Szebb és rendezettebb lett a Lehel tér – folytatta közös akcióját a BKK

Budapest, 2023. május 25. – A Lehel téren folytatódott a Budapesti Közlekedési Központ által életre hívott köztisztasági és közrendvédelmi akciósorozat. Május 22., hétfő délutántól újra igénybe vehetik az utasok a Lehel téri metróállomást, ezért a BKK fontosnak tartotta, hogy az állomáshoz vezető aluljárót és környezetét a rendszeres takarításon túl is megtisztítsák. A forgalmas köztereket érintő kezdeményezés célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak, nagyobb biztonságban érezve magukat.

Köztisztasági akció, Lehel tér.

A BKK elkötelezett amellett, hogy a főváros tulajdonában lévő közszolgáltatókkal, valamint állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért rendszeresen kezdeményez a mindennapi alapfeladatai ellátásán felüli akciókat.

A már hagyománnyá vált, összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi akciósorozat helyszíne ezúttal a Lehel tér és környezete volt. A BKK szervezésében május 25-én, csütörtökön zajlott megmozdulásnak köszönhetően teljesen megtisztult a május 22., hétfőtől az M3 metróvonal által újra érintett közlekedési csomópont.

Köztisztasági akció, Lehel tér.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divízió, valamint a BKV Zrt. munkatársai speciális gépekkel és kézi erővel kitakarították a Lehel tér és környékét: a metróaluljárót, illetve a busz-, trolibusz- és villamosmegállókat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – fokozott rendőri jelenlétet biztosított a helyszínen.

Az összehangolt akcióból kivette a részét a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság és a XIII. kerületi közterület-felügyelet is. Ők a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizték a környéket.

Ugyancsak támogatták az akciósorozat sikerességét a Menhely Alapítvány munkatársai, akik a téren tartózkodó otthontalanoknak nyújtottak gyors segítséget.

Köztisztasági akció, Lehel tér.

 

Közös érdek Budapest tisztán tartása!

A BKK szervezésében 2021-ben indult útjára a köztisztasági és közrendvédelmi akciósorozat: a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között tervezetten havonta két alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban. Idén eddig a Kálvin tér, az Etele tér, a KÖKI és környezete, a Keleti pályaudvar, valamint a Határ út metróállomás volt az akció helyszíne. Júniusban következik az Újpest-városkapu metróállomás és az Örs vezér tere.

Köztisztasági akció.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.