Márciusban újabb járatainkon vezetjük be az elsőajtós felszállási rendet

trolibuszok:

A BKK 2013 februárjáig 107 buszvonalon vezette be az első ajtós felszállási rendszert és más, a jegyellenőrzés szigorítását szolgáló intézkedéseinkkel együtt ezzel összesen 1,6 milliárd forint többletbevételt tudtunk elérni 2012-ben a korábbi adatokhoz képest. A program eredményessége alapján további vonalakra terjesztjük ki az elsőajtós felszállási rendet.

2013. március 2-án, szombaton a 120-as, a 147-es és a 224-es buszjáratokon, március 16-án, szombaton a 29-es, a 91-es és a 291-es buszjáratokon, március 23-án, szombaton a 73-as és a 79-es trolibuszjáratokon, március 30-án, szombaton pedig a 38-as és a 138-as buszjáratokon vezetjük be üzemkezdettől az elsőajtós felszállási rendet.

Amennyiben felszálláskor az utas nem rendelkezik érvényes jeggyel vagy bérlettel, emelt áron, 450 forintért jegyet vásárolhat a járművezetőnél, hiszen elsődleges célunk nem a pótdíjazás, hanem a jogosulatlanul, azaz érvényes jegy vagy bérlet nélkül felszálló, ezáltal hosszú távon mind a Budapesti Közlekedési Központnak, mind pedig – közvetve – a többi utasnak kárt okozó bliccelők számának csökkentése. Az elsőajtós felszállás, mint ellenőrzési rendszer megteremti a lehetőséget arra, hogy még a felszállás során kiszűrjük a bliccelő vagy az utazási feltételeket megsértő utasokat.

Ezentúl már 84 nappali autóbusz-, 2 troli- és 31 éjszakai járat közlekedik elsőajtós felszállási rendben.

Nappali viszonylatok:

13, 13A, 15, 29, 38, 39, 40, 40E, 53, 57, 58, 63, 64, 64A, 65, 71, 87, 87A, 88, 91, 93, 96, 102, 113, 113A, 115, 117, 118, 119, 120, 121, 124, 125, 126, 126A, 128, 129, 131, 133, 134, 137, 138, 140, 141, 143, 147, 149, 152, 153, 157, 162, 162A, 164, 165, 166, 166A, 170, 174, 175, 179, 181, 183, 185, 186, 187, 188E, 191, 193E, 197, 217, 217E, 218, 224, 225, 231, 234, 243, 257, 262, 264, 266, 281, 291, 296

73, 79

Éjszakai viszonylatok:

900, 901, 908, 909, 914A, 918, 922, 930, 931, 937, 938, 940, 941, 943, 948, 956, 960, 963, 964, 966, 968, 972, 979-979A, 980, 990, 992, 994, 996, 996A, 998, 999

Kérjük utasainkat, támogassák a járművezetők munkáját azzal, hogy jegyüket, bérletüket, vagy a vonaljegy megvásárlásához szükséges összeget előkészítik, segítve ezáltal az autóbuszok menetrend szerinti közlekedését.

Budapest, 2013. február 25.

Budapesti Közlekedési Központ