Sikló

A Duna-partot a Budavári Palotával 1870 óta köti össze a Budavári Sikló. A 95 méteres pályán mozgó különleges vasúton utazva nemcsak az 50 méteres szintkülönbség győzhető le könnyedén, de a hegy oldalán felkapaszkodó járműből a főváros látképe is lenyűgözi az utazót. A Sikló 1987 óta az UNESCO Világörökség listáján is szerepel.

 

 

Története

A Budai Hegypálya 1870. március 2-ára készült el azzal a céllal, hogy könnyebb legyen a Várban működő minisztériumok és a Várszínház megközelítése.

Gróf Széchenyi Ödön, Széchenyi István fia kezdeményezésére épült meg a világ második ilyen típusú közlekedési eszköze lyoni példa alapján. A gőzhajtású, kötélvontatású vasút kiépítésének helyét a korabeli forgalmi viszonyok – a Lánchíd budai hídfőjénél a hídon áthaladó omnibusz-közlekedés, az 1857-re elkészült Alagút és a szintén itt kialakított lóvasúti végállomások – határozták meg. A sikló terveit Jaruszek Ödön készítette.

A sikló Clark Ádám téri végére egy nagy méretű, imponzáns indítócsarnokot építettek, ahol a gépészeti berendezések is helyet kaptak, és ide került a mozgatóerőt biztosító gőzgép is. A felső állomáson egyszerűbb kivitelű fogadóépületet alakítottak ki.

A II. világháború idején, 1944. december 20-án a Budavári Siklót is bombatalálat érte. A háború után a helyreállítás helyett elbontották, és csak 1986-ban építették újjá. Ekkor – a kor követelményeinek megfelelően – villanymotoros meghajtással, a múltat idéző, a műemléki környezettel összhangban lévő üvegépületekkel újult meg a sikló. A felső állomásra került a vonóberendezés és annak csaknem 3 méter átmérőjű hajtótárcsája.

Gellért és Margit, a háromlépcsős, fülkés kocsik inga jelleggel kötötték össze: miközben az egyik felfelé megy, a másik lefelé tart. A kocsinként 24 fő szállítására képes jármű közlekedésének biztonságáról úgynevezett rugóerős fék gondoskodik, amely a kötél elszakadása esetén megállítja a járművet.

A Budavári Siklóval 95 másodperc alatt feljuthatsz a Clark Ádám térről a Várba.

  • Egész évben, mindennap 7:30–22:00 (pénztárzárás 21:50-kor)
  • A sikló folyamatosan, 5-10 percenként indul utasigény szerint.
  • ÜzemszünetPáratlan hetek hétfőjén a sikló a karbantartás ideje alatt nem üzemel, kivéve ha ezek munkaszüneti vagy ünnepnapokra esnek. Ekkor a karbantartási munkákat a munkaszüneti és ünnepnapokat követő első munkanapon végzik el.
  • A nyitvatartásról az alábbi telefonszámon érdeklődhetsz: 06-1/201-9128

 

Így juthatsz el a siklóhoz

  • 1013 Budapest I. kerület, Clark Ádám tér–Szent György tér
  • A sikló völgyállomása a Clark Ádám téren, a Lánchíd budai hídfőjénél, az Alagút mellett található.
  • A hegyállomás a Szent György téren, a Budavári Palota és az elnöki palota (Sándor-palota) között helyezkedik el.
  • A siklót a Clark Ádám tér felől a 16-os és 105-ös autóbusszal, valamint a 19-es és 41-es villamossal közelítheted meg, felső állomását pedig a 16-os, 16A és 116-os autóbusszal érheted el.

 

Jegyek

A Budavári Sikló használata 3 éves kor alatt díjmentes.
Nyugdíjas- és egyéb utazási kedvezmény nem vehető igénybe.

 

Kedvezmények

A Budapest Card Plus kártyával a siklót mindkét irányban térítésmentesen veheted igénybe.

Az utazáshoz szükséges siklójegyet a Budapest Card Plus kártya megvételével egyidejűleg kapod meg az alábbi BudapestInfo Pontokban:

  • Deák Ferenc tér (1052 Budapest, Sütő utca 2.)
  • Budavár, Szentháromság téri pavilon (1014 Budapest, Tárnok utca 15.)
  • Clark Ádám tér (sikló mellett)

További információ: Budapest kártya 72 órás PLUS

 

Utazási feltételek

Budavári Siklót kizárólag a helyszínen, a BKV Zrt. által értékesített, a sikló pénztárában váltott jeggyel veheted igénybe. A menetjegy egy hegymeneti vagy egy lejtmeneti utazásra, a retúrjegy egyszeri oda- és visszautazásra jogosít, és a váltásától számított egy évig érvényes. A BKK által értékesített egyéb jegyek és bérletek, az utazási igazolványok és az egyéb, díjmentességre jogosító okmányok a siklóra nem érvényesek!

Az utazás előtt a jegyet érvényesítened kell a jegyérvényesítő készülékkel. A jegyet érvényesítés után másra nem szabad átruházni. Az utazás időtartama alatt, illetve az állomás elhagyásáig meg kell őrizned a vásárláskor kapott pénztárgépblokkot is.

 

Jegy visszaváltása

A siklójegyeket csak műszaki hiba, áramszünet vagy egyéb külső ok miatt tudod visszaváltani. Idetartozik az az eset is, amikor a Honvéd Palotaőrség a Budavári Siklón a szállítást időlegesen felfüggeszti. Ha visszaváltod, a vásárláskor kapott pénztárgépblokkot is át kell adnod a pénztárosnak.

 

Fontos szabályok az utazás során

  • Az utazásban részt vevőknek – a beléptetési rendszer sajátos működése miatt – mindkét állomáson minden esetben ki kell szállniuk még akkor is, ha menettérti jeggyel utaznak. Ilyenkor a felszállóhelyen újból sorba kell állniuk.
  • A peronon tartózkodni nem szabad, kivéve a ki- és beszállás időtartamát.
  • Élő állat szállítására a vasúti kormányrendelet előírásai az irányadóak. Tiszta kutya pórázon és szájkosárral szállítható, de számukra külön teljes árú menetjegyet kell váltani.
  • A gyermekek 3 éves kor betöltéséig díjtalanul, a 3. életév betöltésétől a 15. életév betöltését megelőző napig gyermekjeggyel utazhatnak. Egy felnőtt legfeljebb két, 3 éven aluli (3. életévét be nem töltött) gyermeket vihet magával.

 

Nem vehet részt az utazásban:

  • a kísérő nélküli 6 éven aluli gyermek;
  • az ittas vagy bódult állapotban lévő személy;
  • aki botrányosan vagy illemsértőn viselkedik;
  • aki kézipoggyásznak nem minősülő tárgyat akar magával vinni;
  • aki jégkrémmel, fagylalttal, poharas vagy felbontott itallal akar beszállni.

 

Utazás közben tilos:

  • a kabinban dohányozni, étkezni, italozni;
  • zajkeltéssel vagy bármilyen tevékenységgel másokat zavarni;
  • a kabinból szemetet, illetve bármilyen tárgyat kidobni;
  • a pályát vagy tartozékait megrongálni.