Barcelona
Barcelonában a levegő károsanyag-tartalma rendszeresen meghaladta a törvényi határértékeket, emiatt az Európai Bizottság 2019 márciusában felelőségre is vonta Spanyolországot. Részben ennek a problémának a megoldására Barcelona előtérbe helyezte a gyalogos és más fenntartható közlekedési módokat. A 2020-ban kialakult világjárvány okozta forgalomcsökkenést is kihasználva olyan intézkedéseket hoztak, amelyek javítják a gyaloglás feltételeit a városban:
- Barcelona egy forgalmas útjának közterületeit újraosztották, kiszélesítették a járdát 4 méterrel, kerékpársávot és elválasztott buszsávot alakítottak ki, valamint 30 km/órára csökkentették a sebességkorlátozást;
- az „Obrim Carrers” (Megnyitjuk az utcát) programban hétvégéken két forgalmas utcát lezárnak az autóforgalom elől és átadják a teret a gyalogosoknak;
- továbbá folyamatosan bővítik a 2016-ban indított úgynevezett szuperblokk programot, amely 2030-ig további 21 utca javítaná az átmenő autóforgalom kizárásával, árnyékot adó növényzet telepítésével és a zöldfelületek általános bővítésével. A szuperblokkokról itt olvashatsz részletesebben.
Bécs
A bécsiek utazásaik 28 százalékát gyalog teszik meg, és a szabadidős gyaloglás is népszerű Bécsben és környékén. Bécs önkormányzata aktív szemléletformáló tevékenységet végez a gyaloglás arányának további növelésére, ehhez többek között az alábbi eszközöket sorakoztatják fel:
- kiadtak egy gyalogos térképet, amely a gyalogosbarát infrastruktúrán kívül egyéb kényelmi funkciókat is megmutat,
- gyalogos applikációt fejlesztettek útvonaltervezővel és gyaloglásra buzdító játékokkal (gamification),
- kizárólag a gyaloglással és kerékpározással foglalkozó mobilitási ügynökséget hoztak létre, amely közös sétákat szervez, gyalogos útvonalakat jelöl ki a városban, szemléletformáló programokat tart az iskolákban.
Bécs különböző infastrukturális beavatkozásokkal is javítja a városban a gyaloglás feltételeit, például forgalomcsillapítási intézkedéseket vezetnek be az iskolák környékén vagy találkozási zónákat jelölnek ki, ahol valamennyi közlekedési mód egyaránt megfér egymás mellett.
Ljubljana
Ljubljanában 2007-ben két belvárosi közterület felújítási projektjével kezdődött meg a gyalogosbarát városfejlesztés, amelynek következtében mára 10 hektárnyi autóforgalomtól elzárt gyalogos és kerékpáros terület alakult ki az autóforgalom kizárásával, amelyen 2007 óta 620 százalékkal nőtt meg a gyalogos forgalom mértéke.
Az autós forgalom kizárását a közösségi közlekedési szolgáltatás és gyalogos feltételek javítása kísérte:
- felszíni autóparkolóhelyeket szüntettek meg, amelyek helyén közösségi terek jelentek meg, egy központi mélygarázst létesítettek, amelyben a gyalogos zóna lakosainak is tartanak fenn parkolóhelyeket,
- a gyalogos zónában 5-6 fő egyidejű szállítására alkalmas elektromos hajtású, igényvezérelt és ingyenes közlekedési szolgáltatást biztosítanak a mozgásukban korlátozottak számára,
- a gyalogos kapcsolatok javítására a hídfelújítások mellett gyalogos és kerékpáros hidakat létesítettek a városban és közösségi tereket alakítottak ki a várost átszelő Ljubljanica folyó partján,
- a város addigi egyik legforgalmasabb utcájának középső szakaszát a gyalog és kerékpárral közlekedők, illetve a városi buszok kizárólagos használatába adták, az intézkedés következtében 70 százalékkal csökkent a levegő koromrészecske tartalma, valamint csökkent az utca zajterhelése is.
London
London önkormányzata azt a célt tűzte ki magának, hogy a világ legjobb kerékpáros és gyalogos városává váljon. Ahhoz, hogy ezt a céljukat elérjék, a Transport for London (TfL) közlekedésszervező közreműködésével
- fejlesztik és karbantartják a város gyalogos infrastruktúráját: a TfL öt éves ciklusban 2,2 milliárd font összegben fektet be az Egészséges Utca programba (a TfL városi élhetőséget javító programja), amely közvetve és közvetlenül a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételeit hivatott javítani, emellett közlekedésbiztonsági programokat is folytatnak a legvédtelenebb úthasználók védelmében;
- gyaloglásra terveznek: szintén az Egészséges Utcák megközelítésre alapozva részletes tervezési útmutatót, elemzési és értékelési eszközöket készítettek;
- a kulturális változás érdekében aktív szemléletformálást végeznek iskolákban és óvodákban az aktív és fenntartható közlekedés népszerűsítésére, kiterjedt gyalogos hálózatot tartanak fent, a hálózat hét fő vonalának bejárását táblázással és térképekkel is segítik, negyedévente pedig a gyaloglás népszerűsítésében érdekelt szervezetekkel, civilekkel együtt összehívják a London Walking Forumot.