2020. október 9., péntek - Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén. 2020. október 10-én és 11-én, szombaton és vasárnap a Budai alsó rakpart, a Műegyetem rakpart, a Pázmány Péter sétány, a Szent Gellért rakpart, az Alagút, a Bem rakpart, az Attila út, a Lánchíd és a Várkert rakpart forgalmának korlátozásával tartják meg a SPAR Budapest Maraton Fesztivált. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez ezekben az időszakokban válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul.
Korlátozások a közúti közlekedésben
A futóverseny előkészületei miatt lezárták a Pázmány Péter sétányt október 11-én, vasárnap 23 óráig. A főbb lezárásokra szombaton és vasárnap kell számítani. A lezárt útszakaszokon a korlátozásokat a futók elhaladását követően fokozatosan oldják fel.
Szombaton lezárják a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Petőfi híd között 7 órától 14 óráig, illetve a Petőfi híd és a Rákóczi híd között is várhatóan 10 órától 11:30-ig, a Műegyetem rakpartot pedig 9 óra és 16 óra között.
Időszakos és szakaszos lezárásra kell készülni a Fő utcában a Clark Ádám tér előtt, a Jégverem utcában, az Alagútban, a Clark Ádám téren, a Bem rakparton a Halász utca és Jégverem utca között, a Lánchídon, az Attila úton, Lánchíd utcában és a Szent Gellért rakparton, továbbá a Várkert rakparton, az Ybl Miklós téren, a Döbrentei téren és az Apród utcában is 9 órától 10:30-ig.
Vasárnap lezárják a Budai alsó rakpartot az Árpád híd és a Petőfi híd között 6 órától 13 óráig, illetve a Pesti alsó rakpartot 7 órától 15 óráig.
Időszakos és szakaszos lezárásra készüljenek
– várhatóan 9 órától 10:40-ig a Várkert rakpart–Ybl Miklós tér–Apród utca–Attila út–Alagút utca–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Árpád fejedelem útja–Üstökös utca útvonalon, illetve a Lánchídon,
– várhatóan 9:30 és 14:40 között a Közraktár utca belső szakaszán, a Fővám tér–Szabadság híd–Szent Gellért tér–Műegyetem rakpart útvonalon, valamint a Dombóvári úton a Pázmány Péter sétány és a Fehérvári út között, a Budafoki úton a Hauszmann Alajos utca és Bogdánfy utca között 11:30-ig,
– várhatóan 10:20-tól 14 óráig a Mozaik utca–Leányfalu utca–Reményi Ede utca–Szentendrei út–Bogdáni út–Folyamőr utca–Laktanya utca–Hajógyár utca útvonalon, a Hídfő utcában, a Tavasz utcában, az Árpád híd Budára vezető oldalán a szigeti lehajtótól, a Margitsziget Központi útján és Margit híd–Jászai Mari tér–Újpest rakpart útvonalon.
Változások a közösségi közlekedésben
Tervezetten az alábbi változásokra kell számítani szombaton és vasárnap a közösségi közlekedésben – az időpontok a lezárások és azok feloldásának függvényében változhatnak.
Október 10-én, szombaton
- 9 óra és 9:45 között a 19-es és a 41-es villamos módosított útvonalon, a Krisztina körúton és a Margit körúton át közlekedik;
- 9:20-tól 10:20-ig a 47-es és a 49-es villamos Albertfalva kitérő, illetve Kelenföld vasútállomás és a Széll Kálmán tér között jár;
- 9 és 10 óra között a 16-os autóbusz nem jár, a 16A autóbusz pedig sűrűbben közlekedik, a 105-ös autóbusz módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át viszi az utasokat;
- 9 órától 10:10-ig az 5-ös autóbusz nem érinti a Pasaréti tér felé a Szarvas tér és a Dózsa György tér, Rákospalota felé pedig az Alagút utca megállót; a 178-as autóbusz a Naphegy tér felé nem érinti a Március 15. tér és a Sánc utca közötti megállókat, a Keleti pályaudvar felé pedig az Alagút megállót.
Október 11-én, vasárnap
- 9:25 és 14:30 között a 2-es villamos nem közlekedik a Széchenyi István tér és a Haller utca/Soroksári út között;
- 9 órától 14:30-ig a 47-es villamos csak Albertfalva kitérő és Újbuda-központ között, a 49-es villamos pedig Kelenföld vasútállomás és a Széll Kálmán tér között jár;
- 9:10 és 10:10 között a 19-es és a 41-es villamos módosított útvonalon, a Krisztina körúton és a Margit körúton át viszi az utasokat;
- 9:30 és 14:30 között a 83-as trolibusz a Lónyay utcán át terelve közlekedik, nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér megállót;
- 9 órától, illetve üzemkezdettől 13:45-ig nem közlekedik a 26-os és a 226-os autóbusz;
- 9 és 10 óra között a 16-os autóbusz nem jár, a 16A autóbusz sűrűbben közlekedik; az 5-ös autóbusz a Pasaréti tér felé nem érinti a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállót, Rákospalota, Kossuth utca felé pedig az Alagút utca megállót; a 105-ös autóbusz módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át viszi az utasokat; a 178-as autóbusz a Naphegy tér felé nem érinti a Március 15. tér és a Sánc utca közötti megállókat, a Keleti pályaudvar felé pedig az Alagút megállót;
- 9:10 és 10:20 között a 9-es autóbusz az Árpád hídon át közlekedik, a Nyugati pályaudvar és a Raktár utca közötti megállókat nem érinti; a 109-es autóbusz rövidített útvonalon, Óbuda, Bogdáni út és a Szent Lukács Gyógyfürdő között jár;
- 10:20 és 13:20 között a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz módosított útvonalon a Szentlélek tér helyett Óbuda, Bogdáni útig, a 118-as autóbusz a Bécsi út/Vörösvári útig közlekedik; a 134-es autóbusz rövidített útvonalon közlekedik, nem érinti a Szentlélek tér végállomást; a 34-es és a 106-os autóbusz a Szentendrei úti felüljárón közlekedik Óbuda felé, kimaradnak a Népfürdő utca/Árpád híd és a Raktár utca közötti megállók.
Október 10-én és 11-én, szombaton és vasárnap a 154-es autóbusz rövidített útvonalon, Újbuda-központig közlekedik.
Budapesti Közlekedési Központ