2021-es bérletekkel, jegyekkel kapcsolatos információk

Az éves bérletek és az egyéb, 2021-es kezdő érvényességű cikkek 2020. december 1-jétől érhetők el. Az alábbi tájékoztatóval szeretnénk segítséget nyújtani a vásárláshoz.

A különböző értékesítési pontok elérhetőségét és az értékesített jegy- és bérletfajták felsorolását az értékesítésipont-keresőben találod meg.

Felhívjuk figyelmedet, hogy üzletszabályzat-változás alapján 2021. március 31. után az általános bérletigazolvány már nem használható (ezt követően a teljes árú bérletek csak személyazonosító igazolvánnyal, kártya formátumú vezetői engedéllyel vagy útlevéllel használhatók, ezek egyikének száma kell, hogy szerepeljen a bérleten).

Átutalásos vásárlással kapcsolatban az üzleti ügyfelek oldalunkon keresztül érhető el részletes tájékoztatás.

I. A 2021-es árakat ide kattintva érheted el.

2021. január 1-jével nem módosultak a jegy- és bérletárak, továbbra is a 2014-re megállapított viteldíjak maradnak érvényben.

II. A vásárlással kapcsolatos fontosabb tudnivalók

1. A bérletpénztárakban és az ügyfélközpontokban az alábbiak szerint kezdődik el az éves típusú bérletek és az egyéb 2021. évi kezdő érvényességű cikkek értékesítése (beleértve az átutalással vásárolt cikkek kiszolgálását is):

  • 2020. december 1-jétől megvásárolhatod az éves, a negyedéves, a havi, a félhavi (15 napos) bérleteket, azokat a jegyeket, amelyeken jelölni kell a kezdő érvényességet (24 órás és 72 órás jegyek, hetijegy, 5/30 BKK-napijegy, kedvezményes csoportos tanulójegy), továbbá 30 napos elővételben a HÉV-jegyeket.
  • A szemeszterre szóló bérletek 2021. február 1-jétől érvényes (2. félévre szóló) változatának értékesítése a 2021. január 1-2021. február 28. időszakban zajlik, a 2021. szeptember 1-jétől érvényes (1. félévre szóló) változat a 2021. augusztus 1. és a 2021. szeptember 30. közötti időszakban érhető el.
  • A kiegészítő heti bérletek értékesítése minden esetben a vásárlásukkor leadott havi vagy negyedéves bérlet érvényességi ideje alatt lehetséges.
  • Azon jegyek értékesítése, amelyeken nem kell jelölni az érvényességi időt (például vonaljegy), nem kötődik határidőhöz.

A bérleteket és az érvényességi idővel rendelkező jegyeket (a 4. pontban megjelölt elővételi korlátokon belül) tetszőleges kezdőnappal vásárolhatod meg.

2. A közlekedési mobiljegy rendszerben minden olyan jegy és bérlet értékesítése, amelynél érvényességi időt kell megadni, legfeljebb 30 napos elővételben történik. (Így például 2021. január 1-jei érvényességi kezdetű havi bérletet legkorábban 2020. december 2-án vásárolhatsz meg.)

3. A jegy- és bérletkiadó automatákból az alábbiak szerint kezdődik el a 2021. évi kezdő érvényességű cikkek értékesítése (azok csak az alább felsorolt cikkeket értékesítik):

  • A negyedéves bérleteket, havi (kutya, kerékpár, környéki, zóna-, HÉV- és Budapest-) bérleteket, félhavi (15 napos) bérleteket, azon jegyeket, amelyeken jelölni kell a kezdő érvényességet (24 órás és 72 órás jegyek, hetijegy, 5/30 BKK-napijegy), továbbá a HÉV-jegyeket (teljes árú, 50%-os és 90%-os változatok) 2020. december 3-ától vásárolhatod meg.
  • A szemeszterre szóló bérletek 2021. február 1-jétől érvényes (2. félévre szóló) változatának értékesítése a 2021. január 1. – 2021. február 28. időszakban történik, a 2021. szeptember 1-jétől érvényes (1. félévre szóló) változat a 2021. augusztus 1. és a 2021. szeptember 30. közötti időszakban érhető el.
  • Mindazon jegyek értékesítése, amelyeken nem kell jelölni az érvényességi időt (vonaljegy, 10 darabos gyűjtőjegy, átszállójegy, metrószakaszjegy, környéki helyközi vonaljegy teljes árú és 50%-os kedvezményű változatai), nem kötődik határidőhöz.

