Első ajtós felszállási rend a BKK járatain

Számos autóbusz-és trolibusz-vonalon első ajtós felszállási rend van érvényben , hogy kiszűrjük azokat, akik illetéktelenül vennék igénybe a közösségi közlekedési szolgáltatást. Ezeken a járatokon felszálláskor a járművezető ellenőrzi a felszállók jegyének, bérletének utazásra jogosító okmányának érvényességét.

 

Utasok szállnak fel a 155-ös járatra

 

Az első ajtós felszállás érted van. Bevezetésével jobban kiszűrhetjük a bliccelőket vagy azokat, akik megsértik az utazási feltételeket. Így biztonságosabban, kényelmesebben utazhatsz.

 

  • Az első ajtós felszállási rend szerint közlekedő járatokra több helyen felhívjuk a figyelmedet: a megállókban a menetrendeken, sőt a járművek kijelzőin is látható az „Első ajtós járat” felirat.
  • Ha felszálláskor nincs érvényes jegyed vagy bérleted, 600 forintért vásárolhatsz jegyet a járművezetőnél azokon az autóbuszokon, trolibuszokon, amelyeken a járművezetői fülkén elhelyezett matrica jelzi.
  • De azt javasoljuk, hogy inkább előre vedd meg jegyedet vagy bérletedet. Ezt legegyszerűbben a BudapestGO applikációban teheted meg.
  • Kérünk, segítsd a járművezetők munkáját azzal, hogy előkészíted a jegyedet vagy bérletedet már a megállóban, hogy a jármű minél előbb elindulhasson, és utastársaiddal együtt pontosan érd el úti célodat!
  • A már előre megváltott vagy a járművezetőnél vásárolt menetjegyet a vezetőfülkénél található jegykezelő készülékkel kell érvényesíteni.
  • Ha babakocsival, kerekesszékkel vagy – ahol ez lehetséges – kerékpárral utazol, az első ajtós felszállási rend szerint közlekedő járatokon is használhatod a számodra megfelelő ajtót, de utazási jogosultságodat ebben az esetben is – felszállás előtt vagy azt követően – igazolnod kell.
  • Amennyiben a végállomáson egy első ajtós felszállási rend szerint közlekedő jármű vezetője nincs a vezetőfülkében, visszaérkezése után az időközben felszálló utasok jegyét, bérletét, utazásra jogosító okmányát az indulás előtt ellenőrzi az utastérben.
  • Bizonyos esetekben (pl. rendezvények alkalmával) az első ajtós felszállási rendet a BKK felfüggesztheti. Ekkor a biztonsági szolgálat munkatársai is ellenőrizhetik a jegyedet, bérletedet, utazásra jogosító okmányodat, és tőlük vásárolhatsz vonaljegyet is.

Az utazási feltételek betartatása mindannyiunk közös érdeke. Aki azt megsérti, nemcsak a Budapesti Közlekedési Központnak, de ügyfeleinek, azaz neked is hátrányt okoz.

 

 

Első ajtós felszállási rend a BKK járatain

 

Autóbuszvonalak

 

Mindennap:

 

Hétköznap 20:00-tól, valamint szombaton és munkaszüneti napokon egész nap:

 

Szombaton és munkaszüneti napokon egész nap:

 

Budán a Pasaréti tér és a Döbrentei tér között, Pesten pedig Rákospalota, Kossuth utca és a Korong utca között, csak szombaton és munkaszüneti napokon:

 
5

 

Kizárólag Budán, csak szombaton és munkaszüneti napokon:

 
7
8E
107
133E

 

Kizárólag Budán, hétköznap 20:00-tól, valamint szombaton és munkaszüneti napokon egész nap:

 
110
112

 

Csak hétköznap csúcsidőn kívül, valamint szombaton és munkaszüneti napokon egész nap:

 
40
40B
240 

 

Trolibuszvonalak

 

Mindennap:

 
73
74A
77
79
82
82A

 

Hétköznap Zugló vasútállomás (Hermina út) és a Báthory utca / Bajcsy-Zsilinszky út között, valamint szombaton és munkaszüneti napon egész nap pedig a teljes vonalon:

 
72

 

Hétköznap 20:00-tól, valamint szombaton és munkaszüneti napokon egész nap:

 
70
74
78

 

Csak szombaton és munkaszüneti napokon:

 
75
75A
76
80
83

 

Éjszakai buszok

 

Minden éjszaka:

 

Csak vasárnap, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön éjszaka:

 
934
979
979A

 

Csak a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között, a rövidebb, szóló buszokon:

 
956

 

 

Kérjük, hogy a megállóhelyre érkezve figyeljétek a kihelyezett menetrendi hirdetményeket és egyéb tájékoztatóinkat. Köszönjük!