Megújult a Róna utca egy szakasza

Budapest, 2022. június 1. – Befejeződött a felújítás a XIV. kerületi Róna utcában. A beruházásnak köszönhetően a Szugló utca és az Erzsébet királyné útja között új gyalogátkelőhelyek és kerékpársávok segítik a közlekedőket.

Tavaly ősszel kezdődött és a napokban ért véget a zuglói Róna utca Szugló utca és Erzsébet királyné útja közötti 1,2 kilométeres szakaszának felújítása. A munka során megújult az útpálya, illetve a buszmegállók és az Uzsoki Utcai Kórháznál lévő parkolók burkolata is. Átépültek a szegélyek, valamint a kapubehajtók csatlakozásai, emellett a megállóhelyek környezetében a járdaburkolatok is, teljes szélességükben.

Bár a felújítás során 6 fát ki kellett vágni, azonban valamennyit pótolták: a megújult útszakaszon összesen 61 db 16-18 cm törzskörméretű fát telepítettek.

 

Javultak a gyaloglás és a kerékpározás feltételei

Akadálymentessé váltak a gyalogátkelőhelyek, amelyeket taktilis burkolattal és süllyesztett szegélyekkel láttak el, a megfelelő megvilágítás érdekében pedig a közvilágítás is átépült. A Gyarmat utca kereszteződésénél, valamint a Szugló utcai csomópontban teljesen új gyalogátkelőhelyek is létesültek.

A teljes szakaszon irányhelyes kerékpársávokat alakítottak ki. A mellékutcából való kikanyarodást segítve a kereszteződés előtt és után parkolásgátló füleket helyeztek el.

Az útfelújítás Budapest Főváros Önkormányzata 2020–2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a SWIETELSKY Magyarország Kft. végezte.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet:
fővárosszerte a tervezett ütemben zajlanak a felújítások

A szűkös anyagi források ellenére a BKK és a Budapest Közút elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó munkák, azaz a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása mellett idén tavaszra a Göncöl utcában, a Rákos-patak és a Kámfor utca között teljesen megújult a mintegy 1,4 kilométer hosszú útszakasz. Tavaly elkészült a rákospalotai Deák utca, az újbudai Péterhegyi út és az újpesti Rózsa utca rekonstrukciója. Az útfelújítási program további eleme a zuglói Vezér utca és a terézvárosi Podmaniczky utca rekonstrukciója, továbbá az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve. A BKK eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le két további út korszerűsítésére, így a szerződéskötési moratórium letelte után idén indulhat a budafoki körforgalom- és kerékpárút-építés, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is. Jelenleg a Hungária körút egy szakasza újul meg.

 

Budapest Közút

Budapesti Közlekedési Központ