Tervezőknek

A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. célja – a világ számos nagyvárosához hasonlóan – az egységes, rendezett arculat megteremtése, valamint a funkcionális, műszaki és esztétikai követelmények teljesítése. Az alábbiakban az egységes forgalmi modell mellett az ügyfélközpontok, villamos- és autóbusz-megállók, valamint a gyalogos-aluljárók rendezésének és felújításának tervezési útmutatójával ismerkedhettek meg, amelyekkel kapcsolatban örömmel várjuk visszajelzéseiteket.

 

 

Szerte a világon számos nagyváros rendelkezik arculati kézikönyvvel, mely rögzíti a közterületek kialakításával kapcsolatos elvárásokat, összegzi a nemzeti és európai szabványokat, jogszabályi előírásokat, kezelői-üzemeltetői elvárásokat és utasításokat. Célja, hogy a megrendelő és a tervezők számára is segítsen a különböző létesítmények műszaki megoldásait összehangolni, ösztönözve a funkcionálisan és megjelenésében is egységes közterületi arculat kialakítását.

A BKK – mint a fővárosi tulajdonú közutak és közlekedési műtárgyak kezelője, illetve a közösségi közlekedés szervezője – a felelősségi körébe tartozó beruházások egységesítése érdekében olyan segédletek létrehozásáról döntött, amelyek tematikusan tárgyalják az egyes részterületekhez tartozó szempontrendszert.

A tervezési útmutatók tartalmát igyekszünk folyamatosan fejleszteni, és nagyra értékeljük, ha szakmai észrevételeiteket és javaslataitokat megosztjátok velünk az ugyfelszolgalatbkk.hu e-mail-címen. Hozzájárulhattok ezzel az épített környezet színvonalának emeléséhez.

 

Egységes forgalmi modell - Letölthető PDF-formátumban (0,2 MB)

A BKK Zrt. – a KÖZOP-5.5.0-09-11-2011-0025 projekt keretében, a FŐMTERV Zrt., a Közlekedés Kft. és a TRENECON COWI Kft. által alkotott Modell Tercett Konzorciummal – elkészíttette a jövőbeni fővárosi és agglomerációs közlekedési beruházások vizsgálatára alkalmas egységes forgalmi modellt. Az integrált közlekedési modell egy önálló, folyamatosan karbantartott, rendszeresen frissülő döntéstámogató eszköz, mely biztosítja a jövőben induló projektek stabil szakmai megalapozását, áttekinthetőségét és a modellezési munkarészek egységességét.

 

BKK Ügyfélközpontok tervezési útmutatójaLetölthető: PDF-formátumban (9 MB)

Az útmutató célja, hogy általánosságban meghatározza az ügyfélközpontok funkcionális, műszaki és esztétikai követelményeit, és hogy a további létesítmények tervezésekor praktikus segédlet legyen a tervezők számára. Összeállításakor a korábbi és helyszínenként egyedi tervek alapján megvalósult ügyfélközpontok tapasztalataira támaszkodtunk.

A tervezési útmutatóban foglaltakat a BKK Zrt. hatáskörében megvalósuló ügyfélközpont-építéseknél kötelezően be kell tartani. A kötetben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok és az ágazati szabványok szerint kell eljárni.

 

Villamos- és autóbusz-megállók tervezési útmutatójaLetölthető PDF formátumban (10 MB)

A kötet célja, hogy általánosságban meghatározza a felszíni közösségi közlekedés megállóinak funkcionális, műszaki és esztétikai követelményeit. A gyakorlatban ez a villamos-, a trolibusz- és az autóbusz-megállókat jelenti, mivel a zárt jellegű metró- és HÉV-üzemeknek sajátos, erős jogszabályi követelményeknek kell megfelelniük.

A tervezési útmutatóban foglaltakat a BKK Zrt. hatáskörében megvalósuló villamos- és autóbusz-megállók építésekor kötelező betartani. Jelen kötetben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok és az ágazati szabványok szerint kell eljárni.

 

Gyalogos aluljárók rendezésének és felújításának tervezési útmutatója Letölthető PDF formátumban (13 MB)

Az útmutató célja, hogy általánosságban meghatározza a gyalogos-aluljárók rekonstrukciója, építése során támasztott funkcionális, műszaki és esztétikai követelményeket.

Az építészetileg átgondolt, időtálló műszaki megoldások és a magasabb szolgáltatási színvonal az aluljárók komplex rendezését teszi szükségessé. Cél az egységes, rendezett arculat megteremtése, az üzletek kulturált megjelenésének biztosítása, az azonos típusú és átlátható utastájékoztatás kialakítása, a közbiztonság feltételeleinek javítása, az akadálymentesítés. Nagyon fontos a meglévő és az újonnan kialakított szerkezetek állagának védelme is.

Az útmutató az egységes szemléletű megvalósítás érdekében rögzíti a főbb alapelveket és elvárásokat. Azonban az adott helyszínek eltérő adottságai és sajátosságai miatt eltérések lehetnek, amelyekről minden esetben egyeztetni szükséges.