz, majd a dátumot.
• December 23-án, héftőn járataink a tanítási szünetben érvényes munkanapi (pénteki) menetrend szerint közlekednek.
• December 24-én, kedden nappali járataink a szombati menetrendjük szerint közlekednek. Az utolsó felszíni járatok 16:00 körül, míg az utolsó metrók 18:00 körül indulnak a végállomásokról. Ezt követően az éjszakai járatokkal utazhattok Budapesten, a H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV azonban ezután is jár (a H9-es HÉV csak Cinkotáról indul Csömörre). A metrók kora esti üzemzárásáig egyes éjszakai buszok rövidített útvonalon közlekednek. A 6-os villamos, valamint a reptéri 100E és 200E busz nem áll le, azok december 24-én is éjjel-nappal járnak.
• December 27-én, pénteken járataink szombati menetrend szerint közlekednek.
• December 30-án, hétfőn és 31-én, kedden az év végi, illetve a tanítási szünetben érvényes munkanapi menetrendek érvényesek. A 33A busz és a 81-es trolibusz ezeken a napokon nem közlekedik.
• Szilveszterkor az alábbi nappali járataink egész éjszaka közlekednek (a *-gal megjelöltek az eredetitől eltérő útvonalon):
• M1-es, M2-es, M3-as és M4-es metró;
• H5-ös, H6-os, H7-es, H8-as és H9-es* HÉV;
• 4-es, 6-os, 14-es, 17-es*, 47-es, 50-es és 56A villamos;
• 80-as* trolibusz;
• 7-es* és 8E autóbusz.
A megszokott éjszakai buszjáratok közlekedése ezen az éjszakán jelentősen módosul. A 907A, a 914A, a 931A, a 943, a 973A és a 992-es éjszakai busz szilveszter éjjel nem jár.
Mexikói út ◄► Vörösmarty tér
Örs vezér tere ◄► Déli pályaudvar
Kőbánya-Kispest ◄► Újpest-központ
Kelenföld vasútállomás ◄► Keleti pályaudvar
Szentendre ◄► Békásmegyer ◄► Batthyány tér
Ráckeve ◄► Közvágóhíd
Csepel ◄► Boráros tér
Gödöllő ◄► Örs vezér tere
Csömör ◄► Örs vezér tere
Libegő / Chairlift
Zugliget ◄► János-hegy
Sikló / Funicular
Budavár ◄► Clark Ádám tér
Bécsi út / Vörösvári út ◄► Kelenföld vasútállomás M
Mester utca / Könyves Kálmán körút ◄► Kelenföld vasútállomás M
Bécsi út / Vörösvári út ◄► Népliget M
Közvágóhíd H ◄► Jászai Mari tér
Pesterzsébet, Pacsirtatelep ◄► Jászai Mari tér
Fényvillamos / Christmas Tram
Közvágóhíd H ◄► Jászai Mari tér
Gubacsi út / Határ út ◄► Mexikói út M
Újbuda-központ M ◄► Széll Kálmán tér M
Rákospalota, Kossuth utca ◄► Pasaréti tér
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Széll Kálmán tér M
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Széll Kálmán tér M
Újpalota, Nyírpalota út ◄► Albertfalva vasútállomás
Újpalota, Nyírpalota út ◄► Blaha Lujza tér M
Cinkotai autóbuszgarázs ► Újpalota, Nyírpalota út
Kelenföld vasútállomás M ◄► Gazdagréti tér ◄► Újpalota, Nyírpalota út
Kőbánya alsó vasútállomás ◄► Óbuda, Bogdáni út
Örs vezér tere M+H ► Hungexpo ► Örs vezér tere M+H
Nagybányai út ◄► Batthyány tér M+H
Rákospalota, Kossuth utca ◄► Angyalföld kocsiszín
Fényvillamos / Christmas Tram
Rákospalota, Kossuth utca ◄► Lehel tér M
Diósd, Búzavirág utca ◄► Budatétény vasútállomás (Campona)
Diósd, Sashegyi út ◄► Budatétény vasútállomás (Campona)
Káposztásmegyer, Megyeri út ◄► Lehel tér M
Soroksár, Molnár-sziget ◄► Csepel-Királyerdő
