Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

A MOL Bubi egy napjának animációja

A MOL Bubi egy napjának animációja

Elkészítettük a MOL Bubi kerékpározások animációját egy átlagos hétköznapról. Több mint 200 Bubi-gyűjtőállomás csaknem 2000, forgalomban lévő kerékpárjának felvételi és leadási adata alapján, félmillió GPS-bejelentkezésből animáltunk egy másfél perces felgyorsított videót. A pontok közötti utazások szimulált útvonalait is kirajzoltuk, mindezt egy teljes hétköznapon végigkövetve.

 

 

Figyeljük meg a részleteket!

Az animáció alapján térben jól kirajzolódnak a főbb közlekedési tengelyek. A budai oldal domborzati viszonyai miatt elsősorban a Batthyány tér–Műegyetem–Szent Gellért tér észak–déli összeköttetés emelkedik ki. A két újbudai csomópontban még napközben is stabil forgalom figyelhető meg, vélhetően az egyetemi épületek között közlekedők miatt. A Szabadság híd és a Petőfi híd a leggyakrabban használt átkelési pontok közé tartozik – mindkét irányban élénk forgalommal. Pesten a Nagykörút és a Kiskörút mentén különösen sűrű használat tűnik ki, főként a Kálvin tér, a Rákóczi tér, a Blaha Lujza tér és az Oktogon környékén. A fő gyűjtőútvonalak – mint az Üllői út, a Rákóczi út, a Váci út, a Bajcsy-Zsilinszky út vagy a budai oldalon a Bartók Béla út – jellemzően kedveltek; részben a sík terepük, részben a jó közlekedési kapcsolatuk miatt.

Amíg a reggeli forgalom elsősorban a szolgáltatási terület szélei felől a város központjába, befelé irányul, addig a délutáni forgalom már kiegyenlítettebb: mind a haza-, mind az egyéb célú – például a rekreációs – utazások fokozódnak. Ilyen szabadidős célpont például a Margitsziget, ahol a délutáni órákban kiemelkedően sok utazás megfigyelhető – mind a szigeten, mind az odavezető utakon és hidakon –, ami a terület jelentős rekreációs szerepére utal.

 

A MOL Bubi egy napjának animációja

 

A MOL Bubi kerékpárok napi mozgása nagyon jól követi a város ritmusát. Éjfél és a hajnali órák között a forgalom egyre alacsonyabb, majd reggel 6 óra körül érdemben növekedni kezd a használat, ami 8 órára éri el a délelőtti csúcsot több mint 250 egyidejűleg mozgó kerékpárral. Ezt követően a forgalom lépcsőzetesen mérséklődik, az egy időben történő utazások száma 150 körül stabilizálódik. Délután, fél négytől újabb markáns emelkedés kezdődik, ami a 18 órás csúcsra 350 fölé emeli az éppen használatban lévő biciklik számát. Este fél kilencig a forgalom 300 egyszerre mozgó kerékpárral viszonylag magasan marad, majd éjszakáról hajnalra fokozatosan csökken. Ahogy a város nagy része pihenni tér, úgy a kerékpárok többsége is nyugalomra lel a következő nyüzsgő, újabb izgalmas útvonalakkal teli nap előtt.

 

Hogyan készült?

Átlagosan évi 3,5 millió MOL Bubi-utazás történik Budapesten, ami a Bubi 2.0 megújult verziójának 2021-es bevezetésétől mintegy 10 gigabájtnyi adattal töltötte fel a BKK központi adatbázisait. Az így létrejövő adatmennyiség feldolgozásához és vizualizálásához felhasználtuk a korábbi, „A közösségi közlekedése egy napjának animációja”-nak a tapasztalatait is.

A ma forgalomban lévő Bubi kerékpárok utazásainak pontos útvonalvezetéseit jelenleg nem rögzítik. Ezért a valós gyűjtőállomási kerékpárfelvétel és -leadás közötti utazásokról életszerű szimulációt készítettünk. Két gyűjtőállomás között mindig a leggyorsabb útvonalat jelenítettük meg, figyelembe véve az út- és kerékpárhálózatot. Ezért látjuk azt, hogy egyes esetekben ugyanazon az útvonalon haladnak a kerékpárok. 

A szimuláció háttéradatait egy korszerű navigációs motor segítségével számoltuk, amit például a mai autók fedélzeti navigációs funkcióinak ellátására is használnak ismert, nemzetközi autóipari nagyvállalatok. Az animáción kirajzolt útvonalak így csaknem félmillió szimulált GPS-bejelentkezésen alapulnak.


Az animációban a 2024. szeptember 3-ai, keddi valós idejű Bubi kerékpárfelvételi és -leadási adatokat használtuk fel.