Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

Sikló

A Duna-partot a Budavári Palotával 1870 óta köti össze a Budavári Sikló. A 95 méteres pályán mozgó különleges vasúton utazva nemcsak az 50 méteres szintkülönbség győzhető le könnyedén, de a hegy oldalán felkapaszkodó járműből a főváros látképe is lenyűgözi az utazót. A Sikló 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.

 

A Budavári Sikló

 

Története

A Budai Hegypálya 1870. március 2-ára készült el azzal a céllal, hogy könnyebb legyen a Várban működő minisztériumok és a Várszínház megközelítése.

Gróf Széchenyi Ödön, Széchenyi István fia kezdeményezésére épült meg a világ második ilyen típusú közlekedési eszköze lyoni példa alapján. A gőzhajtású, kötélvontatású vasút kiépítésének helyét a korabeli forgalmi viszonyok – a Lánchíd budai hídfőjénél a hídon áthaladó omnibusz-közlekedés, az 1857-re elkészült Alagút és a szintén itt kialakított lóvasúti végállomások – határozták meg. A sikló terveit Jaruszek Ödön készítette.

A sikló Clark Ádám téri végére egy nagy méretű, imponzáns indítócsarnokot építettek, ahol a gépészeti berendezések is helyet kaptak, és ide került a mozgatóerőt biztosító gőzgép is. A felső állomáson egyszerűbb kivitelű fogadóépületet alakítottak ki.

A II. világháború idején, 1944. december 20-án a Budavári Siklót is bombatalálat érte. A háború után a helyreállítás helyett elbontották, és csak 1986-ban építették újjá. Ekkor – a kor követelményeinek megfelelően – villanymotoros meghajtással, a múltat idéző, a műemléki környezettel összhangban lévő üvegépületekkel újult meg a sikló. A felső állomásra került a vonóberendezés és annak csaknem 3 méter átmérőjű hajtótárcsája.

Gellért és Margit, a háromlépcsős, fülkés kocsik inga jelleggel kötötték össze: miközben az egyik felfelé megy, a másik lefelé tart. A kocsinként 24 fő szállítására képes jármű közlekedésének biztonságáról úgynevezett rugóerős fék gondoskodik, amely a kötél elszakadása esetén megállítja a járművet.

A Budavári Siklóval 95 másodperc alatt feljuthatsz a Clark Ádám térről a Várba.

Mettől meddig jár a Budavári Sikló

 

  • Egész évben, mindennap 08:00-22:00 (pénztárzárás 21:50-kor)
  • A sikló folyamatosan, 5-10 percenként indul utasigény szerint.
  • ÜzemszünetPáratlan hetek hétfőjén a sikló a karbantartás ideje alatt nem üzemel, kivéve ha ezek munkaszüneti vagy ünnepnapokra esnek. Ekkor a karbantartási munkákat a munkaszüneti és ünnepnapokat követő első munkanapon végzik el.
  • A nyitvatartásról az alábbi telefonszámon érdeklődhetsz: 06-1/201-9128

 

Így juthatsz el a siklóhoz

Hogyan lehet megközelíteni a Budavári Siklót

  • 1013 Budapest I. kerület, Clark Ádám tér–Szent György tér
  • A sikló völgyállomása a Clark Ádám téren, a Lánchíd budai hídfőjénél, az Alagút mellett található.
  • A hegyállomás a Szent György téren, a Budavári Palota és az elnöki palota (Sándor-palota) között helyezkedik el.
  • A siklót a Clark Ádám tér felől a 16-os és 105-ös autóbusszal, valamint a 19-es és 41-es villamossal közelítheted meg, felső állomását pedig a 16-os, 16A és 116-os autóbusszal érheted el.

 

Jegyek

 

A Budavári Sikló használata 3 éves kor alatt díjmentes.
Nyugdíjas- és egyéb utazási kedvezmény nem vehető igénybe.

 

A Budavári Siklóra a jegyek online is megvásárolhatók. Az online vásárlási felület ide koppintva érhető el. 

 

Kedvezmények

A Budapest Card Plus kártyával a siklót mindkét irányban térítésmentesen veheted igénybe.
Az ingyenes retúr Budavári Siklójegy a helyszínen vehető át.

 

Utazási feltételek

Kérjük, tartsa be az utazási feltételeket, azok a Budavári Sikló teljes területén érvényesek.

A Budavári Sikló a pénztáraiban váltott, a BKV Zrt. egyéb kijelölt helyszínein, a BKV Zrt. szerződött viszonteladó partnereinél értékesített jeggyel, valamint a siklojegy.hu internetes felületen váltott e-jeggyel vehető igénybe. Más jegy és bérlet, utazási igazolvány, az egyéb díjmentességre jogosító okmány és igazolás, valamint a nyugdíjaskedvezmény a Siklóra nem érvényes. A szolgáltatás bizonyos korlátozásokkal igénybe vehető az arra jogosult BKV Zrt. vezető munkavállalója által aláírt és lepecsételt utazási engedéllyel is; az aktuális feltételek az engedélyen részletezve vannak.

A retúrjegy egy hegymeneti és egy lejtmeneti, míg az egyirányú jegy egy tetszőleges irányú utazásra jogosít a hivatalos nyitvatartási időben. A peronzáron való áthaladáskor kell a jegyet érvényesíteni az erre a célra rendszeresített készülékkel. A jegy az érvényesítés után másra nem átruházható. A jegyet az ellenőrzést végző személynek be kell mutatni, valamint az utazás teljes időtartamára, illetve az állomás elhagyásáig meg kell őrizni.