Gyöngyösi utca M ◄► Boráros tér H
Széll Kálmán tér ◄► Deák Ferenc tér M
Széll Kálmán tér M ◄► Dísz tér
Bécsi út / Vörösvári út ◄► Savoya Park
Kelenföld vasútállomás M ◄► Bécsi út / Vörösvári út
Fényvillamos / Christmas Tram
Kelenföld vasútállomás M ◄► Bécsi út / Vörösvári út
Káposztásmegyer, Szilas-patak ◄► Keleti pályaudvar M
Normafa ◄► Széll Kálmán tér M
Svábhegy ◄► Széll Kálmán tér M
Budakeszi, Tesco áruház ◄► Széll Kálmán tér M
Budakeszi, Dózsa György tér ◄► Széll Kálmán tér M
Keleti pályaudvar M ◄► Jászai Mari tér
Közvágóhíd H ◄► Keleti pályaudvar M
Mexikói út M ► Újpest-központ M ► Mexikói út M
Göncz Árpád városközpont M ◄► Margitsziget ◄► Nyugati pályaudvar M
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Sánc utca
Izraelita temető ◄► Blaha Lujza tér M
Új köztemető (Kozma utca) ◄► Blaha Lujza tér M
Hűvösvölgy ◄► Szentlélek tér H
Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak ◄► Keleti pályaudvar M
Megyer, Szondi utca ◄► Keleti pályaudvar M
Örs vezér tere M+H ► Árpádföld ► Örs vezér tere M+H
Örs vezér tere M+H ◄► Göncz Árpád városközpont M
Nagytétény-Diósd vasútállomás ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Móricz Zsigmond körtér M ► Építész utca
Békásmegyer, Újmegyeri tér ◄► Göncz Árpád városközpont M
Szentlőrinci úti lakótelep ◄► Csepel, Csillagtelep
Pestszentlőrinc vasútállomás ◄► Csepel, Csillagtelep
Új köztemető (Kozma utca) ◄► Blaha Lujza tér M
Sörgyár ◄► Blaha Lujza tér M
Csepel, Szent Imre tér ► Szigetszentmiklós, városháza ► Csepel, Szent Imre tér
Lakihegy, Cseresznyés utca ◄► Csepel, Szent Imre tér
Batthyány tér M+H ► Kissvábhegy ► Batthyány tér M+H
Budaörsi lakótelep ◄► Kelenföld vasútállomás M
Budaörsi lakótelep ◄► Kelenföld vasútállomás M
Budaörsi lakótelep ◄► Kelenföld vasútállomás M
Kamaraerdei Ifjúsági Park ◄► Bécsi út / Vörösvári út
Kispest, Tulipán utca ◄► Határ út M
Fényvillamos / Christmas Tram
Kispest, Tulipán utca ◄► Határ út M
Örs vezér tere M+H ► Centenáriumi lakótelep ► Örs vezér tere M+H
Örs vezér tere M+H ► Cinkota, Lassú utca ► Örs vezér tere M+H
Újpalota, Nyírpalota út ► Rákoskeresztúr ► Újpalota, Nyírpalota út
Városház tér ◄► Deák Ferenc tér M
Fényvillamos / Christmas Tram
Városház tér ◄► Deák Ferenc tér M
Savoya Park ◄► Deák Ferenc tér M
Kelenföld vasútállomás M ◄► Deák Ferenc tér M
Pestszentlőrinc, Béke tér ◄► Határ út M
Mester utca / Ferenc körút ► Erzsébetfalva ► Mester utca / Ferenc körút
Koppány utca ◄► Mester utca / Ferenc körút
Határ út M ► Pesterzsébet, Pacsirtatelep ► Határ út M
Mindszenty József bíboros tér ◄► Újbuda-központ M
Péterimajor, Víztorony tér ◄► Boráros tér H
Boráros tér H ► Gyál, Vecsési út ► Boráros tér H
Városház tér ◄► Hűvösvölgy
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Hűvösvölgy
Fényvillamos / Christmas Tram
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Hűvösvölgy
Hűvösvölgy ► Máriaremete ► Hűvösvölgy
Balatoni út / Háros utca ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Márton Áron tér ◄► Szent János Kórház
Márton Áron tér ◄► Széll Kálmán tér M
Márton Áron tér ◄► Hűvösvölgy
