Bővül a XII. kerületi Maros utcai szakrendelő közvetlen elérhetősége

A 39-es autóbusz 2020. augusztus 1-jétől a Déli pályaudvar és a Széll Kálmán tér közötti szakaszon mindkét irányban a Maros utcán közlekedik, azaz már nemcsak a Batthyány térről indulva, hanem a Goldmark Károly utcai lakótérség felől is érinti a Maros utcai szakorvosi rendelőt. A buszjárat útvonalának módosítását a BKK korábban társadalmi egyeztetésre bocsátotta, és az észrevételt beküldők többsége támogatta a fejlesztést, amelynek köszönhetően a Maros utca környéke közvetlenül elérhetővé válik a Goldmark Károly utcai lakóövezet és a Déli pályaudvar felől is, továbbá közvetlen eljutási lehetőség nyílik a Maros utcai szakrendelő térségéből a Széll Kálmán tér, illetve az I. kerületi Víziváros felé.

A BKK az I. és a XII. kerületi önkormányzatokkal együttműködve augusztus 1-jétől fejleszti a Maros utcai szakrendelő közlekedési kiszolgálását és a térség közvetlen kapcsolatait: a 39-es járat a továbbiakban nemcsak a Goldmark Károly utca irányába, hanem a Batthyány tér felé is a Maros utcán át közlekedik, és megáll a rendelőnél létesített új megállóhelyen, így könnyebb eljutást kínál a Maros utca környezetébe utazók és az onnan elindulók számára.

A fejlesztés eredményeként a szakrendelő a Goldmark Károly utcai lakóövezet, illetve a Déli pályaudvar felől is közvetlenül elérhető, valamint a jelenleg meglévő Széll Kálmán téri és I. kerületi kapcsolatok mindkét irányban biztosítottak lesznek – így a hazautazás is könnyebbé válik. Az útvonal módosításával összefüggésben a 39-es járat a Széll Kálmán téren a Batthyány tér felé is a tér Margit körúti oldalánál áll majd meg.

Budapest, 2020. július 28.

Budapesti Közlekedési Központ