Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

Módosított útvonalon jár a 900-as autóbusz 2017. augusztus 31-én és szeptember 1-jén éjjel

A 900-as autóbusz 2017. augusztus 31-éről (csütörtöktől) szeptember 1-jére (péntek) és 2017. szeptember 1-jéről (péntekről) 2-ára (szombatra) virradóan, 22:00 és 4:00 között módosított útvonalon jár, mert a XVIII. kerületi Szemeretelep vasúti megállóhelynél található Igló utcai vasúti átjárót vágányszabályozás miatt lezárják. Az útvonal-módosítás miatt a Liszt Ferenc Airport 2 felől érkező 900-as autóbuszról a belváros felé közlekedő 950-es és 950A autóbuszra a Bajcsy-Zsilinszky út megálló helyett a Szarvas csárda tér csomópontnál lehet átszállni.

A lezárás ideje alatt a 900-as autóbusz a Liszt Ferenc Airport 2 felé az Üllői útig a menetrend szerinti, majd az Üllői út–Haladás utca–Bessenyei György utca–Ráday Gedeon utca–Gyömrői út módosított útvonalon halad és nem érinti az Üllői út, a Selmecbánya utca és a Szent László utca megállóhelyet. Az autóbuszok ideiglenesen a 950-es autóbusz Honvéd utca, Iparvasút és Madarász utca; a 198-as autóbusz Szarvas csárda tér, Regény utca, Lőrinci temető és Kosztolányi Dezső utca; valamint a 200E autóbusz Csévéző utca megállójában állnak meg.

A lezárás ideje alatt a 900-as autóbusz a Dél-pesti autóbuszgarázs felé a Szemeretelep vasútállomásig menetrend szerinti, majd a Gyömrői út–Ráday Gedeon utca–Üllői út–Cziffra György utca módosított útvonalon halad és nem érinti a Szemeretelep vasútállomás, a Szent László utca, a Selmecbánya utca és a Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyet. Az autóbuszok ideiglenesen a 980-as autóbusz Fedezék utca, Kosztolányi Dezső utca, Lőrinci temető és Gárdonyi Géza utca, a 193E autóbusz Szarvas csárda tér, valamint a 950-es autóbusz Madarász utca és Iparvasút megállóhelyén állnak meg.

Megváltozó átszállási kapcsolatok

  • A Belvárosból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felé: a 950-es autóbuszról változatlanul a Honvéd utcánál lehet leszállni, de a 900-as autóbusz nem a Honvéd utcában, hanem az Üllői úton, a 950-es autóbusz Belváros irányú megállóhelyén áll meg.
  • A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Belváros felé: a 900-as autóbuszról a Szarvas csárda térnél lehet leszállni, a Ráday Gedeon utcában. A 950-es autóbusz az Üllői úton áll meg.
  • A Dél-pesti autóbuszgarázs felől Pestszentimre felé: a 900-as autóbusz nem a Honvéd utcában, hanem az Üllői úton, a 950-es autóbusz Belváros irányú megállóhelyén áll meg.
  • Pestszentimre felől a Dél-pesti autóbuszgarázs felé: a 950-es és a 950A autóbuszról a Honvéd utcánál lehet leszállni. A 900-as autóbusz a Cziffra György utcában áll meg.

Közlekedési változásokról percről percre – mobilalkalmazáson és webes utazástervezőn is!

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan frissülő információkat nyújt a honlapján, vagy okostelefonokra letölthető mobilalkalmazáson keresztül. A közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el a BKK Info oldalán, a www.bkkinfo.hu címen, vagy a BKK Info mobilalkalmazásban. A járatfigyelő funkcióra feliratkozók a tetszőlegesen kiválasztott járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a futar.bkk.hu címen, vagy FUTÁR mobilalkalmazás segítségével, amely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is. A kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetőek el. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk. Az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a webes felületen.