Széchenyi-hegy, Gyermekvasút ◄► Városmajor
Széchenyi-hegy, Gyermekvasút ◄► Széll Kálmán tér M
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Hűvösvölgy
Rákospalota, MÁV-telep ◄► Blaha Lujza tér M
Rákospalota, MÁV-telep ◄► Kőbánya alsó vasútállomás
Nagykovácsi, Tisza István tér ◄► Hűvösvölgy
Solymár, Auchan áruház ◄► Hűvösvölgy
Solymár, Templom tér ◄► Hűvösvölgy
Solymár vasútállomás ◄► Hűvösvölgy
Szépvölgyi dűlő ◄► Kolosy tér
Fenyőgyöngye ◄► Kolosy tér
Soroksár, központi raktárak ◄► Határ út M
Soroksár, BILK ◄► Határ út M
Soroksár, BILK ◄► Határ út M
Örs vezér tere M+H ► Madárdomb ► Örs vezér tere M+H
Akadémiaújtelep, 525. tér ◄► Kispest, Vas Gereben utca
Újpalota, Erdőkerülő utca ◄► Mexikói út M
Fényvillamos / Christmas Tram
Újpalota, Erdőkerülő utca ◄► Mexikói út M
Erzsébet királyné útja, aluljáró ◄► Kossuth Lajos tér M
Csepel, Szent Imre tér ► Horgásztanya ► Szentmiklósi út ► Csepel, Szent Imre tér
Zugló vasútállomás ◄► Orczy tér
Keleti pályaudvar M ► Nyugati pályaudvar M ► Keleti pályaudvar M
Csáktornya park ◄► Károly körút (Astoria M)
Csáktornya park ◄► Mexikói út M
Kápolna tér ◄► Jászai Mari tér
Puskás Ferenc Stadion M ◄► Jászai Mari tér
Keleti pályaudvar M ◄► Jászai Mari tér
Puskás Ferenc Stadion M ► Öv utca / Egressy út ► Puskás Ferenc Stadion M
Keleti pályaudvar M ◄► Kossuth Lajos tér M
Keleti pályaudvar M ► Dagály utcai lakótelep ► Keleti pályaudvar M
Örs vezér tere M+H ◄► Keleti pályaudvar M
Fischer István utca ► Örs vezér tere M+H
Örs vezér tere M+H ◄► Mexikói út M
Örs vezér tere M+H ◄► Uzsoki Utcai Kórház
Népliget M ◄► Fővám tér M
Határ út M ► Gyál, Deák Ferenc utca ► Határ út M
Kőbánya-Kispest M ◄► Örs vezér tere M+H
Kőbánya-Kispest M ◄► Örs vezér tere M+H
Mechanikai Művek ◄► Kelenföld vasútállomás M
Kamaraerdő ◄► Kelenföld vasútállomás M
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Kelenföld vasútállomás M
Törökbálint, Nyár utca ◄► Kelenföld vasútállomás M
Határ út M ► Gyál, Bem József utca ► Határ út M
Széll Kálmán tér M ◄► Rózsadomb ◄► Nyugati pályaudvar M
Rákosszentmihály vasútállomás ► Kistarcsa, kórház H ► Auchan Liget ► Rákosszentmihály vasútállomás
Kistarcsa, kórház H ◄► Rákosszentmihály vasútállomás
Szemeretelep vasútállomás ◄► Kőbánya-Kispest M
Pestszentlőrinc, Fedezék utca ◄► Kőbánya-Kispest M
Határ út M ► Gyál, Vecsési út ► Határ út M
Felsőcsatári köz ◄► Puskás Ferenc Stadion M
Újpalota, Szentmihályi út ► Újpest, Fóti út ► Újpalota, Szentmihályi út
Örs vezér tere M+H ► Rákoskert sugárút ► Örs vezér tere M+H
Kőbánya-Kispest M ► Rákoscsaba vasútállomás ► Kőbánya-Kispest M
Rákoshegy vasútállomás ◄► Kőbánya-Kispest M
Blaha Lujza tér M ► Pesterzsébet, Mátyás király tér ► Blaha Lujza tér M
Repülőtéri Expressz / Airport Express
Liszt Ferenc Airport 2 ◄► Deák Ferenc tér M (City centre)
Kelenföld vasútállomás M ► Baross Gábor-telep ► Kelenföld vasútállomás M
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Kelenföld vasútállomás M
Széll Kálmán tér M ► Mártonhegy ► Széll Kálmán tér M
Dunakeszi, Auchan áruház ◄► Rákospalota, Kossuth utca
Székesdűlő, ipartelep ◄► Rákospalota, Kossuth utca
