Budapest, 2025. január 11. - Kedvező elbírálást kapott a BKK támogatásra irányuló pályázata, ennek köszönhetően rendelkezésre fog állni az európai uniós forrás ahhoz, hogy megvalósuljon a Nagykörút zöldítése, valamint, hogy biztonságosabbá váljon a közlekedés az Üllői úton és a Váci úton. A forrás biztosításához szükséges támogatási szerződés leendő megkötésével a BKK folytathatja kerékpárosbarát és közlekedésbiztonsági fejlesztéseit, amelyek a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódva hozzájárulnak az élhetőbb, fenntarthatóbb városi környezet kialakításához.
A BKK még 2024 tavaszán nyújtotta be pályázatát – a nagykörúti, valamint az Üllői úti és a Váci úti fejlesztések tervezési és kivitelezési munkái az Európai Unió TOP Plusz-4.1.2-23 Bringasztráda program keretében valósulhatnak meg. A pályázat kedvező elbírálásával és a támogatási szerződés megkötésével a projektek újabb szakaszukba léphetnek, így Budapest még zöldebb, közlekedése pedig még biztonságosabb lehet. Ez annak is köszönhető, hogy a BKK gondos előkészítő munkával megteremtette a lehetőségét annak, hogy a szükséges források rendelkezésre állása esetén megvalósíthatók legyenek a program elemei.
- Nagykörút – zöldítés, humanizálás
Pest egyik legmeghatározóbb, emblematikus útján a 2020-ban kialakított kerékpársávok szinte azonnal a város egyik legkedveltebb kerékpáros útvonalát hozták létre. Ugyanakkor az is látható, hogy további fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy az ott élők és a szolgáltatásokat igénybe vevők számára is vonzó legyen a környék. Ez a cél azonban csak a közterületek – a Nagykörút nagyvárosi presztízséhez méltó – rendezésével és a biztonságos közlekedés feltételeinek javításával érhető el. Ennek érdekében a BKK a Nagykörút mindkét oldalán, a Nyugati pályaudvar és a Mester utca között fizikailag is védett bringasávokat hoz létre, amelyeket egy többfunkciós (az igényektől függően rakodásra, megállásra stb. használható) sáv választ majd el a gépjárműforgalomtól.
A BKK tavaly ősszel társadalmi egyeztetést indított a beruházás tervezéséről, amely során a fővárosban közlekedők és idelátogatók véleményére, elvárásaira, igényeire volt kíváncsi. A kérdőívet csaknem 10 ezren töltötték ki, az eredmények összegzése folyamatban van, illetve a társaság helyszíni kitelepüléseket is szervez, amelyek eredményét beépíti a tervezési folyamatba.
A BKK tavaly decemberben előzetes piaci konzultációt (EPK) indított, és indikatív árajánlatokat kért be a tervezési feladatokra. A tervezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás az EPK lezárulta után, várhatóan 2025 második negyedévében indulhat. A kiviteli tervek – eredményes eljárás lefolytatása esetén – előreláthatólag 2026 negyedik negyedévében állhatnak rendelkezésre. Ezt követően indulhat a kivitelezés előkészítése és megvalósítása a most elnyert EU-s támogatás felhasználásával, a fővárosi és a kerületi önkormányzatokkal együttműködve.
- Üllői út és Váci út - Biztonságosabb közlekedés
A fejlesztések célja a közlekedésbiztonság javítása. Ennek eleme, hogy az Üllői út és a Váci út egy-egy további szakaszán, az út mindkét oldalán (irányhelyesen) magas minőségű, széles, jellemzően épített elemmel fizikailag is elválasztott, védett kerékpársávok és kerékpárutak létrehozásával újabb városrészek váljanak biztonságosan elérhetővé kerékpárral.
A BKK tavaly novemberben feltételes közbeszerzési eljárást indított a kerékpárutak tervezésére, az érintett szakaszokról korábbi közleményében írt bővebben. Ezek az Üllői út esetében a Nagyvárad térnél, a Váci út esetében a Lehel térnél (Gogol utca) közvetlenül kapcsolódnak a korábbi években már kialakított védett kerékpársávokhoz, de azoktól eltérő módon jöhetnek majd létre. A kiviteli tervek eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatása esetén az Üllői út tekintetében 2026 második felében, a Váci út esetében pedig 2025 végén készülhetnek el. Ezt követően indulhat a kivitelezés előkészítése és megvalósítása a most elnyert EU-s támogatás felhasználásával, a fővárosi és a kerületi önkormányzatokkal együttműködve.
Európai megoldások a budapesti közösségi közlekedésben: mit hoz a jövő?
A Fővárosi Önkormányzat és a BKK elkötelezett a Budapest közösségi közlekedését még versenyképesebbé tévő beruházások megvalósítása mellett, ezért közösen készítette elő a TOP Plusz, az IKOP Plusz és az RRF-pályázatokhoz a szakmai tartalmat, illetve nyújtott be további támogatási kérelmeket. Ezek elbírálása még folyamatban van, azaz a támogatási szerződések megkötése egyelőre várat magára.
Pedig ezekben – az előző ciklushoz hasonlóan – nagy számban jelennek meg a Budapesti Mobilitási Tervben (BMT) is meghatározott közlekedés- és városfejlesztési célok eléréséhez szükséges kötöttpályás projektek, és nagy hangsúlyt kap a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése, az akadálymentesítés, valamint az élhető közterek megteremtése is.
Kedvező elbírálás esetén olyan jelentős előkészítési projektek valósulhatnának meg európai uniós forrásból, mint
- az észak-pesti és a dél-budai villamoshálózat összekötésének előkészítése és megtervezése a Váci út és a Bajcsy-Zsilinszky út rehabilitációjával és a Nyugati tér megújításával;
- a kisföldalatti meghosszabbításának és a meglévő vonal felújításának előkészítése;
- a dél-budapesti villamosgyűrű első ütemének előkészítése: a 3-as villamos pesterzsébeti meghosszabbításának előkészítése;
- a 42-es villamos meghosszabbítására vonatkozó tervek elkészítése.
Pozitív kormányzati döntés esetén ugyancsak EU-s forrásból valósulhatna meg az Id. Antall József rakpart és az Erzsébet híd alatti terület átépítése (TOP Plusz-4.1.3-23 Komplex klímaadaptációs és közterület-megújítási program), amelyre a BKK már beadta támogatási kérelmét, illetve az EuroVelo 14 kerékpárút fővárosi szakaszainak fejlesztése, a trolibuszhálózat bővítése, vagy az új CAF-villamosok közlekedtetéséhez elengedhetetlen infrastrukturális beruházások megvalósítása.
Budapest és az Európai Unió közötti szoros együttműködés lesz továbbra is a közlekedési fejlesztések sikerének a záloga, a BKK ennek szellemében halad tovább a megkezdett úton, és folytatja a projektek előkészítő munkáit, valamint az azokhoz kapcsolódó társadalmi egyeztetések, közbeszerzések lefolytatását.