A főváros vérkeringésének számító közösségi közlekedés az elmúlt években ismét új erőre kapott – hangsúlyozta az átadáson Tarlós István főpolgármester. Hozzátette: a 4-es metró indulása, a jármű- és hálózatfejlesztések, a FUTÁR, az elektronikus jegykiadó automaták bevezetése és még számos fejlesztés mind-mind részei annak a munkának, amit a városvezetés és a Fővárosi Közgyűlés az élhető főváros kialakításáért végzett és folytat a jövőben is. A főpolgármester arra is fel hívta a figyelmet, hogy a ciklus során kiépül a Baross tér-Újpalotai és a Külső Bécsi úti villamos vonal is, egészen az esztergomi vasútvonalig.
[caption id="attachment_49987" align="alignright" width="300" caption="Forrás: budapest.hu"][/caption]Tarlós István az új CAF villamosokról szólva elmondta: a villamosflotta 35 rövidebb és 12 hosszabb járműből áll majd. A rövidebb, 34,2 méteres jármű 200 fő szállítására alkalmas és 46 ülőhellyel rendelkezik, míg a hosszabb 345 főt tud egyszerre befogadni és 81 ülőhely található rajta. A hosszabb változat a Combinót is lekörözve egyenesen világrekordernek számít, hiszen 55,9 méteres hosszával ez a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamos a világon. Tarlós István közölte, az új villamosok belső kialakításukkal "maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének": alacsonypadlósak és légkondicionáltak. Az új villamosok forgalomba állításával fokozatosan kivonják a forgalomból a legöregebb, elavult járműveket - tette hozzá. Elmondta, a mostani ciklusban kiépül majd a Baross tér és Újpalota közötti, továbbá a Külső Bécsi úti villamosvonal.
A Széll Kálmán tér felújítása kapcsán Tarlós István szólt arról, hogy a rekonstrukció 2016 első felében biztosan befejeződik. A tér új arculatot kap, megújul a vágányszerkezet, közelebb kerülnek egymáshoz a megállók és akadálymentessé válik a terület. Az egységes kortárs építészeti megoldásokkal pedig egy élhetőbb közösség tér jön létre.
Idén és 2016-ban összesen 47 CAF Urbos3 típusú villamos érkezik majd Budapestre. A rövidebb villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A mai Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények pedig az 1-es villamos vonalán szállítják majd az utasokat.
A világ leghosszabb villamosai érkeztek Budapestre
[caption id="attachment_49988" align="alignleft" width="300" caption="Forrás: budapest.hu"][/caption]A 35 rövidebb (34 méteres) jármű 200 fő szállítására alkalmas és 46 ülőhellyel rendelkezik, míg a 12 hosszabb (56 méteres) villamos 345 főt tud egyszerre befogadni, és 81 ülőhelyet biztosít. A 9 részből álló jármű ráadásul egy igazi rekorder, hiszen 56 méterével jelenleg a világ leghosszabb villamosának számít.
A 47 CAF mindegyike alacsonypadlós kialakítású és egyterű, ezért a mozgásukban korlátozottak, az idősek és a babakocsival közlekedők is akadálymentesen és kényelmesen használhatják. Az utasterekben nincsenek dobogón elhelyezett, nehezen megközelíthető ülések. A biztonságról és az utastájékoztatásról fedélzeti kamera és FUTÁR kijelző gondoskodik. Az új járművek fokozottan környezetkímélők, ugyanis energia-visszatápláló technológiájuknak köszönhetően az elektromos áramot is takarékosan használják fel.
A Budapesten forgalomba álló CAF Urbos3 villamosok azonos típuscsaládba tartoznak az Európa számos városában (pld. Debrecen, Freiburg, Zaragoza, Málaga, Besancon, Belgrád, Nantes) már használatban lévő járművekkel.
A közbeszerzési eljárás folyamata
A Budapesti Közlekedési Központ Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából, uniós források felhasználásával 2013 februárjában indított közbeszerzési eljárást új alacsonypadlós villamosok beszerzésére. A tender nyerteseként a BKK a spanyol CAF-ot hirdette ki, a szerződés megkötésére 2014. március 5-én került sor.
Az eredeti szállítási szerződés szerint mintegy 27 milliárd forint értékben 37 CAF Urbos3 típusú villamost rendelt a BKK. A később aláírt szerződésmódosítás alapján 6 milliárd forint többlettámogatással 2016-ban további 10 új villamos érkezik majd Budapestre a Kormány és Budapest Főváros Önkormányzata támogatásának köszönhetően. Emellett a szerződés lehetőséget teremtett további 77 villamos szállítására is: újabb forrás rendelkezésre állásával tehát összesen akár 124 vadonatúj villamos állhat forgalomba 2020-ig a fővárosban. Az opcionálisan lehívható további darabszám lehetővé teszi az elöregedett budapesti villamosállomány jelentős fiatalítását azonos típusú, modern alacsonypadlós járművekkel.
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala
Budapesti Közlekedési Központ