Gyöngyösi utca M ◄► Apor Vilmos tér
Göncz Árpád városközpont M ► Római úti lakótelep ► Göncz Árpád városközpont M
Keleti pályaudvar M ◄► BudaPart
Gazdagréti tér ◄► Kelenföld vasútállomás M ◄► Újpalota, Nyírpalota út
Rákospatak utca / Csömöri út ◄► Thomán István utca
Óbuda, Bogdáni út ◄► Verecke lépcső ◄► Batthyány tér M+H
Rákospatak utca / Csömöri út ◄► Thomán István utca
Diósd, Sashegyi út ◄► Budatétény vasútállomás (Campona)
Angeli utca / Nagytétényi út ◄► Budatétény vasútállomás (Campona)
Baross Gábor-telep, Ispiláng utca ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Fény utcai piac ◄► Dísz tér
Kőbánya alsó vasútállomás ► Mélytó utca ► Kőbánya alsó vasútállomás
Szentlélek tér H ► Óbudai autóbuszgarázs ► Szentlélek tér H
Zodony utca ◄► Gubacsi út / Határ út
Göncz Árpád városközpont M ► Újpest-központ M ► Göncz Árpád városközpont M
Káposztásmegyer, Szilas-patak ◄► Újpest-városkapu M
Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak ◄► Újpest-városkapu M
Soroksár, IKEA áruház ◄► Határ út M
Szentlőrinci úti lakótelep ◄► Határ út M
Bosnyák tér ► Rákospalota, Bogáncs utca ► Bosnyák tér
Rákospalota, MEDIMPEX ◄► Bosnyák tér
Fót, Auchan áruház ◄► Bosnyák tér
Dunakeszi, Auchan áruház ◄► Káposztásmegyer, Szilas-patak
Regőczi István tér ◄► Széll Kálmán tér M
Széll Kálmán tér M ► Szent Ferenc Kórház ► Széll Kálmán tér M
Puskás Ferenc Stadion M ► Újpalota, Sárfű utca ► Puskás Ferenc Stadion M
Örs vezér tere M+H ► Kisszentmihály, Baross utca ► Örs vezér tere M+H
Kőbánya-Kispest M ◄► Szent Lőrinc-telep
Nagytétény, ipartelep ◄► Újpalota, Nyírpalota út
Békásmegyer, Újmegyeri tér ◄► Szentlélek tér H
Millenniumtelep H ◄► Soroksár, IKEA áruház
Kőbánya-Kispest M ► Havanna-lakótelep ► Kőbánya-Kispest M
Szentlélek tér H ► Erdőalja út ► Máramaros út ► Szentlélek tér H
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Csepel, Szent Imre tér
Gazdagréti tér ◄► Széll Kálmán tér M
Törökbálint, bevásárlóközpont ◄► Széll Kálmán tér M
Budaörsi lakótelep ◄► Széll Kálmán tér M
Törökbálint, bevásárlóközpont ◄► Budaörsi lakótelep
Kelenföld vasútállomás M ◄► Savoya Park
Határ út M ► Gloriett-lakótelep ► Határ út M
Örs vezér tere M+H ► Rákosszentmihály, Mátyás király utca ► Örs vezér tere M+H
Rákoskeresztúr, városközpont ◄► Újpalota, Nyírpalota út
Cinkotai autóbuszgarázs ► Rákoskeresztúr, városközpont
Újpest-központ M ► Megyer, Julianus barát utca ► Újpest-központ M
Csepel, Soroksári rév ◄► Kőbánya-Kispest M
Fenyves utca ◄► Széll Kálmán tér M
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Újbuda-központ M
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Újbuda-központ M
Csepel, Határ utca ◄► Kőbánya alsó vasútállomás
Csepel, Szent Imre tér ► Királyerdő út ► Hollandi út ► Csepel, Szent Imre tér
Gazdagréti tér ◄► Infopark
Gazdagréti tér ► Infopark ► BudaPart ► Gazdagréti tér
Fácános tér ◄► Széll Kálmán tér M
Dániel út ◄► Széll Kálmán tér M
Solymár, Kerekhegy ◄► Hűvösvölgy
Budaliget, Géza fejedelem útja ◄► Hűvösvölgy
Balatoni út / Háros utca ◄► Savoya Park
Szent László utcai lakótelep ◄► Csepel, Szent Imre tér
