Kerékpár szállítása felszíni járatokon

A Budapesti Közlekedési Központ számos járatán szállíthatsz kerékpárt: hajón, fogaskerekűn, valamint több autóbuszon és villamoson is. 

 

Egy rögzített kerékpár az egyik villamoson

 

Milyen esetekben jó lehetőség a BKK járatain kerékpárt szállítani?

Azok számára, akik nagyobb távolságot tesznek meg rendszeresen, és a kerékpárt a közösségi közlekedéssel kombinálnák, elsősorban a B+R parkolók, illetve a MOL Bubi közbringarendszer használatát javasolja a BKK. Ebben segít a BudapestGO utazástervezője is.

Adódhatnak olyan helyzetek is azonban, amikor nagy segítség a buszra, villamosra a kerékpárral együtt felszállni. Ilyen lehet vagy egy defekt, vagy ha lemerül az elektromos kerékpár akkumulátora, egy nyári felhőszakadás, vagy a Budapest hegyvidéki területein jellemző használat: míg reggel kényelmes kerékpárral legurulni a hegyről, hazafelé van, aki elfárad. Számukra is jó lehetőség az emelkedők leküzdése helyett az autóbuszok, villamosok igénybevétele. Sőt azoknak sem kell lemondaniuk a kerékpározás élményéről, akik idősebbek, vagy kisgyerekkel közlekednek. 
 

Mely járatokon szállítható kerékpár?

 

Hétköznap:

 

 
5
6
7
8
9
 
14

 

Hétvégén és ünnepnap:

 

 
5
6
7
8
9
 
 
14

 

Villamospótlások és forgalmi okok miatt esetenként ettől eltérő közlekedés előfordulhat.  

Javasoljuk, hogy indulás előtt a BudapestGO alkalmazásban tájékozódj kerékpárszállítási lehetőségekről.
 

Az erre kijelölt járműveken hol szállítható a kerékpár?

Kerékpárt kizárólag a kerékpáros piktogrammal megjelölt járműveken szállíthatsz.

Egy utas csak egy kerékpárt vihet magával. A szállítandó kerékpár mérete nem haladhatja meg a 180 x 130 x 70 centimétert (hosszúság/magasság/szélesség). Villamoson nem szállíthatók olyan kerékpárok, amelyek kialakításuk miatt nem rögzíthetők a tépőzárral (pl. fekvő kerékpár).

A járműveken a kerékpárt biztonságosan rögzíteni az utas felelőssége.

 

 

Az autóbuszokon a második / középső ajtónál, a babakocsik tárolására kijelölt területen szállíthatsz kerékpárt, egy járművön egyszerre egyet. A járművek homlokfalán és az ajtó mellett elhelyezett piktogram jelzi, hogy mely buszokon és hol szállítható kerékpár, illetve melyik ajtónál lehet az utastérbe felhelyezni.

A Modulo típusú járműveket három ipari tépőzárral láttuk el, hogy utazás során a kerékpárokat megfelelően rögzíthesd.

A Tatra villamosok vezetőállás nélküli végén, a piktogrammal megjelölt helyen tudsz kocsinként egy-egy kerékpárt szállítani: a két részből összeállított villamosszerelvényeken összesen kettőt, a háromkocsis szerelvényeknél összesen három kerékpárt. A kerékpárokat rögzíteni kell. Erre a célra a járművek utasterében ipari tépőzárakat szereltek fel.

A fogaskerekűn (60-as villamoson) a vonat hegy felőli kocsijának hátsó ajtajánál kialakított területen összesen legfeljebb tizenhat kerékpárt lehet szállítani.
A HÉV-szerelvények középső kocsijának egyik végén van olyan szabad terület, ahol egyszerre négy kerékpárt lehet biztonságosan elhelyezni és szállítani. A HÉV-megállók peronján felfestett kerékpáros piktogram jelzi, hogy melyik ajtón tudsz kerékpárral felszállni. (Fontos, hogy a HÉV-en is kizárólag a kijelölt helyen szabad kerékpárt szállítani, máshol akkor sem, ha a kijelölt részre már nem fér több bicikli. A jármű más részén szállított kerékpár zavarja az utasforgalmat, és balesetveszélyes.)

Egyes járműveken a kerékpárszállításra kijelölt hely megegyezik a babakocsik és a kerekesszékek számára kijelölt területtel. Ha kerékpárt szállítasz, kérjük, hogy legyél előzékeny a kisgyermekkel utazó vagy a mozgásukban korlátozott utastársaiddal, és szükség esetén add át nekik a helyet. Vita esetén a BKK mindig azt az utast szállítja tovább, aki hamarabb szállt fel a járműre, illetve érkezett a megállóba.

