Ezt az 5+1 apró gesztust kérik a járművezetők az utasoktól karácsonyra

Budapest, 2024. december 19. – Naponta hárommillió utazás valósul meg a fővárosi közösségi közlekedésben. Ez hárommillió (úti)célt is jelent, melyek teljesítésében rengeteg szerepe a budapesti közösségi közlekedésben dolgozó közel ötezer járművezetőnek, akik bárhová is igyekszünk – legyen szó munkáról, szórakozásról vagy bevásárlásról, – segítenek célba érni. Talán bele sem gondolunk, de apró gesztusokkal és némi figyelmességgel utasként is segíthetjük a munkavégzésüket, és hozzájárulhatunk ahhoz, hogy mindannyiunk számára jobb élmény legyen használni a közösségi közlekedést. A BKK most összegyűjtött 5+1, az utasok szempontjából jelentéktelennek tűnő, de a járművezetők mindennapjait nagyban megkönnyítő karácsonyi kívánságot.

 

 

1. Elő a jegyekkel és a bérletekkel

Jelentősen meggyorsíthatja a buszra, trolira vagy villamosra való felszállást, ha már a jármű érkezése előtt előkészítjük az érvényes jegyet vagy bérletet. Mindebben a BKK BudapestGO alkalmazása nagy segítségünkre lehet, hiszen pár kattintással, gyorsan, akár az utazás kezdete előtti pillanatokban is tudunk jegyet vagy bérletet vásárolni. A társaság nemrég egy „felszállok gomb” nevű új fejlesztéssel látta el az alkalmazást, melynek köszönhetően a bérlettel és napijeggyel rendelkezőknek felszálláskor már nem kell kódot beolvasni, elég csak rákattintani a „felszállok” gombra, majd kiválasztani az aktuális járatot, amelyet GPS-alapon érzékel az alkalmazás. Ezután megjelenik a mozgó ábra, amelyet elsőajtós felszálláskor a járművezetőnek, a metróbejáratnál ellenőrzés esetén pedig az ellenőröknek kell felmutatni.

Ha kevésbé rajongunk a digitális megoldásokért, akkor sincs gond, hiszen továbbra is vásárolhatunk papíralapú jegyet, viszont, ha ezt a járművön szeretnénk megtenni, akkor készüljünk pontos összeggel, mert előfordulhat, hogy a járművezető nem tud visszaadni.

 

2. Tartsuk be a fel- és leszállás íratlan szabályait

Ha elsőajtós felszállás van érvényben, akkor csak az első ajtót vegyük igénybe, a többi járat esetében viszont bátran használjuk a hátsó ajtókat felszállásnál is, meggyorsítva ezzel az utasáramlást. Mindenekelőtt persze figyeljünk másokra: várjuk meg, amíg mindenki leszáll, ne álljunk az ajtóba, a jármű is gyorsabban fog tudni elindulni, ha kölcsönösen segítjük egymás közlekedését.

A leszállásra készüljünk fel időben, a leszállásjelző gomb megnyomásával jelezzük előre a járművezetőnek, hogy tudja, hol kell megállnia.

 

3. A biztonság az első

A legfontosabb, hogy mindannyian biztonságosan célba érjünk, ehhez pedig elengedhetetlen a kölcsönös figyelem, bármilyen közlekedési eszközt is veszünk igénybe. Ha buszon vagy trolin utazunk, ne álljunk a járművezető melletti és az ajtó előtti – a buszokon sárgával jelölt – területre, mert akadályozzuk a vezetőt a kilátásban. Szintén fontos, hogy ne vonjuk el a sofőr figyelmét: kerüljük a felesleges beszélgetést vagy zajkeltést, főleg menet közben.

Figyeljünk arra is, hogy mindig biztonságosan utazzunk: ha nem tudunk leülni, akkor kapaszkodjunk, hiszen bármikor adódhat olyan helyzet, amikor intenzív fékezésre kényszerül a jármű. A járművezető is nyugodtabban végezheti a munkáját, ha bízhat abban, hogy felkészülünk a hasonló helyzetekre.

 

4. Úgy vigyázzunk rá, mintha a sajátunk lenne

Tartsuk tisztán a járműveket. Ne együnk, ne szemeteljünk, hiszen naponta több ezer utas utazik egy-egy közlekedési eszközökön, és nemcsak a járművezetőknek, hanem utastársainknak is kellemetlenséget okozunk, ha nem tartjuk be a szabályokat. Kerüljük a rongálást is, vigyázzunk a járművek épségére, és ha az ellenkezőjét tapasztaljuk, mindenképp jelezzük a sofőrnek.

 

5. Babakocsival is mindig éberen

Aki babakocsival szeretne buszra vagy trolira szállni, az használhatja a kijelölt második ajtót is. Ennek köszönhetően könnyen elérhetők a gyermekhordozók számára fenntartott helyek, anélkül, hogy át kellene küzdeni magunkat az egész járművön.

Fontos azonban, hogy először mutassuk meg a jegyünket a járművezetőnek, és jelezzük a felszállási szándékunkat. Ezt követően a hátsó ajtókat csak kicsivel később nyitja a járművezető, de ne aggódjunk, figyelnek ránk! Érdemes figyelni arra, hogy a járműre felszállva mindig toljuk, a járműről leszállva mindig húzzuk a babakocsit. Ezzel megakadályozható, hogy a babakocsi kereke esetleg beakadjon az ajtó és a peron közé és az kisebb galibát okozzon. 

 

+1. Jótett helyébe jót várj

Az év vége és a karácsony közeledtével hajlamosak vagyunk ingerültebbek, türelmetlenebbek lenni, mindenki siet, és szeretne a lehető leggyorsabban célba érni. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy hogyan bánunk egymással. Próbáljunk megértőek lenni az esetleges késések iránt: ha a jármű késik vagy zsúfolt, ne a vezetőt hibáztassuk, hiszen ő is csak a forgalmi körülményekhez igazodik.

Egy kis udvariasság és kedvesség nemcsak karácsonykor jön jól, de ilyenkor még jobban számít: apróság, de már azzal mosolyt csalhatunk a másik arcára, ha kedvesen köszöntjük, tiszteletteljesen beszélünk és viselkedünk egymással. Ha bármilyen probléma adódik menetközben, próbáljunk meg nyugodtak maradni, és kövessük a járművezető utasításait. Ha pedig esetleg még meg is köszönjük a járművezetőnek, hogy elvitt minket úti célunkhoz, már tettünk valami jót idén karácsonykor.