Telebusz, telefogas

A BKK Telebusz szolgáltatása 2013-tól elérhető. A Budapesten és az agglomerációban közlekedő igényvezérelt járatok egyik legfontosabb előnye, hogy utazási igény hiányában az autóbuszok nem terhelik feleslegesen a lakókörnyezetet. 

Az igényvezérelt járatok – a telebuszok és a telefogas – két célt szolgálnak: egyrészt az alaphálózat kiegészítésével, meghosszabbításával elérik a kisebb, külvárosi lakóközösségeket, másrészt a már meglévő vonalakon nem közlekednek fölöslegesen az alacsony forgalmú időszakokban. 

 

Hívd a buszt!

A BKK járatai közül jelenleg nyolcat vehetsz igénybe részben vagy egészben igényvezérelt járatként. Utazási szándékodat jelezheted 

BKK Telebusz

 

„Nem zavarok, nem terhelek”

A telebuszként közlekedő járatok 2020 nyarán egyetlen nap alatt mintegy 200 kilométerrel kevesebbet futottak az utazási igényekhez igazodva, mint ha minden esetben végigmentek volna a teljes vonalon. Ezzel 60 kilogramm szén-dioxiddal kevesebb került a levegőbe – ami éves szinten már 15-20 tonna (!) –, továbbá jelentősen csökkent a lakóterületek zaj- és rezgésterhelése.       

 

A 65-ös busz halad az úton

 

 
60

A fogaskerekű hétköznap reggelente 5:30-ig, hétvégén és ünnepnap 7:30-ig, valamint mindennap késő este, 22 óra után csak akkor indul el, ha jelzed az utazási igényedet. Hívás esetén a fogaskerekű csak addig a megállóig közlekedik, ameddig utazni szeretnél, onnan a szerelvények visszatérnek a Városmajor végállomásra. 
Részletek itt.

 

 
65

Az autóbusz egyes időpontokban a Fenyőgyöngyéig, telefonon bejelentett igény esetén a Szépvölgyi dűlőig közlekedik. Részletek itt

 

 
87

Az autóbusz a Kamaraerdő és a Mechnaikai Művek között 6:00 és 19:45 között fix menetrend szerint, azon kívül csak akkor közlekedik, ha erre előzetes igénybejelentés érkezik. Részletek itt.

 

 
157

Az autóbusz egyes időpontokban Budaliget, Géza fejedelem útjáig, telefonon bejelentett igény esetén Solymár, Kerekhegyig közlekedik.
Részletek itt.

 

 
197

A buszjárat a késő esti órákban, 21 óra után igényvezérelt közlekedési rend szerint jár. Részletek itt.

 

 
219

A járat hétköznap a reggeli és délutáni-esti időszakban (kb. 6 és 9, illetve 13 és 20 óra között) igénybejelentés nélkül, az összes megállót érintve, megy végig a vonalon. A jelzett időszakokon kívül az autóbusz a BKK Telebusz szolgáltatása szerint előzetes igénybejelentés alapján jár. Részletek itt.

 

 
221

A 221-es autóbusz Csillebérc, Gyermekvasút és a Csillebérc, KFKI közötti szakaszon hétköznap egész nap és hétvégén kb. 6:30 és 20:00 között fix menetrend szerint közlekedik. Ezen kívül csak akkor jár, ha erre előzetes igénybejelentés érkezik. Részletek itt.

 

 
269

A 269-es autóbusz Rákoscsaba vasútállomás és Színes utca között közlekedik, csak hétköznap, kb. 5:00 és 21:00 között közlekedik. A reggeli és délutáni csúcsidőszakban fix menetrend szerint, előzetes igénybejelentés nélkül is jár. Részletek itt.

 

 
297

Az autóbusz a reggeli és a délutáni csúcsidőszakban fix menetrend szerint, előzetes igénybejelentés nélkül is jár. Egyéb időszakokban csak akkor közlekedik, ha erre előzetes igénybejelentés érkezik. Részletek itt.

 

 
298

Az autóbusz a reggeli és délutáni csúcsidőszakban fix menetrend szerint, előzetes igénybejelentés nélkül is jár. Egyéb időszakban csak akkor közlekedik, ha erre előzetes igénybejelentés érkezik. Részletek itt.

 

 
937

A 937-es éjszakai járat a Bécsi út / Vörösvári út és a Máramaros út közötti szakaszon csak akkor közlekedik, ha erre előzetes igénybejelentés érkezik. Részletek itt.