Zsúfoltság esetén a járművezető megtilthatja, hogy felszállj a kerékpárral, vagy ha a kerékpár rögzítése valamilyen okból nem kivitelezhető. 
 

A villamos egyik utasa a menetjegyét mutatja a kamerának, a háttérben egy rögzített kerékpár látható

 

Milyen jegyet kell vásárolni a kerékpárszállításhoz?

Ha a BKK járatain jeggyel utazol, és kerékpárt is szállítanál, akkor a kerékpár szállítására egy külön vonal- vagy gyűjtőjegyet (a D14-es kompon rév kerékpárjegyet) kell érvényesítened. Ha bérlettel utazol vagy díjmentes utazásra vagy jogosult, akkor a kerékpár szállítására kerékpárbérletet vagy kerékpár országbérletet is használhatsz.

A HÉV-en egyszeri kerékpárszállításra vonaljegy, gyűjtőjegy, kerékpárjegy, rendszeres kerékpárszállításra kerékpárbérlet és kerékpár országbérlet használható az alábbi táblázat szerinti érvényességgel. Kerékpárjegy és kerékpár országbérlet a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. értékesítési pontjain, illetve a MÁV alkalmazásban váltható.

 

 

A kerékpárbérlet Budapesten belül a GYSEV Zrt. és a MÁV-START Zrt. kerékpárszállításra kijelölt vonatain is érvényes.

BKK Üzletszabályzata lehetővé teszi, hogy a kisméretű, –legfeljebb 41 centiméter (16”, azaz hüvelyk, inch vagy coll) külső kerékátmérőjű – kerékpárt, valamint a rollert, továbbá mérethatár nélkül az összecsukott kerékpárt kézipoggyászként díjtalanul szállíthasd valamennyi járművön, ha az utasok ruházatát, a jármű berendezéseit nem rongálja meg, illetve nem szennyezi be.

 

Vásárold meg digitális kerékpárbérletedet a BudapestGO appban!

Már a BudapestGO applikációban is vásárolhatsz kerékpárbérletet! A terméket csak bérlettel (Budapest-bérlet, Pest vármegyebérlet, országbérlet vagy álláskereső havi bérlet) vagy díjmenetesen utazók használhatják, így arra az igazolványszámra kell megvásárolnod, amire a bérletedet (vagy amely igazolvány díjmentes utazásra jogosít). Ellenőrzéskor előbb mutasd fel a saját bérletedet, majd a bringádét! (Díjmentesen utazók az igazolványukat és a kerékpárbérletet kell, hogy felmutassák.)

További részletek itt: bkk.hu/budapestgo

 

 

 

Első ajtós felszállási rend esetén mi a teendő?

Felszállás előtt, a megállóban az első ajtónál meg kell mutatnod a saját és a kerékpárjegyed vagy bérleted, ezt követően az erre kijelölt (középső vagy hátsó) ajtón szállhatsz fel kerékpároddal. A kerékpárt a jármű indulása előtt biztonságosan rögzítened kell.

Tanácsok a kerékpár szállításához

  • Utazás előtt rögzítsd a biciklit, hogy az ne veszélyeztesse a többi utas biztonságát vagy a ruhájuk tisztaságát, illetve a jármű épségét.
  • A szállítandó kerékpár mérete nem haladhatja meg a 180 x 130 x 70 centimétert.
  • A normál méretű kerékpár mellett csak olyan, például gyermek kerékpár szállítható, amelyik egyébként kézipoggyászként díjtalanul is szállítható lenne valamennyi járművön, és az utasok ruházatát, a jármű berendezéseit nem rongálja meg, illetve nem szennyezi be.
  • A villamoson csak olyan kerékpár szállítható, amelyet rögzíteni lehet a biciklitartóra szerelt tépőzárral.
  • Speciális kialakítású (cargo, tandem) kerékpárt nem lehet szállítani.
  • A menetrend betartása érdekében, kérjük, hogy a kerékpárral minél gyorsabban szállj le, illetve fel.

Tanácsok az utasoknak

  • Kérjük, figyelj a kerékpárral közlekedőkre, segíts nekik, hogy a biciklivel fel és le tudjanak szállni, illetve a bringát az arra kijelölt helyen el tudják helyezni.

 

Kerékpárszállítás a MÁV-START vonatain: https://www.mavcsoport.hu/mav-start/belfoldi-utazas/kerekparszallitas

Kerékpárszállítás a Gyermekvasúton: https://www.gyermekvasut.hu/dijszabas/