Budapest, 2020. augusztus 31. – A kisebb forgalmú nyári időszakban idén is több villamosvonalon történt pályafelújítás, melynek eredményeképp megújult az 1-es villamos több elhasználódott pályaszakasza, a nagykörúti villamospálya egy újabb jelentős szakasza, továbbá a Bosnyák téri vágányhálózat. Egyes hosszabb távú fejlesztések ősszel is folytatódnak: ilyen az M3-as metró felújítása a déli szakaszon, az új villamos vágánykapcsolat építése a Haller utca/Soroksári út térségében, valamint a MÁV-HÉV beruházásában a Kvassay híd felújítása a H7-es csepeli HÉV vonalán. A korlátozások miatt köszönjük a fővárosiak, illetve a Budapesten közlekedők türelmét és együttműködését.
Befejeződött nyári kötöttpályás felújítások
A nyári időszakban több fővárosi kötöttpályás vonalon indultak felújítások, közlekedésfejlesztések, amelyek az iskolakezdésre el is készültek:
- A XI. kerületi Goldmann György tér és a Karinthy Frigyes út között végzett pályafelújítást követően ismét közlekedik a 4-es és 6-os villamos a dél-budai szakaszon is. Ezen a szakaszon a korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélték a nagy terhelésű Combino villamosok sűrű követése miatt elhasználódott sínpályát. Ennek köszönhetően a jövőben szükséges beavatkozások is gyorsabban elvégezhetők lesznek.
- Felújították a Salgótarjáni utca és a Kőbányai út közötti, elhasználódott villamospályát, így ismét a teljes vonalon lehet utazni az 1-es villamossal, továbbá megszüntették a Soroksári út feletti hídon húzódó pályaszakaszon a korábban bevezetett sebességkorlátozás okait is.
- Befejezték a villamospálya felújítását Angyalföldön a Béke tér környékén, ezért ismét teljes vonalon jár a 14-es villamos.
- A nyáron felújították a BKV zuglói villamos kocsiszínje előtti vágányhálózatot, amelynek köszönhetően jelentősen javul a Bosnyák téri csomópont közúti átbocsátóképessége, továbbá pálya karbantartást végeztek Kőbányán az Élessarok és a Szent László tér között és augusztus 31-től, hétfőtől újra a teljes vonalon jár a 3-as, a 28-as és a 62-es villamos.
A nyári kötöttpályás felújítások mindig kényelmetlenséggel járnak, azonban a közlekedésbiztonság érdekében időnként el kell végezni ezeket. A Budapesti Közlekedési Központ ezúton is köszöni a budapestiek türelmét.
Ősszel is folytatódó fejlesztések
Egyes hosszabb távú felújítások, nagyobb ívű fejlesztések nem érnek véget a nyáron, hanem tovább folytatódnak az ősszel is.
- Továbbra is zajlik az M3-as metróvonal 2017-ben kezdődött felújítása, amely jelenleg a déli vonalszakaszon, valamint néhány belvárosi állomáson párhuzamosan zajlik. A felújítás alatti közlekedési rend szeptember 1-jével nem változik: hétköznap továbbra is Újpest és a Nagyvárad tér között lehet utazni a metróval, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között pedig az M3-as metrópóló busz közlekedik; a lezárt Corvin-negyed és Semmelweis Klinikák metróállomás az M30-as állomáspótló busszal érhető el, a szintén lezárt Arany János utca és Ferenciek tere megálló térsége pedig a környéken közlekedő busz-, troli- és villamosjáratokkal.
- Új villamosvágány építését kezdték meg májusban Ferencvárosban a Soroksári út és a Haller utca csomópontjában. Az új vágánykapcsolatnak – amely a pesti fonódó villamoshálózat első fejlesztése – köszönhetően lehetőség nyílik majd arra, hogy közvetlen kötöttpályás kapcsolat jöjjön létre a Haller utca irányából a 2-es villamos belvárosi szakasza felé. A jelenleg is zajló fejlesztés miatt továbbra is rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és a Haller utca / Soroksári út között jár a 2-es villamos, továbbá a 24-es villamos a Keleti pályaudvar és a Soroksári út között közlekedik.
- A MÁV-HÉV Zrt. beruházásában továbbra is tart a Csepel-szigetet Ferencvárossal összekötő Kvassay vasúti híd felújítása. A HÉV az év végéig továbbra is Csepel végállomás és a Kvassay híd csepeli oldalán kialakított ideiglenes végállomás között közlekedik, a Boráros tér felé pótlóbusszal lehet továbbutazni.
A Budapesti Közlekedési Központ továbbra is kéri azok türelmét, akiknek ezek a fejlesztések jelenleg kényelmetlenséget okoznak a közlekedésben.
Korlátozások a közúti közlekedésben
A Soroksári út és a Haller utca csomópontjánál létesülő villamosvágány építési munkáihoz kapcsolódóan szeptembertől nincs változás a környék közlekedési rendjében: a Soroksári út továbbra is kétszer két sávon járható, a Dandár utca, a Lechner Ödön fasor, a Szent Benedek utca és a Haller utca megváltozott forgalmi rendje továbbra is érvényben marad. A korlátozás várhatóan novemberig tart még, és októbertől várható a korlátozás fokozatos csökkenése.
Továbbra is csak a közösségi közlekedés járatai használhatják a Csömöri út–Drégelyvár utcai közúti felüljárót. Egyéb gépjárművek nem közlekedhetnek a hídon. A Budapesti Közlekedési Központ arra kéri a járművezetőket, hogy legyenek körültekintők, figyeljenek a megváltozott közlekedési rendre, amivel elkerülhetik a szabálysértést.
Tovább folytatódik Zuglóban az Ond vezér út felújítása a Szentmihályi út és a Füredi utca közötti szakasz egyirányúsítása mellett. Szintén tart a rákosmenti Zrínyi utca felújítása, az érintett szakaszon a továbbiakban is félútelzáró jelzőlámpa mellett lehet váltakozó irányba haladni a munkaterület mellett. Ugyancsak tart a csepeli Weiss Manfréd út–Kvassay út útvonalon a hídfelújítás és a HÉV-pótlás miatti közúti terelés: hétköznaponként délelőtt befelé két, kifelé egy sávon haladhat a forgalom, míg délutánonként fordítva: Csepel felé kettő, befelé egy sávon lehet közlekedni.
Kőbányán a Bányató utcában szeptember első hétvégéjéig tart az útfelújítás. A szeptember 5-6-i hétvégén a jelenlegi egyirányú forgalmi rend helyett – az aszfaltozás idejére – a teljes szélességében lezárják a Bányató utcát. A XVI. kerületi Rákosi úton várhatóan szeptember 7-ig tart a csatornaépítési munka, addig érvényben marad az egyirányúsítás.
Budán a Bécsi úton szeptemberben is folytatódik a Selmeci utca és a Szent Margit kórház villamosmegálló akadálymentesítése és a villamospálya melletti gömbsüvegsor kialakítása a Perényi út és a Föld utca között. Az érintett munkaterületek mellett időszakos sávlezárásra kell készülni, ilyenkor irányonként 1-1 sáv lesz csak járható.
Az őszi időszakban is folytatódó, elsősorban a dél pesti térséget érintő felújítások, valamint az iskolakezdés miatt várható megnövekedett forgalom miatt javasoljuk, hogy a napi utazásukban számítsanak a megszokotthoz képest hosszabb utazási időre.