Háromévesnél fiatalabb gyermekek díjmentesen, az ennél idősebb, de 15 évesnél fiatalabbak Kedvezményes árú jeggyel, a hat éven aluliak csak a 18. életévüket betöltött (felnőtt) kíséretével utazhatnak a Siklón. Egy felnőtt legfeljebb két fő, a harmadik életévét be nem töltött gyermeket vihet magával.

Számla kiállítása a Budavári Sikló pénztárában a személyes vásárlás során történik, a számlákat a pénztárosok állítják ki a helyszínen. Kérjük, számlaigényüket még a vásárlás elkezdése előtt jelezzék. Utólagosan nem áll módunkban számlát kiállítani. Az online, a www.siklojegy.hu oldalon történő vásárlás esetén számla kiállítását csak a vásárlás folyamata során tudja kérni, utólag szintén nem áll módunkban kiállítani azt. Átutalásos számlát kizárólag szerződött partnereink részére, vagy előzetes megrendelést követően tudunk kiállítani; kérjük, ehhez vegye fel a kapcsolatot velünk a sikloszamlabkv.hu e-mail-címen.

A BKV Zrt. pénztáraiban váltott siklójegy visszaváltása csak műszaki hiba, áramszünet vagy egyéb ok (például a biztonságos működést befolyásoló időjárási körülmények) miatti leállás és / vagy üzemszünet esetén lehetséges. A Sándor-palota őrsége a személyszállítást időlegesen felfüggesztheti. Ekkor a 30 percet meghaladó üzemszünet után – igény szerint és kizárólag a jegy vásárlásának a napján – az üzemeltető a helyszínen visszatéríti, a jegy teljes árát. A visszatérítéshez a jegy mellé kapott pénztárgépblokkot és / vagy számlát, valamint a terminálslipet is át kell adni a pénztárosnak a fel nem használt kartonjeggyel együtt, különben a viteldíj nem téríthető vissza. A jegy a vásárlás időpontjától egy évig felhasználható, elvesztése esetén nem pótolható.

siklojegy.hu oldalon váltott e-jegy értékesítését a BKV Zrt. szerződéses partnere biztosítja, így a vásárlással, visszaváltással kapcsolatos minden további információt, észrevételt közvetlenül az értékesítést végző vállalkozónál lehet megtudni, illetve megtenni. Az online jegyértékesítés során vásárolt jegy ugyanazokat az utazási jogosultságokat biztosítja, mint amelyeket a pénztáraknál vásárolt hasonló termék esetében a szolgáltató meghatározott. Az e-jegyet értékesítő vállalkozó kényelmi díj felszámítására jogosult, ami az e-jegyen és a számlában is feltüntetésre kerül.

Az e-jegy visszaváltása csak műszaki hiba, áramszünet vagy egyéb ok (például a biztonságos működést befolyásoló időjárási körülmények stb.) miatti leállás és / vagy üzemszünet esetén lehetséges. A felsoroltak mellett a Sándor-palota őrsége a személyszállítást időlegesen felfüggesztheti. Ezekben az esetekben a 30 percet meghaladó üzemszünet után – igény szerint – a jegy árát a BKV Zrt. szerződéses partnere (elérhetőségük az e-jegyen található) visszatéríti. Jegyvisszaváltáskor a kényelmi díjat nem áll módunkban megtéríteni. 

A peronon tartózkodni kizárólag a be- és a kiszállás idején lehetséges. Az utazásban részt vevőknek – a beléptetési rendszer sajátos működtetése miatt – mindkét állomáson minden esetben ki kell szállniuk. Ilyenkor a felszállóhelyen ismét sorba kell állni.

Kisállat a kézipoggyász méretét meg nem haladó zárt szállítóeszközben, díjmentesen szállítható. Kutya a számára is megváltott teljes árú retúrjeggyel – szájkosárral, pórázon vezetve – tiszta állapotban utazhat. A kutya oltási bizonyítványát a Sikló munkatársának a kérésére fel kell mutatni.

 

Nem vehet részt az utazásban:

• a kísérő nélküli 6 éven aluli gyermek;

• az ittas vagy bódult állapotban lévő személy;

• aki botrányosan és / vagy másokat megbotránkoztató módon viselkedik;

• aki kézipoggyásznak nem minősülő tárgyat vinne magával;

• aki nem alkalmas kézipoggyászának a szállítására a Sikló személyzetének megítélése szerint;

• aki jégkrémmel, fagylalttal, poharas vagy felbontott itallal akar beszállni;

• aki nem rendelkezik az utazáshoz szükséges jeggyel vagy egyéb engedéllyel.

 

Utazás közben tilos:

• a kabinban dohányozni, étkezni, italozni;

• zajkeltéssel vagy bármilyen tevékenységgel másokat zavarni;

• a kabinból szemetet, illetve bármilyen tárgyat kidobni, a pályát vagy tartozékait megrongálni.

Kérjük, a biztonságos utazás érdekében szíveskedjen betartani az utazási feltételeket, valamint követni a Siklót kezelő munkatársak kéréseit. A feltételek megszegői szélsőséges esetben az utazásból kizárhatók. A károkozást minden esetben hatósági eljárás követi, amelynek a következményeiért az üzemeltető nem vállal felelősséget.

Biztonsági kamerával megfigyelt terület!

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. (Infotv.) 5. § (1) b) pontja alapján a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény (Sztv.) szerint az utasok élete, személye, testi épsége, vagyontárgyaik, valamint a járművek és az állomásokon, megállóhelyeken található berendezések védelme érdekében a BKV Zrt. elektronikus biztonságtechnikai rendszerrel megfigyelést és adatrögzítést végez. Az adatok tárolása az Sztv. 8. § (4)–(6) bekezdésében meghatározott időtartamban történik. Az érintettek jogaira és azok érvényesítésére az Infotv. 14–19. §-ai az irányadók.