Békásmegyer H ◄► Óbudai rendelőintézet
Örs vezér tere M+H ► Rákoscsaba ► Örs vezér tere M+H
Rákoskeresztúr, városközpont ◄► Örs vezér tere M+H
Örs vezér tere M+H ► Rákoscsaba ► Örs vezér tere M+H
Maglód, Auchan áruház ◄► Kőbánya alsó vasútállomás
Solymár, PEMÜ ◄► Hűvösvölgy
Solymár vasútállomás ► Solymár, PEMÜ ◄► Solymár vasútállomás ► Hűvösvölgy
Kolosy tér ► Remetehegyi út ► Kolosy tér
Ferihegy vasútállomás ◄► Gubacsi út / Határ út
Örs vezér tere M+H ► Rákoshegy ► Örs vezér tere M+H
Pécel, Kun József utca ◄► Örs vezér tere M+H
Rákospalota, Csömöri-patak ◄► Újpest-központ M
Kelenföld vasútállomás M ► Törökbálint vasútállomás ► Nyár utca ► Kelenföld vasútállomás M
Kelenföld vasútállomás M ► Nyár utca ► Törökbálint vasútállomás ► Kelenföld vasútállomás M
Cinkota H ◄► Örs vezér tere M+H
Cinkota H ◄► Újpalota, Szentmihályi út
Rákoscsaba-Újtelep, Tóalmás utca ◄► Örs vezér tere M+H
Deák Ferenc tér M ◄► Naphegy tér
Közvágóhíd H ◄► Csepel, Szent Imre tér
József Attila lakótelep, Távíró utca ◄► Aszódi utca
Alacskai úti lakótelep ◄► Kőbánya-Kispest M
Gilice tér (Varjú utca) ◄► Kőbánya-Kispest M
Szemeretelep vasútállomás ◄► Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér
Pestszentimre, Benjámin utca ◄► Kőbánya-Kispest M
Kőbánya alsó vasútállomás ► Újhegy ► Kőbánya alsó vasútállomás
Kamaraerdő ◄► Kelenföld vasútállomás M
Budakeszi, Honfoglalás sétány ◄► Kelenföld vasútállomás M
Kelenföld vasútállomás M ◄► Budakeszi, Honfoglalás sétány
Nyugati pályaudvar M ► Szemlőhegy ► Nyugati pályaudvar M
Vecsés, Market Central Ferihegy ◄► Kőbánya-Kispest M
Határ út M ► Gloriett-lakótelep ► Határ út M
Határ út M ► Gloriett-lakótelep ► Határ út M
Rákoskeresztúr, városközpont ◄► Puskás Ferenc Stadion M
Káposztásmegyer, Szilas-patak ◄► Újpalota, Szentmihályi út
Újpest-városkapu M ◄► Újpalota, Szentmihályi út
Rákoskert vasútállomás ► Sáránd utca ► Kucorgó tér ► Rákoskert vasútállomás
Rákoscsaba-Újtelep, Tóalmás utca ◄► Dél-pesti autóbuszgarázs
Határ út M ◄► Kőbánya-Kispest M ◄► Liszt Ferenc Airport 2
Kőbánya-Kispest M ► Rákoscsaba ► Kőbánya-Kispest M
Békásmegyer, Újmegyeri tér ◄► Rákospalota, Kossuth utca
Gyöngyösi utca M ◄► Svábhegy
Gyöngyösi utca M ◄► Normafa
Normafa ◄► Boráros tér H
Svábhegy ◄► Boráros tér H
Csillebérc, KFKI ◄► Boráros tér H
Móricz Zsigmond körtér M ► Donát-hegy ► Móricz Zsigmond körtér M
Baross Gábor-telep, Ispiláng utca ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Dísz tér ◄► Deák Ferenc tér M
Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér ◄► Kőbánya alsó vasútállomás
Pestszentlőrinc, Szarvas csárda tér ◄► Blaha Lujza tér M
Solymár, Auchan áruház ◄► Szentlélek tér H
Csillaghegy H ► Aranyhegy ► Csillaghegy H
Újpest-központ M ► Izzó utcai lakótelep ► Újpest-központ M
Csillebérc, KFKI ◄► Széll Kálmán tér M
Budakeszi, Honfoglalás sétány ◄► Széll Kálmán tér
Pesterzsébeti lakótelep ◄► Boráros tér H
Szentlőrinci úti lakótelep ◄► Boráros tér H
Szentlőrinci úti lakótelep ◄► Boráros tér H
Rákospalota, Székely Elek út ◄► Mexikói út M
A téli időszakban nem közlekedik.
