Három nap, három vonal – folytatódott a járatellenőrzési akció

Budapest, 2024. július 30. Az elmúlt hétvégén nagyszabású járatellenőrzési akció zajlott a fővárosban. A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) péntektől vasárnapig a 9-es autóbusz, valamint a 72-es és a 83-as trolibusz vonalaira fordított kiemelt figyelmet. Az ellenőrzés célja az volt, hogy az utasok biztonságban érezzék magukat, és javuljon a közösségi közlekedés általános minősége.

 

Buszon ellenőriznek a FÖRI munkatársai

 

A július 26-tól 28-ig, három napig tartó akció során a jegyellenőrök, a közterület-felügyelők és a BKV munkatársai több mint 33 órányi fokozott jelenlétet biztosítottak a 9-es, a 72-es és a 83-as vonalon:

  • Külön csoportokban, összesen 12 jegyellenőr vizsgálta az utazási jogosultságot a vonalak teljes hosszán, a BKK munkatársai több mint 3300 utast ellenőriztek.
  • A FÖRI nyolc közterület-felügyelője 165 járatot és ennél is több megállót ellenőrzött, felléptek azokkal szemben is, akik a tiltás ellenére a megállókban dohányoztak.
  • Civil ruhában a BKV munkatársai is jelen voltak a vonalon, folyamatosan figyelték a járaton történteket, és szükség esetén azonnal értesítették a rendőrséget, vagy helyszínre hívták a közterület-felügyelőket.
  • A minőségellenőrök nap közben folyamatosan vizsgálták az autóbuszok és trolibuszok felszereltségét és tisztaságát, például az ablakok és ülőhelyek állapotát, valamint a kijelzők, klímák működését.

A BKK kiemelten kezeli a közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért a rendszeres járatellenőrzési akciók mellett folyamatosan figyeli az utasok és járművezetők visszajelzéseit. Az érintett járatokat ezek alapján választják ki, hogy minél hatékonyabban javíthassák az utazási körülményeket.

 

Biztonságosabb járatok, tisztább megállók

A mostani mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai együttműködésének keretében is tartanak összehangolt akciókat a fővárosban. Az együttműködő partnerek célja, hogy a fővárosi közszolgáltatókkal és az állami, valamint civil szervezetekkel közösen élhetőbbé tegyék Budapestet. Az elmúlt évben a BRFK és a BKK közösen 46 alkalommal szervezett járatellenőrzést.

A BKK és a BRFK figyeli a buszsávok szabályos használatát, emellett a két szervezet együttműködése kiterjed a taxi szolgáltatások, valamint az engedély nélküli személyszállítás ellenőrzésére is.

A közös akciók folytatódnak, és a cél az, hogy a lakossági visszajelzések alapján tovább növeljék azok hatékonyságát.