A jegy- és bérletkiadó automaták 2020 decemberében legfeljebb 30 napos elővételben (az érvényesség kezdőnapját is beleértve) értékesítik a bérleteket és az érvényességi idővel rendelkező jegyeket. Ezek a cikkek 2021. január 1-jétől a jegy- és bérletkiadó automatákból is (a 4. pontban megjelölt elővételi korlátokon belül) tetszőleges kezdőnappal vásárolhatók.

4. Elővételi korlátozások

Az elővételi szabályok elérhetők ezen az oldalon, illetve a 2021. évi bérletekre, jegyekre az alábbiak szerint vonatkoznak.

Annak ellenére, hogy már 2020-ban megkezdődik a 2021. évi kezdő érvényességű cikkek értékesítése, azok korlátlanul nem válthatók meg elővételben. 30 napos elővételi korlátozás alá esnek az alább felsorolt cikkek, ha érvényességük részben vagy egészben 2022-re esik. Ez azt jelenti, hogy a 30 napos elővételi korlátozást nem kell vizsgálni, ha a kezdőnap legkésőbbi dátuma az alábbiak szerint alakul:

Negyedéves Budapest-bérleteknél

2021. szeptember 23.

Havi bérleteknél

2021. december 1.

5/30 BKK-napijegynél

2021. december 2.

Félhavi (15 napos) bérleteknél

2021. december 17.

Hetijegynél

2021. december 25.

72 órás jegynél

2021. december 29-én 0:00

Kedvezményes csoportos tanulójegynél

2021. december 31-én 0:00

24 órás jegyeknél

2021. december 31-én 0:00

Amennyiben a felsorolt jegyek és bérletek érvényességének kezdő napja a felsorolt dátumoknál későbbi, akkor elővételben az érvényesség kezdő napja előtt legfeljebb 30 nappal lehet megvásárolni. A bérletek és a hetijegy érvényességi ideje a feltüntetett utolsó érvényességi napot követően éjjel 2 órakor jár le. Azonban ha csupán ez a kétórás meghosszabbított időtartam nyúlik át a következő évre, az nem befolyásolja az elővételt.

A kedvezményes éves Budapest-bérlet tetszőleges kezdőnappal váltható változata és a HÉV-jegyek elővételben csak az érvényesség kezdő napja előtt legfeljebb 30 nappal adhatók ki. Szintén legfeljebb 30 napos elővétel lehetséges a közlekedési mobiljegy rendszerben.

III. Melyik éves bérletet válasszam?

A 2021-es éves bérletek ára

 

A különféle éves bérletek 12 darab, egyenként egy-egy hónapra érvényes szelvényből állnak (kivéve a naptári évhez kötött érvényességű bérletek decemberi szelvényét, amely a tárgyévet követő év január 6-án 02:00 óráig használható), valamennyi szelvényre felírják a bérlet éves árát.

Az éves bérletek vásárlásakor mind a 12 szelvényt egyszerre kapod meg. Az egyes szelvények egyesével nem árusíthatók, ugyanakkor utazáskor elég mindig csak az adott időpontban érvényes szelvényt felmutatnod. A különféle éves bérletek cseréje és visszaváltása csak a díjszabásban és az üzletszabályzatban meghatározott esetekben és módon lehetséges. Ilyenkor le kell adnod az összes, még felhasználható szelvényt.

A havi árral rendelkező éves bérletek kivételt képeznek abban a tekintetben, hogy a kifizetett összeggel arányosan csak az érvényességi hónapoknak megfelelő számú szelvényt nyomtatnak. Tehát annyi szelvényt, amennyit a vásárlástól számítva az érvényességi idő végéig még fel lehet használni. Például január 1-jén 12-t; július 1-jén már csak 6-ot. Ezekre a bérletszelvényekre a bérlet havi árát írják.

