Budapest, 2025. május 7. – Áprilisban ismét több nagyszabású járatellenőrzést tartottak a fővárosban: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a rendészekkel együttműködve több mint 40 ezer utast ellenőriztek, miközben a megállókat, állomásokat és azok környezetét is vizsgálták. Az egész évben folyamatos, összehangolt akciókhoz tartoznak a háromnapos komplex járatellenőrzések is, amelyek a BKK kezdeményezésére megvalósuló köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokhoz kapcsolódnak. Az akciók célja, hogy a fővárosban közlekedők nagyobb biztonságban érezzék magukat, és javuljon a közösségi közlekedés általános minősége.
A BKK és a BRFK öt évvel ezelőtt, 2020-ban állapodott meg arról, hogy összehangolt akciókkal fokozzák a fővárosi utazók biztonságát. A rendőrjárőrök és a BKK-jegyellenőrök idén áprilisban – a bevált gyakorlatnak megfelelően – összesen 5-ször tartottak nagyszabású járatellenőrzést. A BRFK és a BKK munkatársai a FÖRI közreműködésével a forgalmas fővárosi járatok utasait, megállóit és állomásait, valamint azok környezetét vizsgálták, beleértve az érintett metróállomások kijáratait is.
A rendőrök és jegyellenőrök
- az 1-es és az 1A, illetve a 4-es és a 6-os villamoson,
- az M3-as metrón, valamint
- a 99-es, a 132E, a 136-os és a 142E buszon utazókat ellenőrizték, továbbá az érintett megállókon és környezetükön kívül
- az Újpest-központ, a Corvin-negyed, a Kőbánya-Kispest, a II. János Pál pápa tér és a Bikás park metróállomás kijáratánál is fokozott ellenőrzést végeztek.
(A grafikára kattintva nagyobb méretben jelenik meg az ábra)
Az áprilisi összehangolt akciókban
- a BKK-ellenőrök műszakonként 3–6 csoportban dolgozva összesen 42 203 utast ellenőriztek, hogy vizsgálják az utazási jogosultságot és kiszűrjék a szabálytalankodókat;
- a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra és a megállók környezetére. A rendőrök hét embert fogtak el, illetve állítottak elő; négyet szabálysértési körözés, egyet kábítószer birtoklása miatt, és megtaláltak két eltűnés miatt keresett fiatalt. Egy alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki tulajdon elleni szabálysértés miatt, továbbá szabálysértési feljelentést tettek, mert egy férfi nem igazolta a személyazonosságát.
Fókuszban az utazási körülmények javítása
A BKK kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a rendszeres járatellenőrzési akciók mellett folyamatosan figyeli az utasok és a járművezetők visszajelzéseit is. Ezek alapján választja ki azokat a járatokat, amelyeken a jegyellenőrök, a vagyonőrök, a FÖRI Budapesti Utasbiztonsági Szolgálat közterület-felügyelői, a BKK-minőségellenőrök és a BKV munkatársai háromnapos, komplex – a rendszeres köztisztasági és közrendvédelmi akcióhoz kapcsolódó – ellenőrzéseket végeznek.
A megmozdulások célja a jegyellenőrzés mellett, hogy az utazási feltételeknek nem megfelelő, a magatartási szabályokat megszegő személyeket kizárják az utazásból, illetve a látványos jelenlétnek köszönhetően minél hatékonyabban javítsák az utazási körülményeket, valamint minőségbiztosítási szempontból is ellenőrizzék a járműveket. Áprilisban a Kőbánya-Kispest, valamint az Újpest-városkapu metróállomást érintő járatokon volt háromnapos fokozott járatellenőrzés.
Tisztább megállók, fokozott rendőri jelenlét, taxiellenőrzés
A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve fokozza a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, és élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a közösségi közlekedési járatok és a buszsávok ellenőrzése mellett
- rendszeresen tart köztisztasági és közrendvédelmi megmozdulásokat;
- sőt a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltató taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.
A BKK és a BRFK 2024-ben több mint kétszázszor szervezett közös ellenőrzéseket; a résztvevők év eleji közleményükben tájékoztattak a tapasztalataikról, a márciusi járatellenőrzési akciókat pedig április elején összegezték.
A közös akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát.
Budapesti Rendőr-főkapitányság
Budapesti Közlekedési Központ