Budapest, 2022. augusztus 1. – Befejeződött a felújítás az Október huszonharmadika utcában és az Irinyi József utcában. A Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig megújult az útburkolat, a járda és a vízvezeték is, és forgalomfigyelő kamerákat telepítettek több helyen. Az útszakaszon új kerékpársávot is kialakított a Budapest Közút, ezáltal létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán.
Tavaly ősszel kezdődött, és a napokban ért véget a XI. kerületi Október huszonharmadika utca felújítása. A több mint 21 ezer négyzetméter útpálya teljes átépítése mellett erősített aszfaltburkolatot kaptak a buszmegállók, a buszmegálló peronok és a járdák is. A teljes szakaszon átépültek a szegélyek és a kapubehajtó-csatlakozások. A Petőfi híd felé vezető irányban két ivóvíz gerincvezeték kiváltására is szükség volt.
Az Allee bevásárlóközpont előtti szakaszon külön kanyarodó sávot alakítottak ki a parkolóba érkezőknek, és külön a visszafordulóknak. A gyalogátkelőhelyek megvilágítása érdekében megújult a közvilágítás is. A szükséges helyeken oszlopokat helyeztek át, jelzőlámpa-fejeket építettek át, és hurokdetektorokat telepítettek. Több helyen forgalomfigyelő kamerákat szereltek fel.
Az útfelújítással párhuzamosan az Irinyi József utcában és az Október huszonharmadika utcában létrejött a pesti nagykörúti kerékpársávok folytatása Budán, köszönhetően annak, hogy a Fehérvári úttól a Bogdánfy utca kereszteződéséig kétoldali irányhelyes kerékpársáv épült. Ez a fejlesztés óriási hiányt pótol, és nagy előrelépést jelent a budai és a pesti kerékpáros hálózat összekötésében is. A kerékpársávok kialakítása az útpálya gépjármű-kapacitását nem érinti, a gépjárműforgalmi sávok száma nem változott.
Az útfelújítás Budapest Főváros Önkormányzata 2020–2023. évi útfelújítási programjának keretében valósult meg a Budapest Közút Zrt. megbízásából. Nyílt közbeszerzés lefolytatása után a kivitelezési munkákat a Colas Út Zrt. végezte. A műszaki átadás-átvételi eljárás 2022. július 12-én kezdődött. A projekt a Fővárosi Önkormányzat finanszírozásával valósult meg, teljes nettó költsége 770 522 831 forint.
Élhetőbbé tesszük Budapestet: fővárosszerte
a tervezett ütemben zajlanak a felújítások
A szűkös anyagi források ellenére a BKK és a Budapest Közút elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett. A nagyszabású, hosszabb ideig tartó munkák, azaz a Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása mellett idén tavaszra a Göncöl utcában, a Rákos-patak és a Kámfor utca között teljesen megújult a mintegy 1,4 kilométer hosszú útszakasz. Tavaly elkészült a rákospalotai Deák utca, az újbudai Péterhegyi út és az újpesti Rózsa utca rekonstrukciója. Az útfelújítási program további eleme a zuglói Vezér utca és a terézvárosi Podmaniczky utca rekonstrukciója, továbbá az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve. A BKK eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le két további út korszerűsítésére, így a szerződéskötési moratórium letelte után idén indulhat a budafoki körforgalom- és kerékpárút-építés, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is. A Budapest Közút kivitelezésében júniusban elkészült a Hungária körút felújítása a Hős utca és a Salgótarjáni utca között. Jelenleg a Mogyoródi út Nagy Lajos király út és Hungária körút közötti szakasza újul meg október végéig.