The bus is out of service during the winter period.
Káposztásmegyer, Aquaworld ◄► Keleti pályaudvar M
Örs vezér tere M+H ► Rákospalota, Kossuth utca ► Örs vezér tere M+H
Cserba Elemér út ► Észak-Pesti Kórház ► Örs vezér tere M+H
Vecsés, Market Central Ferihegy ► Havanna-lakótelep ► Vecsés, Market Central Ferihegy
Ganztelep, Mednyánszky utca ► Havanna-lakótelep ► Ganztelep, Mednyánszky utca
Jablonka út ◄► Szentlélek tér H
Csepel, Szent Imre tér ► Szigetszentmiklós, kertváros ► Szebeni utca ► Csepel, Szent Imre tér
Budaörsi lakótelep ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Békásmegyer H ► Pince köz ► Donát utca ► Békásmegyer H
Örs vezér tere M+H ► Centenáriumi lakótelep ► Örs vezér tere M+H
Kelenföld vasútállomás M ◄► Savoya Park
Kelenföld vasútállomás M ◄► Savoyai Jenő tér (Törley tér)
Kelenföld vasútállomás M ◄► Lomnici utca ◄► Savoya Park
Kelenföld vasútállomás M ◄► Lomnici utca ◄► Városház tér
Kelenföld vasútállomás M ◄► Városház tér
Alacskai úti lakótelep ◄► Népliget M
Alacskai úti lakótelep ◄► Boráros tér H
Hűvösvölgy ► Pesthidegkút ► Hűvösvölgy
Harsánylejtő ◄► Óbudai rendelőintézet
Liget sor ► Örs vezér tere M+H
Kőbánya alsó vasútállomás ► Rákoskert ► Kőbánya alsó vasútállomás
Solymár, PEMÜ ◄► Hűvösvölgy
Ganztelep, Mednyánszky utca ◄► Pestszentimre vasútállomás (Vasút utca)
Akadémiaújtelep, 525. tér ◄► Kispest, Vas Gereben utca
Színes utca ◄► Rákoscsaba vasútállomás
Rákospalota, Csömöri-patak ◄► Újpest-központ M
Törökbálint, Márta utca ◄► Kelenföld vasútállomás M
Rákoscsaba vasútállomás ► Piski utca ► Rákoscsaba vasútállomás
Örs vezér tere M+H ► Rákoscsaba-Újtelep, Naplás út ► Örs vezér tere M+H
Bosnyák tér ◄► Örs vezér tere M+H
Szigetszentmiklós, Szabadság utca ◄► Csepel, Szent Imre tér
Lakihegy, Cseresznyés utca ► Szigetszentmiklós, József Attila-telep ► Auchan Sziget áruház
Lakihegy, Cseresznyés utca ► Szigetszentmiklós, Teleki utca ► Szigetszentmiklós, Szabadság utca
Auchan Sziget áruház ► Szigetszentmiklós, József Attila-telep ► Lakihegy, Cseresznyés utca
Auchan Sziget áruház ► Szigetszentmiklós, Teleki utca ► Lakihegy, Cseresznyés utca
Aszódi utca ► Ferencvárosi rendelőintézet ► Aszódi utca
Alacskai úti lakótelep ◄► Kőbánya-Kispest M
Pestszentimre, Benjámin utca ◄► Kőbánya-Kispest M
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Budaörsi lakótelep
Zugliget, Libegő ◄► Nyugati pályaudvar M
Határ út M ► Gyál, Vecsési út ► Határ út M
Békásmegyer, Újmegyeri tér ◄► Újpalota, Szentmihályi út
Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak ◄► Újpalota, Szentmihályi út
Nyeremény utca ◄► Rákoscsaba-Újtelep vasútállomás
Rákoscsaba vasútállomás ► Zimonyi utca ► Rákoscsaba vasútállomás
Bécsi út / Vörösvári út ◄► Kelenföld vasútállomás M
