A BKK fokozatosan kiterjeszti az első ajtós felszállást folyamatos kontroll mellett

Budapest, 2021. július 16.A BKK a közeljövőben újabb vonalain vezeti be az első ajtós felszállási rendet, de csak ott, ahol ez nem okoz érdemi menetidő-növekedést. Az első ajtós rendszer az elmúlt több mint tíz év tapasztalatai alapján hatékony lehetőség a bliccelés visszaszorítására, a jegy- és bérletvásárlás motiválására, és új járatok bevonásakor csak néhány napig okoz pár perces növekedést a járatok közlekedésében.

A Budapesti Közlekedési Központ a javuló jegy- és bérletvásárlási szokások és az utasok biztonságérzetének növelése miatt a jövőben minden olyan vonalra kiterjeszteni tervezi az első ajtós felszállási rendet, ahol az nem okoz fennakadást vagy nem növeli jelentősen a menetidőt. A rendszer nem mindenütt és nem minden időszakban lesz érvényes, tehát a kifejezetten forgalmas vonalszakaszokon a hétköznapi csúcsidőszakban egészen biztosan nem kell számítani arra, hogy az első ajtós felszállási rend nehezítené az utazást. Az újabb vonalak bevonása ütemezetten történik majd, a BKK előzetes tájékoztatást ad róla, így egy-egy térségben egységesen, azonos időben kell majd az utasoknak hozzászokni az új rendhez. Mielőtt a BKK egy új vonalon vezeti be az első ajtós felszállási rendet, azt mindig előzetes felmérés előzi meg, amely figyelembe veszi az adott vonal sajátosságait, menetrendjét, és a vonal menti jegyvásárlási lehetőségeket.

Az első ajtós felszállási rend 2009 óta létezik Budapesten, azóta több mint 200 vonalon, több mint 500 járművezetővel olajozottan működik a rendszer. Az első ajtós felszállás hatékony eszköz az utasok jegy- és bérletvásárlási hajlandóságának javítására, illetve a jogosulatlanul utazó, az utazási feltételeket megszegő személyek kiszűrésére, ennek köszönhetően fokozza a járművön utazók biztonságérzetét, és jelentősen hozzájárul ügyfeleink nyugodt, biztonságos utazásához. A járművezetők által történő ellenőrzés lehetőséget teremt arra is, hogy a BKK ellenőrei túlnyomórészt olyan vonalakon dolgozhassanak, ahol nincs lehetőség az első ajtós felszállási rend bevezetésére.

Az első ajtón történő felszállási rendben üzemelő vonalak körében utoljára 2016-ban volt nagyobb bővítés, akkor a trolivonalak jelentős részét vonta be a rendszerbe a BKK. 2021. június közepe óta a 178-as járattal részben párhuzamossá vált 105-ös buszon, majd az elmúlt hetekben a Csepelen és Pesterzsébeten közlekedő járatokon vezette be az „első ajtózást”. Az elmúlt napokban az említett dél-pesti térségben is csökkent az új rendszer bevezetésének első napjaiban tapasztalható járatkésés: az utasok időben előkészítik a jegyüket, bérletüket, mérséklődött a járművezetőknél vásárolt jegyek, és ezzel párhuzamosan a bliccelők száma is.

 

Nem budapesti sajátosság

 

Nemzetközi és a hazai példák is mutatják, hogy a rendszer nagyvárosokban közlekedő autóbuszokon is jól alkalmazható: Berlin, Stockholm, London, Oslo, vagy távolabbi példákat nézve Sydney, Montréal városában is teljesen természetes, hogy az első ajtón kell felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot. Ez a rendszer elterjedt a hazai városokban is, így részben vagy kizárólagosan alkalmazzák többek között Székesfehérváron, Pécsett, Miskolcon, Szegeden, Debrecenben.

Az első ajtós felszállási rendről és az érintett fővárosi vonalakról bővebb tájékoztatás olvasható a BKK honlapján a bkk.hu/utazasi-informaciok/kozossegi-kozlekedes/elso-ajtos-jaratok linken.