Bemutatták a világ leghosszabb villamosát Budapesten

2015. november 6., péntek

2015. november 6-án, pénteken délelőtt ünnepélyesen bemutatták az első hosszú CAF villamost és azt az új oktató szimulátort, amelyik a járművezetőket segíti a felkészülésben. A világ leghosszabb villamosai az 1-es vonalon szállítják majd az utasokat. A beruházás európai uniós támogatásból, a „Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem” elnevezésű projekt eredményeként valósul meg mintegy 46,5 milliárd forintból.

2016 tavaszán az 1-es villamos vonalán forgalomba álló hosszú villamosok a közösségi közlekedés dinamizmusát, a haladást szimbolizálják, egyben látványos szimbólumai a Budapesti közösségi közlekedés fejlődésének – mondta Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes Budapest legfiatalabb villamosainak bemutatóján. Sürgető volt a járműflotta frissítése, hiszen a fővárosi villamos- és trolibuszhálózat évente több mint 400 millió utast szállít. A világrekorder CAF villamosok azon járműbeszerzési projekt fontos részei, melynek célja Budapest elöregedett villamos- és trolibusz- gépjárműparkjának frissítése – tette hozzá a főpolgármester-helyettes.

Az új villamosok a városkép szerves részei lesznek, emellett azonban fontos, hogy az utasok ne csak a járműveket, hanem az egész közlekedési láncolatot is lássák és értékeljék, hiszen ezek az új villamosok is felújított vonalon fognak majd járni – mondta a bemutatón Dr. Dabóczi Kálmán. Vigyázzunk az új járművekre, egymásra és figyeljünk arra, hogy a piros lámpáknál immár ilyen hosszú járművekkel is találkozhatunk – tette hozzá a BKK vezérigazgatója. Kérte, hogy a közlekedésben ne csupán egymás mellett legyünk, hiszen egymásért is felelősek vagyunk. Jelezte azt is, hogy örülne, ha a közlekedési kultúra fejlesztése olyan eszközökön keresztül is, mint a most bemutatott szimulátor, következetes üzenetet küldene arról, hogy Budapest élni akar, Budapest élhető város és hogy Budapesten az élet prioritást élvez.

Bolla Tibor arra emlékeztetett, hogy Budapest első villamosa hónapra pontosan 128 éve, 1887. novemberében indult útjára a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. Az akkori villamos 5,5 méter hosszú volt és 1 kilométeres pályán szállította utasait, míg az új CAF-ok már tízszer hosszabbak elődeiknél és 16 kilométeres vonalat járnak be. A BKV Zrt. vezérigazgatója szerint látható, hogy nagy kihívás lesz az új villamosok üzemeltetése, de biztos benne, hogy meg fognak birkózni a feladattal.

A CAF villamosok hosszabb változatai a Combinót is lekörözve egyenesen világrekordernek számítanak, hiszen 55,9 méteres hosszukkal ezek a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamosok a világon, egyszerre 345 ember utazhat rajtuk. A járművek belső kialakításával maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének: mindegyik alacsonypadlós és egyterű, ezért a mozgásukban korlátozottak, az idősek és a babakocsival közlekedők is akadálymentesen és kényelmesen használhatják. Az utasterekben nincsenek dobogón elhelyezett, nehezen megközelíthető ülések. A levegő kedvező hőmérsékletéről légkondicionálók, az utasok biztonságról pedig fedélzeti kamerák gondoskodnak. Az új járművek fokozottan környezetkímélők, ugyanis energia-visszatápláló technológiájuknak köszönhetően az elektromos áramot is takarékosan használják fel. A mai Combino villamosoknál is hosszabb járművek az 1-es villamos vonalán szállítják majd az utasokat. A szeptember közepén bemutatott „rövidebb”, 34 méteres CAF villamosok a 3-as villamos vonalán már járnak.

Ahhoz, hogy a villamosok biztonsággal tudjanak közlekedni, fel kell készülniük a járművezetőknek is. A bemutató után a sajtó képviselői megnézhették és kipróbálhatták azt a szimulátort, amely segítségével megtörténhet a CAF villamosok vezetőinek előszűrése, hiszen valós helyzeteket szimulálva kockázatmentesen járhatják végig a vonalat virtuálisan. Az élethű nagyságú villamosszimulátorral stresszmentesen lehet modellezni vészhelyzeteket, így gyakorlás közben se a milliós értékű vagyontárgyakat, se a közlekedők biztonságát nem kockáztatják.

A Spanyolországban gyártott új villamosokból összesen 47 (35 rövidebb és 12 hosszabb) közlekedik majd a fővárosban a Budapesti Közlekedési Központ megrendelésére a BKV Zrt. üzemeltetésében. A 46,5 milliárd forintos beruházás az Európai Unió, a kormány és Budapest Főváros Önkormányzata finanszírozásában valósulhatott meg.