Az Egységes Forgalmi Modell – röviden EFM – egy integrált, stratégiai szintű, Budapest és agglomerációjának teljes területét lefedő összközlekedési forgalmi modell. Ez a modell a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) saját döntéstámogató eszköze, amelynek naprakészen tartása, fejlesztése, valamint a forgalmi modellezések elvégzése a BKK Modellezés szakterület mérnökeinek a feladata.
Ez a modell biztosítja a jövőben induló közlekedésfejlesztési projektek stabil szakmai megalapozását, áttekinthetőségét és a modellezési munkarészek egységességét, a lehetséges projektváltozatok összehasonlíthatóságát.
Az EFM megalkotásának főbb mérföldkövei
Az EFM-et 2012–2015 között építette ki egy közlekedésmérnöki konzorcium azzal a céllal, hogy egységes eszközt biztosítson a Budapestet és agglomerációját érintő makroszkopikus közlekedésfejlesztési projektek modellezésére. A modellt PTV VISUM környezetben építettük fel, de az első stratégiai verziókban a keresleti modellek még MS Excel-alapú környezetben futottak. 2019-ben jelentős felülvizsgálat történt, ennek során egy reprezentatív háztartásfelvétel alapján frissítettük az igénymodelleket, VISUM-ba integrálva azokat.
A pandémiának a mobilitási szokásokra gyakorolt hosszú távú hatásai miatt 2024-re az alapvető logikai kapcsolatok felülvizsgálata is szükségessé vált. Az újraalkotási folyamat ismét egy háztartásfelvételre épült (kb. 60 000 utazás kiértékelése Budapest és agglomerációja területén), és számos új megközelítést alkalmazott. Ennek eredményeképpen a legújabb (EFM 3.0 2024) verzió az alábbi frissítéseket is tartalmazza:
- integrált, utazásilánc-alapú igénymodell, amely felváltja a korábbi, Budapest belső és külső területeire külön kezelt klasszikus négylépcsős modelleket;
- „turisztikai réteg”, amely a turisták mobilitási mintázatait, saját igénymodellt és a repülőtéri zóna kezelésének továbbfejlesztett megközelítését foglalja magában;
- az otthonról dolgozók mobilitási viselkedésének modellezése;
- átszállási idők, átszállási mintázatok és intermodális csomópontok gyaloglási idejének felülvizsgálata;
- agglomerációs busz- és vonatjáratok pontosabb feltérképezése.
A legújabb fejlesztésekkel az EFM még szélesebb körű makroszkopikus modellezési projektek kezelésére lett alkalmas, és a modell döntéstámogató eszközként hozzájárul az európai uniós pénzügyi források hatékony felhasználásához.
Az EFM alkalmazása a BKK stratégiai döntéshozatalaiban
Az EFM-et stratégiai célokra (például hosszú távú hálózatfejlesztési tervezés) és operatív modellezésre (például kisebb autóbusz-hálózati módosítások) is használjuk, és az egyik legfontosabb adatalapú eszköze a BKK stratégiai döntéshozatalának támogatásában.

A modell több mint 1000 zónára osztja fel a várost, mindegyikük részletes adatokkal rendelkezik. A zónák közötti forgalmakat modellezzük, tehát ismerjük, hogy két zóna között mekkora a forgalom. Ismerjük, hogy melyik útvonalon és milyen közlekedési móddal történnek, illetve meg tudjuk mondani, hogy bármilyen beavatkozás vagy fejlesztés hatására hogyan változnak a fent leírtak.
A modell előnyeit nemcsak a BKK szakemberei, hanem minden közlekedési célú felhasználó, mint például a tervezőirodák, egyetemi hallgatók, kutatók kihasználhatják, de bármilyen közlekedési beruházást tervező vállalat is felhasználója lehet az EFM-ben elérhető adatoknak.
Néhány tipikusan elérhető adattípus:
- Budapest egy-egy kerületének, meghatározott utcák által határolt részletének gépjárműforgalmi adatai térképes megjelenítésben;
- A modellben szereplő teljes hálózat utasforgalmi, gépjárműforgalmi vagy egyéb adatainak geoinformatikai szoftverben használt megjelenítési formátumában.
A Budapesti Mobilitási Terv projektjein és a közösségi közlekedési hálózatfejlesztések mellett a BKK olyan stratégiai szintű döntéseket is támogatott makromodellezéssel az elmúlt években, mint a Lánchíd felújítása vagy az M3-as metró pótlása.

Az Egységes Forgalmi Modellt vagy az abban szereplő adatokat ezen a linken elérhető adatigénylő kitöltésével tudjuk átadni.