A fejlesztések háttere
A fenntartható közlekedési módok feltételeinek javítására a Fővárosi Önkormányzat, egyes kerületek és a BKK Zrt. konzorciumot alkotva a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében pályázott európai uniós forrásokra. A projektek keretében az Európai Unió támogatásával összesen bruttó 8,22 milliárd forint jut közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztésekre Budapesten. A támogatást nyert, összesen 11 projekt fejlesztései elsődlegesen területi alapúak. Céljuk, hogy összefüggő területen sok kisebb-nagyobb beavatkozással javítsanak a kerékpáros- és gyalogosközlekedés feltételein. A hivatásforgalmi célú kerékpározás alapját a főváros mintegy 1,8 milliós lakosságának napi helyváltoztatási igénye adja. A környezettudatos életmód előtérbe kerülése és ennek részeként a környezetbarát közlekedési mód választása komoly növekedési potenciált biztosít a kerékpározás arányának növelésére, csökkentve a túlburjánzó gépjárműhasználatot. Ez a változás a város minden lakója számára előnyös, ezért szükséges folyamatosan javítani a jelenleg sok hátrányt szenvedő kerékpárhasználat feltételeit.
Támogatási szerződéssel az alábbi projektek rendelkeznek:
- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest II., III. és XIII. kerületében
- A budapesti közbringarendszerhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése a III. és XIII. kerületben
- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest XIX. kerületében
- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest II. kerületében
- Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XX. kerületében
- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XVI. kerületében
- Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XI. kerületében
- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest IV. kerületében
- Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XV. kerületében
- Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest X. kerületében
- Rákos-patak menti kerékpárút építése Budapest XIII. kerületében
- Rákos-patak menti kerékpárút építése Budapest XIV., X. és XVII. kerületében
A projekteket megvalósító konzorciumokat minden esetben a Fővárosi Önkormányzat vezeti, a BKK biztosítja a szakmai kontrollt. A BKK a 11 projektből 8 projekt beruházásáért felel. A II., a IV. és a XVI. kerületben a helyi önkormányzat a beruházó.
A fejlesztések célja
A pályázati kiírásnak megfelelően a fejlesztések célja, hogy Budapesten a mindennapi utazásokban növekedjen a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedési módot választók részaránya. Ez összhangban van a fővárosi közlekedés fejlesztésének irányait kijelölő Budapesti Mobilitási Tervvel, amely a közösségi, a kerékpáros- és gyalogosközlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul annak érdekében, hogy fővárosunk élhetőbb és még inkább ember- és környezetbarát város legyen.
A projektek a meglévő kerékpárforgalmi hálózat leginkább hiányzó szakaszainak létrehozását, biztonságos kapcsolatok megteremtését célozzák. A fejlesztés feladata a jelenlegi forgalmi rend és forgalmi igények, valamint a közterületi funkciók felülvizsgálata, a környezetvédelem gyakorlati megvalósítása, a közlekedési mód választásának elősegítése. Ennek jegyében a komplex szemléletű, részletekre kiterjedő fejlesztéssel javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, biztonságosabbá és komfortosabbá válhat a gyaloglás; a gyalogos- és zöldfelületek fejlesztése ösztönzi a közterületek közösségi használatát, növeli a kerékpáros- és a mikromobilitási forgalom arányát.
A jellemző beavatkozások:
- Fő- és gyűjtőutak mentén elválasztott kerékpárforgalmi létesítmények (kerékpársávok, kerékpárutak) kialakítása
- Területi vagy vonali forgalomcsillapítás
- Egyirányú utcák megnyitása a kétirányú kerékpárforgalom számára
- Lokális akadályok leküzdése (zsákutcák átnyitása, a lépcsőn tolósínek elhelyezése stb.)
- Kerékpárparkolási létesítmények fejlesztése (közterületi kerékpártámaszok B+R és zárható kerékpártárolók).
Az adott területeket teljeskörűen kerékpárosbaráttá tenni hosszú, többéves folyamat, sokféle átalakítást igényel, amelyeket különböző projektekben (pl. útfelújítások, nagyobb köztérfejlesztések keretében) lehet megvalósítani. A VEKOP-projektek keretében a szükséges infrastruktúra-fejlesztések tervei elkészültek, egy részük 2023-ban megvalósul, fennmaradó részük kivitelezése a rendelkezésre álló tervek szerint később lehetséges.
A BKK beruházásában készülő projektek:
A projekt neve | A projekt jelenlegi állása | Projekttérkép | Képek a kivitelezésről |
Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest II., III. és XIII. kerületében | Kivitelezés folyamatban | | |
Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest X. kerületében |
| ||
Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest XI. kerületben | Kivitelezés folyamatban | | |
Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XV. kerületében | Kivitelezés befejeződött | | |
Kerékpárosbarát infrastrukturális fejlesztések Budapest XIX. kerületében | Kivitelezés folyamatban | | |
Közlekedésbiztonsági fejlesztések Budapest XX. kerületében | Kivitelezés folyamatban | ||
Rákos-patak menti kerékpárút építése Budapest XIII. kerületében | Kivitelezési közbeszerzés eredménytelenül zárult | A térkép megnyitásához kattints ide! (Közbeszerzésre kiírt műszaki tartalom. Végleges műszaki tartalom a kivitelezési közbeszerzés eredményes lezárását követően) | |
Rákos-patak menti kerékpárút építése Budapest XIV., X. és XVII. kerületében | Kivitelezési közbeszerzés eredménytelenül zárult | A térkép megnyitásához kattints ide! (Közbeszerzésre kiírt műszaki tartalom. Végleges műszaki tartalom a kivitelezési közbeszerzés eredményes lezárását követően) | |
Szemléletformálási és oktatási módszertan
A VEKOP-projekteknek és a főváros mobilitást elősegítő terveinek is fontos része a szemléletformáló tevékenység folytatása. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. célja, hogy a 11 projektet átfogó általános ernyőkampányt és a kerületspecifikus népszerűsítő, szemléletformáló tevékenységeket, oktatási programokat, valamint a kerületekben megvalósuló fejlesztéseket egységes módszertan alapján, egységes arculattal mutassa be.
Fontos, hogy bárki számára, aki a városi kerékpározással kapcsolatos kommunikációs és/vagy oktatási tevékenységet végez, gyorsan elérhető, könnyen érthető szakmai tudástár és útmutató álljon rendelkezésre, melyben részletesen megtalálhatja a szakmában már elfogadott álláspontokat és üzeneteket. Így lehet ugyanis a leghatékonyabban lebontani a meglévő tévhiteket, sőt bővíteni az információkat a lakosság és a döntéshozók körében. Ennek érdekében készült ez a módszertani kézikönyv, amelyben többek között összefoglaltuk a szakmai célokat, valamint az elérésükhöz szükséges kommunikációs szempontokat és eszközöket.
A módszertani kézikönyvet ide kattintva éred el.
A jelenleg érvényes ütemezés alapján a kivitelezések tervezetten 2023 őszéig befejeződnek. Oldalunkon folyamatosan tájékoztatunk a beruházások előrehaladásáról.