Forgalomkorlátozás Békásmegyeren a Hollós Korvin Lajos utcában december 6-án, módosul több buszjárat útvonala is

Aszfaltozás miatt kell kisebb forgalomkorlátozásokra számítani 2019. december 6-án, pénteken a III. kerületben, a Hollós Korvin Lajos utca és a Szentendrei út csomópontjánál, ahol időszakosan jelzőőrök irányítják majd a forgalmat. A kereszteződésen a buszok nem tudnak áthaladni, ezért 8:30-tól a 143-as és a 186-os busz helyett a módosított útvonalú 243-as busz jár, a 160-as busz pedig módosított útvonalon közlekedik.

A 160-as busz mindkét irányban a Dózsa György utca–Ezüsthegy utca–Táncsics Mihály utca érintésével közlekedik,

  • Békásmegyer felé nem érinti a Nád utca, a Pünkösdfürdő utca megállót. A buszokra módosított útvonalukon a Nád utcában a Hollós Korvin Lajos utca kereszteződése előtt, majd a 186-os busz Zemplén Győző utca, Hősök tere, Templom utca és Gulácsy Lajos utca megállójában lehet felszállni.
  • az Óbudai rendelőintézet felé nem érinti a Pünkösdfürdő utca és a Nád utca megállót. A buszokra módosított útvonalukon a 143-as járat Gulácsy Lajos utca, Templom utca, Hősök tere és Zemplén Győző utca megállójában lehet felszállni.

A 143-as és a 186-os busz helyett 8:30-tól a módosított útvonalú 243-as busz jár.

Utazását előre megtervezheti a BKK FUTÁR alkalmazással, amely valós idejű járatinformációk alapján az optimális útvonalat ajánlja fel úti célja eléréséhez.

Budapest, 2019. december 5.

Budapesti Közlekedési Központ