Március közepétől folytatódik a Fehérvári út felújítása

A kelenföldi Fehérvári út felújítása a Hamzsabégi út és Lecke utca közötti szakasz városközpont irányú útpályáján folytatódik 2019. március 18-tól, az útszakasz lezárásával. Új burkolatot kap az úttest és a járda is, mindkét irányban kerékpársávot alakítanak ki, továbbá új jelzőlámpás csomópont létesül az Ulászló utcánál; a munka várhatóan június végére fejeződik majd be. Ezen az időszakon belül elvégzik a Fehérvári út Csurgói út és Kondorosi út közötti, szintén városközpont irányú útpályájának felújítását is. A felújítás idején változik az újbudai végállomása felé tartó 973-as busz útvonala.

A felújítás miatt március 18-tól várhatóan június végéig lezárják a forgalom elől a Fehérvári út Hamzsabégi út és Lecke utca közötti szakaszának városközpont irányú útpályáját. Aki a belváros felé tart, annak érdemes a Budafoki utat vagy a Fehérvári út–Kondorosi út–Tétényi út útvonalat választani. A Fehérvári úton délről érkezők számára a Kondorosi útra történő balra fordulást lehetővé teszik a felújítás idejére. A Hamzsabégi út és a Baranyai utca közötti szakasz egy forgalmi sávra szűkül, és a felújítás ideje alatt tilos lesz parkolni. Ugyanezen időszakban – de rövidebb időtartamra – a Csurgói út és a Kondorosi út közötti, városközpont irányú útpálya felújítását is elvégzik a szakasz lezárásával.

A forgalomkorlátozás miatt az újpalotai végállomása felé tartó 973-as busz a Fehérvári út lezárt szakasza helyett a Kondorosi út–Tétényi út–Andor utca–Fehérvári út módosított útvonalon közlekedik, és nem érinti az Albertfalva kitérő megállóhelyet. Az ideiglenes közlekedési rend szerint a 973-as busz megáll a 114-es busz Nyéki Imre uszoda és Csurgói út megállóhelyén. A Nagytétény felé tartó buszok útvonala nem változik.

A Fehérvári út Hamzsabégi út és Lecke utca, valamint Csurgói út és Kondorosi út közötti szakaszának felújítása 2018 októberében kezdődött, decemberig részben elkészült a városhatár irányú útpálya és járda burkolatcseréje. A tavasszal folytatódó felújítás során a városközpont irányú útburkolatot is cserélik, új jelzőlámpás csomópontot alakítanak ki az Ulászló utcánál, mindkét irányban kerékpársávot festenek fel, ahol lehetséges, parkolókat jelölnek ki, a FŐKERT pedig megújítja az út menti fasort.

Budapest, 2019. március 13.

Budapesti Közlekedési Központ