A Budafok kocsiszín felújítása

A Budafok kocsiszín

A budai fonódó villamoshálózaton forgalomba állt új, alacsony padlós CAF villamosokat, valamint az 1-es villamosvonal többi járművét a Budafok kocsiszínben tárolják, tisztítják, javítják a szakemberek. Ehhez a kocsiszín teljes átalakítására volt szükség. A Budafok kocsiszín átépítésére a BKK Zrt. 2015. február 13-án írta ki a tendert. A 2016. április 21-én hatályba lépett vállalkozási szerződés alapján a kivitelezés 2016 júliusában kezdődött, és 2018. február végéig tartott. A beruházást 99,44%-ban az Európai Unió, és 0,56%-ban a magyar állam finanszírozta.

 

A Budafok kocsiszín története

A XI. és a XXII. kerület határán, a Fehérvári út déli végén található Budafok kocsiszín 1899-ben épült a BBVV (Budapest-Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút) számára. A társaság első vonala a Gellért térről Nagytéténybe vezetett, melyhez 1914-ben csatlakozott a Budaörsön át Törökbálintra vezető szárnyvonal. A Budafok kocsiszínben HÉV-járművek állomásoztak, és itt készült el az első MIXA típusú HÉV motorvonat is. Ezzel a típussal a csepeli vonalon mindmáig utazhatunk. A BBVV vonalai 1963-ban kerültek végleg a villamosüzemhez, ekkortól a Budafok kocsiszínben villamosokat gondoztak. Elsősorban kéttengelyes 1000-es, 1900-as motorkocsik, majd UV-k és TatraT5C5 motorkocsik tartoztak a telep állományába. Ide érkezett 1980-tól a több mint 300 csehszlovák motorkocsi is.

 

A felújításról

Hosszú története alatt a kocsiszínt több alkalommal, sokszor ötletszerűen bővítették. Az épületek egyre rosszabb állapotba kerültek, felújításukat nem lehetett volna gazdaságosan elvégezni. A vágányhálózat a korábbi HÉV igényeit tükrözte: az eltúlzott méretű váltóknak rengeteg hely kellett, a telepet nem lehetett körbejárni villamossal, vagyis az üzemeltetés (napi átvizsgálás, mosás stb.) csak többszörös irányváltással, tolatással valósulhatott meg. A telepet nem lehetett bekeríteni, mivel a Fehérvári úti villamospályához csatlakozott, emiatt az utcáról bárki szabadon megközelíthette, tehát az őrzésére jelentős energiát kellett fordítani.

 

Teljesen megújult a Budafok kocsiszín

Mindezek miatt a járműtelep nagy részét elbontották, és teljesen új vágányhálózatot, több új csarnokot és irodaházat építettek. Azt követően a Fehérvári útról a villamosok már két helyen is beállhatnak a telepre. A vágánykapcsolatokat egyszerűsítették, a Forgalmi utcai deltavágányt (a 41-es villamos korábbi végállomását) pedig bekötötték a kocsiszín vágányhálózatába, hogy a villamosok irányváltás nélkül haladjanak végig, és irányváltás nélkül álljanak forgalomba.

A járművek javítására és a napi vizsgálatok elvégzésére egy-egy csarnok épült műhelyekkel és raktárakkal. A felsővezeték nélküli, darus javítócsarnokban két vágányon lehet megemelni a járműveket, egy további vágányon aknák és állványok segítségével a villamos valamennyi részén elvégezhetik a szükséges alkatrészcseréket, javításokat. A vizsgálócsarnokban két vágányon a gyakoribb rutinellenőrzés zajlik, itt töltik fel a járműveket csúszásgátló homokkal, és egy vágányon takarítják-mossák a villamosokat. A telepen a lehető legkorszerűbb, oldal- és homlokfali tisztítást is lehetővé tévő mosóberendezés épült, amely a keletkező szennyvizet szinte teljes egészében újrahasznosítja. Az új fényezőkonténer segítségével a BKV Zrt. saját maga is elvégezheti a sérült alkatrészek felületkezelését.

A régebbi épületek közül megmaradt a korábban raktárként funkcionáló III. számú csarnok, valamint a BKV-s lakóház. Ezt a teljesen megújult csarnokot – az eredeti szerkezetet megtartva – a későbbiekben a hóseprő gép és a nosztalgiajárművek tárolására használják.

A telep tervezésekor kiemelt figyelmet fordítottak a zajvédelemre is. A Forgalmi utcai új bekötés környezetében zajvédő fal épült, továbbá az összes vágányt kicserélték, a deltavágányba vágánykenő berendezéseket telepítettek, hogy csökkentsék a zajterhelést.

A kocsiszín átépítésekor felújították a közeli villamosmegállót. A peronokat a Forgalmi utcai deltavágány északi oldalára helyezték és akadálymentesítették. A panelházak felőli oldalon lévő peronon zajvédő funkciót is betöltő perontető létesült, melynek kialakítása megegyezik az 1-es és a 3-as villamosvonalon épült, úgynevezett sztenderd kivitelű megállókéival. Kapcsolódó beruházásként jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyet alakítottak ki a Mezőkövesd utca és a Fehérvári út kereszteződésénél, hogy a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők átvezetése jóval biztonságosabbá váljék.

 

A felújítás ütemezése

A kivitelezést a 2016. április 21-én hatályba lépett vállalkozási szerződés alapján a STRABAG Építő Kft. végezte.

  • 2016. július vége: a kocsiszín kiürítése és a meglévő építmények bontása
  • 2016. augusztus vége: a Budafok kocsiszín megállóhely és villamospálya átépítése
  • 2016. november vége: a Budafok kocsiszín megállóhely környezetéhez tartozó útfelújítások
  • 2017. március vége: vágány- és csarnoképítés
  • 2017. május vége: a kocsiszín kültéri vágányhálózatának építése
  • 2018. február 28.: végszerelések, tesztelések, üzembe helyezés, projekt befejezése
  • 2018. március: használatba vételi és forgalombahelyezési engedélyek megkérése
  • 2018 május 12.: járműkiadás elkezdése

 

Finanszírozás

A „Budafok kocsiszín fejlesztésének kivitelezése és kiegészítő tervezése” mint a Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása a „Budapesti villamos- és trolibuszjármű-fejlesztés I. ütem” (IKOP-3.1.0-15-2016-00005) tárgyú projekt része. A teljes projektet az Európai Unió részben a Közlekedésfejlesztési Operatív Programból, részben az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból a Széchenyi 2020 keretében támogatta. A járműbeszerzési projekt 99,44%-os európai uniós támogatás, és 0,56%-os, a magyar állam központi költségvetéséből nyújtott támogatás felhasználásával valósul meg, összesen 46 550 000 000 forint értékben. Ebből a Budafok kocsiszínre jutó projektrész összege nettó 5 966 469 093 forint. A projekt kedvezményezettje a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság.