Európai uniós támogatással megvalósult kerületi kerékpáros fejlesztések – általános információk

Összesen bruttó 8,22 milliárd forint európai uniós támogatást nyert a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és egyes önkormányzatok által alkotott konzorcium a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében megvalósítható, fenntartható közlekedési módok feltételeinek javítására irányuló közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztésekre. 

A támogatást nyert projektek célja, hogy összefüggő területen sok kisebb-nagyobb beavatkozással javítsanak a kerékpáros- és gyalogosközlekedés feltételein. A környezettudatos életmód előtérbe kerülése és ennek részeként a környezetbarát közlekedési mód választása komoly növekedési potenciált biztosít a kerékpározás arányának növelésére, csökkentve a túlburjánzó gépjárműhasználatot. Ez a változás a város minden lakója számára előnyös, ezért szükséges folyamatosan javítani a jelenleg sok hátrányt szenvedő kerékpárhasználat feltételeit.

 

Kerékpáros közlekedés.

 

A fejlesztések célja

A pályázati kiírásnak megfelelően a fejlesztések célja, hogy Budapesten a mindennapi utazásokban növekedjen a gyalogos, kerékpáros és közösségi közlekedési módot választók részaránya. Ez összhangban van a fővárosi közlekedés fejlesztésének irányait kijelölő Budapesti Mobilitási Tervvel, amely a közösségi, a kerékpáros- és gyalogosközlekedés előtérbe helyezését tűzi ki célul annak érdekében, hogy fővárosunk élhetőbb és még inkább ember- és környezetbarát város legyen.

A projektek a meglévő kerékpárforgalmi hálózat leginkább hiányzó szakaszainak létrehozását, biztonságos kapcsolatok megteremtését célozzák. A fejlesztés feladata a jelenlegi forgalmi rend és forgalmi igények, valamint a közterületi funkciók felülvizsgálata, a környezetvédelem gyakorlati megvalósítása, a közlekedési mód választásának elősegítése. Ennek jegyében a komplex szemléletű, részletekre kiterjedő fejlesztéssel javulnak a kerékpáros-közlekedés feltételei, biztonságosabbá és komfortosabbá válhat a gyaloglás; a gyalogos- és zöldfelületek fejlesztése ösztönzi a közterületek közösségi használatát, növeli a kerékpáros- és a mikromobilitási forgalom arányát.

A jellemző beavatkozások:

  • Fő- és gyűjtőutak mentén elválasztott kerékpárforgalmi létesítmények (kerékpársávok, kerékpárutak) kialakítása
  • Területi vagy vonali forgalomcsillapítás
  • Egyirányú utcák megnyitása a kétirányú kerékpárforgalom számára
  • Lokális akadályok leküzdése (zsákutcák átnyitása, a lépcsőn tolósínek elhelyezése stb.)
  • Kerékpárparkolási létesítmények fejlesztése (közterületi kerékpártámaszok B+R és zárható kerékpártárolók).

Az adott területeket teljeskörűen kerékpárosbaráttá tenni hosszú, több éves folyamat, sokféle átalakítást igényel, amelyeket különböző projektekben (pl. útfelújítások, nagyobb köztérfejlesztések keretében) lehet megvalósítani. 

 

Kerékpáros közlekedés.

 

Szemléletformálási és oktatási módszertan

A VEKOP-projekteknek és a főváros mobilitást elősegítő terveinek is fontos része a szemléletformáló tevékenység folytatása. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a projekteket átfogó általános ernyőkampányt és a kerületspecifikus népszerűsítő, szemléletformáló tevékenységeket, oktatási programokat, valamint a kerületekben megvalósuló fejlesztéseket egységes módszertan alapján, egységes arculattal mutassa be.

Fontos, hogy bárki számára, aki a városi kerékpározással kapcsolatos kommunikációs és/vagy oktatási tevékenységet végez, gyorsan elérhető, könnyen érthető szakmai tudástár és útmutató álljon rendelkezésre, melyben részletesen megtalálhatja a szakmában már elfogadott álláspontokat és üzeneteket. Így lehet ugyanis a leghatékonyabban lebontani a meglévő tévhiteket, sőt bővíteni az információkat a lakosság és a döntéshozók körében. Ennek érdekében készült ez a módszertani kézikönyv, amelyben többek között összefoglaltuk a szakmai célokat, valamint az elérésükhöz szükséges kommunikációs szempontokat és eszközöket.

 

Kerékpáros közlekedés.