Örs vezér tere M+H ◄► Kelenföld vasútállomás M
Astoria M ► Bosnyák tér
Móricz Zsigmond körtér M ◄► Márton Áron tér ◄► Rákoskeresztúr ◄► Rákoscsaba-Újtelep, Tóalmás utca
Móricz Zsigmond körtér M ► Márton Áron tér ► Rákoskeresztúr, városközpont
Kispest, Kossuth tér ◄► Deák Ferenc tér M
Deák Ferenc tér M ► Élessarok
Dél-pesti autóbuszgarázs ◄► Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak
Határ út M ◄► Újpest-központ M
Széll Kálmán tér M ◄► Uránia
Óbudai autóbuszgarázs ◄► Óbuda, Bogdáni út ◄► Kelenföld vasútállomás M
Budakeszi, Dózsa György tér ◄► Széll Kálmán tér M
Zsámbék ◄► Széll Kálmán tér M
Dél-pesti autóbuszgarázs ◄► Békásmegyer H
Megyer, Szondi utca ◄► Újpest-központ M
Nyugati pályaudvar M ► Árpádföld ► Zöldmál ► Nyugati pályaudvar M
Deák Ferenc tér M ► Örs vezér tere M+H
Pesterzsébeti lakótelep ◄► Nyugati pályaudvar M ◄► Békásmegyer H
Bécsi út / Vörösvári út ► Erdőalja út ► Máramaros út ► Bécsi út / Vörösvári út
Csepel, Szent Imre tér ► Szigetszentmiklós, városháza ► Szebeni utca ► Csepel, Szent Imre tér
Budaörsi lakótelep ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Budatétény vasútállomás (Campona) ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Óbudai autóbuszgarázs ► Békásmegyer H ◄► Szentendre H
Csepel, Soroksári rév ◄► Dél-pesti autóbuszgarázs
Pestszentimre vasútállomás (Vasút utca) ◄► Rákospalota, Kossuth utca
Pestszentimre vasútállomás ► Szarvas csárda tér ◄► Rákospalota, Kossuth utca
Pécel, Kun József utca ◄► Örs vezér tere M+H ◄► Széll Kálmán tér M ◄► Hűvösvölgy
Békásmegyer, Újmegyeri tér ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Nagykovácsi, Tisza István tér ◄► Hűvösvölgy
Solymár, PEMÜ ◄► Hűvösvölgy
Millenniumtelep H ◄► Határ út M
Cinkotai autóbuszgarázs ◄► Kispest, Kossuth tér
Törökbálint, Nyár utca ◄► Móricz Zsigmond körtér M
Móricz Zsigmond körtér M ► Törökbálint, Nyár utca
Újpalota, Szentmihályi út ◄► Nagytétény, ipartelep
Keleti pályaudvar M ► Városház tér
Astoria M ► Rákospalota, MÁV-telep
Csepel, Csillagtelep ◄► Újpalota, Nyírpalota út
Csepel, Csillagtelep ◄► Deák Ferenc tér M ◄► Hősök tere M
Rákoskeresztúr, városközpont ◄► Dél-pesti autóbuszgarázs
Rákoskeresztúr, városközpont ◄► Normafa, látogatóközpont
Gödöllő H ◄► Cinkotai autóbuszgarázs
Gyál, Vecsési út ◄► Dél-pesti autóbuszgarázs
Dél-pesti autóbuszgarázs ► Gyál, Bem József utca ► Vecsési út
Cinkotai autóbuszgarázs ◄► Szent Korona utcai lakótelep ◄► Újpest-központ M
Cinkotai autóbuszgarázs ◄► Újpest-központ M
Cinkotai autóbuszgarázs ► Rákoskeresztúr, városközpont ► Cinkotai autóbuszgarázs
Dél-pesti autóbuszgarázs ◄► Határ út M
Fényvillamos / Christmas Tram
Káposztásmegyer, Megyeri út ◄► Kamaraerdei Ifjúsági Park
Fényvillamos / Christmas Tram
Határ út M ◄► Kispest, Tulipán utca