A Keleti pályaudvarnál folytatta akcióját partnereivel a BKK

Budapest, 2022. június 9. – A Budapesti Közlekedési Központ továbbra is elkötelezett amellett, hogy partnereivel szoros együttműködésben élhetőbbé tegye a főváros forgalmas köztereit. A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány résztvevői kéthetente újabb és újabb helyszínen dolgoznak: ezúttal a Keleti pályaudvarra esett a választás, legközelebb pedig Újpest-városkapu következik.

Kedvező fogadtatása van a 2021 eleje óta tartó köztisztasági és közrendvédelmi akciónak, amelyet a BKK kezdeményezett, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazhassanak, és nagyobb biztonságban érezzék magukat. A hagyománnyá váló, összehangolt akció újabb helyszíne a Keleti pályaudvar és környezete volt.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV és a MÁV munkatársai a bevált gyakorlatnak megfelelően dolgoztak. Kézi és gépi erővel június 8-án, szerda éjszaka, majd 9-én, csütörtök reggel megtisztították a buszmegállókat, a trolibusz- és a villamos-végállomást, illetve a metróaluljárót.

Fontos szerepet játszott az akcióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság, amely a főváros forgalmas közterületein rendszeres rendőri jelenlétet biztosít, a Keleti pályaudvaron pedig rendőrőrsöt is működtet. A rendőrökhöz bármilyen bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése esetén fordulni lehet. Jelentős szerep jutott még a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságnak, illetve Józsefváros közterület-felügyelőinek, valamint a Menhely Alapítvány munkatársainak.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság szorosan együttműködik a Budapesti Közlekedési Központtal annak érdekében, hogy a fővárosiak és az idelátogatók az utazásaik során is biztonságban érezhessék magukat. Ennek érdekében az állandó helyszínek mellett hetente tartunk ellenőrzést egy-egy frekventált közösségi közlekedési járaton és annak útvonalán, valamint rendszeresen ellenőrizzük a buszsávok szabályos használatát is” – mondta el Papi Gergely rendőr alezredes, a BRFK Közrendvédelmi Főosztály, Metró Rendőrségi Osztály vezetője.

A BKK fontosnak tartja, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, illetve állami és civil szervezetekkel együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért az FKF, a FŐKERT, a BRFK és a FÖRI közreműködésével további forgalmas közterek megtisztítását és a közbiztonság növelését tervezi. Június 23-án, csütörtökön Újpest-városkapu kerülhet sorra.

 

A Keleti pályaudvari köztisztasági és közrendvédelmi akcióban részt vett:

 

a Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divízió,

a Budapesti Közművek FŐKERT Kertészeti Divízió,

a MÁV Zrt.,

a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság,

a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság,

a Józsefvárosi Közterület-felügyelet,

a Menhely Alapítvány,

a BKV Zrt.,

a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.

 

Legyenek élhetőbbek a közterek!

A „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampány keretében a BKK korábban

 

a Széll Kálmán tér,

az Örs vezér tere,

a Boráros tér,

a Déli pályaudvar,

a Margit híd budai hídfő,

a Rákóczi tér,

az Etele tér,

a Batthyány tér,

a Határ út metróállomás,

a KÖKI,

a Nyugati pályaudvar,

a Kálvin tér, legutóbb pedig

a Népliget közös köztisztasági akcióját szervezte meg.