Az arckép nélküli éves Budapest-bérlet megrendeléshez kötött, és csak a Baross téri és Deák téri ügyfélközpontban, valamint a Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálaton vagy – legalább 10 darab bérlet rendelése esetén – futártól vehető át.

A különféle éves bérletek cseréjét és visszaváltását Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálat, továbbá 250 ezer Ft értékhatárig a Baross téri és a Deák téri ügyfélközpont végzi.

Átutalásos vásárláskor csak az üzleti ügyfelek számára létrehozott online megrendelői felületen adhatsz fel rendelést. Amennyiben átutalással vásárolt bérletet cserélnél, azt szintén ezen a felületen kell kezdeményezned, a berögzített csereigényt a Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálat, továbbá 250 ezer Ft értékhatárig a Baross téri és a Deák téri ügyfélközpont szolgálja ki. Amennyiben átutalással vásárolt bérletet váltanál vissza, igényedet a Rumbach Sebestyén utcai Központi ügyfélszolgálaton kell kezdeményezned. A megrendelői felület és az azzal, illetve az átutalásos vásárlással kapcsolatos tájékoztató az üzleti ügyfelek oldalunkon keresztül érhető el.

IV. A korábban vásárolt bérletekre és jegyekre vonatkozó szabályok

A hőpapírra nyomtatott bérleteket és a napijegy típusú jegyeket az érvényességi idejüknek megfelelően lehet utazásra használni, a nyomdai kivitelű bérletek és napijegyek már nem használhatóak.

Az 1998–2012 közötti időszakban vásárolt, kinegrammal vagy fémszállal ellátott vonaljegy típusú jegyekkel 2013. december 31-éig lehetett utazni, majd ezt követően 2014. március 31-éig lehetett értékben becserélni azokat.

A 2013. január 1-jétől (és 2021-ben is) érvényes áron váltott, de utazásra még fel nem használt vonaljegy típusú jegyek továbbra is felhasználhatók mindaddig, amíg az áruk nem változik, az árváltozást követően pedig még egy évig. Ennek megfelelően az alábbi vonaljegy típusú jegyek használhatók fel 2021-ben:

  • vonaljegy 350 Ft-os árral nyomtatva,
  • járművön váltott vonaljegy 450 Ft-os árral nyomtatva,
  • repülőtéri vonaljegy 900 Ft-os árral nyomtatva,
  • átszállójegy 530 Ft-os árral nyomtatva (a helyben nyomtatással két szelvényen kiadott átszállójegy csak mindkét szelvény egyidejű felmutatásával használható),
  • metrószakaszjegy 300 Ft-os árral nyomtatva,
  • 10 darabos gyűjtőjegy 3000 Ft-os árral nyomtatva (az árat minden egyes jegyszelvényen vagy a gyűjtőjegy borítólapján tüntették fel. A BKK-logós lila színű, nyomdai kivitelű gyűjtőjegyszelvények az adott gyűjtőjegy fedlapja nélkül is érvényesíthetők és utazásra felhasználhatók),
  • környéki helyközi vonaljegy 250 Ft-os árral nyomtatva,
  • környéki helyközi vonaljegy 50%-os kedvezményű változata 125 Ft-os árral nyomtatva,
  • környéki helyközi vonaljegy 90%-os kedvezményű változata 25 Ft-os árral nyomtatva,
  • hajó vonaljegy 750 Ft-os árral nyomtatva,
  • hajó vonaljegy gyermekeknek 550 Ft-os árral nyomtatva,
  • nosztalgia-vonaljegy 500 Ft-os árral nyomtatva,
  • nosztalgia-vonaljegy gyermekeknek 300 Ft-os árral nyomtatva,
  • a BKK-révjegyek összes változata a jegytípusnak megfelelő árral nyomtatva.

A 2013-tól váltott, de fel nem használt vonaljegy típusú jegyek esetében – kezelési díj ellenében – lehetséges azok visszaváltása is. A részletes szabályozást az üzletszabályzat tartalmazza.