Ugrás a főmenühözUgrás a fő tartalomhozUgrás a lábléchez

Öt nagyszabású akció a fővárosi közösségi közlekedés biztonságáért

Budapest, 2026. november 6. – Októberben több mint 48 ezer utast ellenőriztek a főváros forgalmas járatain: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a FÖRI rendészeivel közösen – fokozott rendőri, jegyellenőri és utaskoordinátori jelenléttel – ismét összehangolt ellenőrzéseket tartottak. Az öt nagyszabású akció nemcsak a járművekre, hanem a megállókra, metróállomásokra, az aluljárókra és azok környezetére, valamint a MOL Bubi kerékpárok ellenőrzésére is kiterjedt, miközben a rendőrök a buszsávokat jogosulatlanul használó járművezetőkkel szemben is intézkedtek. A cél a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének erősítése.

 

BRFK-BKK közös ellenőrzés

 

A BKK és a BRFK 2020-ban kötött együttműködési megállapodást annak érdekében, hogy rendszeres, összehangolt ellenőrzésekkel járuljanak hozzá a közbiztonság növeléséhez és az élhetőbb városi környezet kialakításához. Ennek keretében októberben 5 alkalommal tartottak nagyszabású, több járatra kiterjedő ellenőrzést.

A közös akciók során a rendőrök, a BKK-jegyellenőrök és a FÖRI munkatársai a forgalmas fővárosi járatokon, valamint a megállók és metróállomások környezetében is jelen voltak. Az ellenőrzések a MOL Bubi kerékpárok jogosulatlan használatának visszaszorítására is kiterjedtek. A BKK-utaskoordinátorok több helyszínen segítették az utasforgalom ellenőrzését, miközben a felszíni járatokra történő felszállásoknál is kiemelt figyelmet fordítottak az utazási feltételek betartására.

 

Az alábbi járatokon tartottak fokozott ellenőrzéseket:

  • az 1-es és az 1A,
  • a 4-es és a 6-os, illetve
  • a 28-as, a 28A és a 62-es villamos,
  • a 9-es és a 99-es autóbusz, valamint
  • az M3-es metró.

Az akciók több kiemelt közlekedési csomópontot is érintettek: az együttműködő szervezetek munkatársai a Lehel tér, a Corvin-negyed, a Határ út, a Blaha Lujza tér és a Puskás Ferenc Stadion metróállomásainak ki- és bejáratainál is jelen voltak.

 

BRFK-BKK közös ellenőrzés grafikán.

(A grafikára kattintva nagyobb méretben jelenik meg az ábra)

 

Az októberi összehangolt akciókban

  • a BKK-jegyellenőrök műszakonként 2–9 csoportban dolgozva összesen 48 107 utast ellenőriztek; az ellenőrzöttek kevesebb mint 1 százalékát pótdíjazták, továbbá az utazási jogosultság vizsgálata mellett a szabályszegőket kizárták az utazásból;
  • a BKK-utaskoordinátorok a kiemelt helyszíneken a metróállomási beléptetések és felszíni járatokra történő felléptetés során csaknem 7000 utas jegyét és bérletét ellenőrizték;
  • a BRFK munkatársai fokozott figyelmet fordítottak a kijelölt járatokra, valamint a megállók és metróállomások környezetére, az ellenőrzések során 330 személyt igazoltattak, két körözött személyt fogtak el, három esetben helyszíni bírságot szabtak ki köztisztasági szabálysértés miatt, további három személyt pedig szabálysértés miatt figyelmeztettek.

 

Fokozott rendőri jelenlét és buszsávellenőrzés

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel együttműködve tovább erősítse a közösségi közlekedést használók biztonságát, és ezzel hozzájáruljon Budapest élhetőségének javításához. Ennek érdekében a járatok ellenőrzése mellett októberben az alábbi intézkedésekre került sor:

  • a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának rendőreivel együttműködve ellenőrizték a buszsávok szabályos használatát, amelynek során 51 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, egy esetben szabálysértési feljelentést tettek, továbbá egy alkalommal a buszsávban történő várakozás miatt is helyszíni bírságot szabtak ki.

Ezeken túlmenően a BKK

  • rendszeresen szervez köztisztasági és közrendvédelmi akciókat;
  • ezekhez is kapcsolódva ellenőrzi a MOL Bubi kerékpárok használatát, valamint háromnapos, kiemelt járatellenőrzéseket tart, amelyek célja nemcsak a jegyellenőrzés, hanem a magatartási szabályokat megszegő személyek kiszűrése, valamint a járművek állapotának ellenőrzése is.

 

BRFK-BKK közös ellenőrzés

 

A BKK és a BRFK 2025-ben csaknem 150 alkalommal szervezett közös ellenőrzést, tapasztalataikról év eleji közleményükben számoltak be, a szeptemberi járatellenőrzési akciókat pedig ebben az anyagban összegezték.

Az akciók folytatódnak, az együttműködésben részt vevők célja, hogy – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék a járatellenőrzések hatékonyságát, és erősítsék a közösségi közlekedés biztonságát.

 

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapesti Közlekedési Központ