A bérletigazolványok kiváltásához egy darab sima hátterű – más célra még nem használt – 3,5×4,5 cm-es, jó minőségű igazolványkép szükséges, mely készülhet nyomtatóval is fotópapírra. A képen más személy(ek) vagy tárgy(ak) nem lehet(nek). A tulajdonos kinézetében történt jelentős változás esetén javasolt a bérletigazolványt kicserélni. Amennyiben olyan módon megrongálódott a bérletigazolvány, hogy utazásra nem használható, mert a tulajdonosa nem felismerhető, illetve az érvényessége nem állapítható meg, új bérletigazolványt kell készíttetni. A bérletigazolvány kiállítása és érvényességi idejének meghosszabbítása a BKK bérletpénztáraiban és ügyfélközpontjaiban lehetséges – ezek megtalálhatók a térképes értékesítésipont-keresőben. Bérletvásárlás során meg kell adni a bérletigazolvány számát – ez a QR kód mellett (balra) nyomtatott 9 számjegy.
1. Nyugdíjas bérletigazolványok használata
Nyugdíjas bérletigazolvány a következő bérletek használatához szükséges: havi Budapest-bérlet nyugdíjasoknak, negyedéves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak, kedvezményes éves Budapest-bérlet nyugdíjasoknak.
Azok, akik rendelkeznek az „ellátottak utazási utalványával”, a nyugdíjas Budapest-bérletek mellett kedvezményes Pest vármegyebérletre is jogosultak. Számukra a kedvezményes Pest vármegyebérlet használata ajánlott, nyugdíjas bérletigazolványra nincs szükségük.
Nyugdíjas bérletigazolványként csak a lenti minta szerinti bérletigazolvány használható.
2. Nyugdíjas bérletigazolványok kiállítása, érvényesítése, cseréje
A nyugdíjas bérletigazolványok kiállítása, érvényesítése kizárólag az alábbi iratok és a hozzájuk rendelt érvényesítési idők alapján történik:
- “Ellátottak utazási utalványa” alapján az utalvány érvényességi idejének végéig. (Az utalvány alapján kedvezményes Pest vármegyebérlet is váltható, ez esetben nincs szükség nyugdíjas bérletigazolványra.)
- Aktív korúak ellátásáról a járási (Budapesten: kerületi) hivatal által kiállított igazolás alapján az igazolásban szereplő határidőig. Ha az igazolás egy évnél hosszabb határidőt tartalmaz, vagy egyáltalán nem tartalmaz határidőt, akkor az érvényesség ideje az igazolás keltétől számított egy év.
A nyugdíjas bérletigazolvány kiállításakor, érvényesítésekor a kedvezményre jogosult utas személyi azonosításra alkalmas fényképes okmányát (pl. személyi igazolvány, jogosítvány, útlevél) is be kell mutatni. A meghatározott iratokat a bérletigazolvány kiállításakor (vagy érvényességi idejének meghosszabbításakor) kell bemutatni, ellenőrzés esetén az érvényes bérletigazolványt és az annak sorszámával vásárolt, érvényes bérletet kell felmutatni.
Vásárlónk más személy nevére is kiállíttathat nyugdíjas bérletigazolványt (vagy meghosszabbíttathatja annak érvényességi idejét), ha a bemutatott igazolások, igazolványok és fénykép (bérletigazolvány érvényességi idejének meghosszabbításakor: bérletigazolványon szereplő kép) alapján a jogosultság egyértelműen megállapítható.
Az érvényességi idő meghosszabbításakor az új érvényességi idő számítása a bérletigazolvány kiállításának szabályainál leírt érvényesítési idők alkalmazásával történik.
Ha egy bérletigazolványon már nincs szabad érvényesítési hely, akkor értelemszerűen új bérletigazolványt kell kiállítani, mégpedig a bérletigazolvány kiállítására előírt szabályok szerint.
A nyugdíjas bérletigazolványok a kiállításuktól számított 10 év eltelte után nem használhatóak, ennél későbbi érvényességi időpont nem tüntethető fel rajtuk.
3. További fontos tudnivalók:
- Az ellátottak utazási utalványa a kiállítás évében január 1-jétől a kiállítást követő év március 31-éig érvényes, azt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság állítja ki, és minden év március 31. napjáig megküldi azon jogosultaknak, akik ezen utalvány kiküldése évének április 1. napját megelőzően még nem töltötték be a 65. életévüket.
- Akinek már kézbesítették az ellátottak utazási utalványát, de azzal mégsem rendelkezik (az utalvány például elveszett vagy azt ellopták), a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazolását is bemutathatja. Az igazolásnak tartalmaznia kell, hogy melyik évre szóló ellátottak utazási utalványát kézbesítették. Az igazoláshoz személyi azonosításra és lakcím megállapítására alkalmas okmányt is fel kell mutatni.
- A rokkantsági járadékban részesülő személy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által erről az ellátásról kiadott igazolást is bemutathatja. Az igazoláshoz személyi azonosításra és lakcím megállapítására alkalmas okmányt is fel kell mutatni.
- A külföldről hazatelepült magyar állampolgár utalványát a hazatelepülés, valamint a nyugellátás tényének hitelt érdemlő igazolása mellett a nyugdíjfolyósító szerv adja ki.
Kapcsolódó anyagaink:
- Ajánlott nyomtatványminta aktív korúak igazolásához PDF-formátumban.