Felüljáró-felújítás: nem lett végtelen történet

Miért most, miért ilyen sokáig, miért így? Számolatlan kérdés felvetődött a zuglói Csömöri utat és az újpalotai Drégelyvár utcát összekötő felüljáró csaknem másfél éves felújításakor. Érvek és ellenérvek feszültek egymásnak. Kerülőúton araszoló autóval közlekedők rázták az öklüket, a környéken élők pedig idővel nem vágytak másra, csak arra, hogy végre fellélegezhessenek. Október 27-e óta ismét szabad az út a hídon.

Voleszák Gábor

Voleszák Gábor

 

A 7E busz halad el éppen, mellette folyik az útépítés

Nehezített pályán az autóbuszvezetők. (Fotó: BKK/Doma Szabolcs)

 


TARTALOM

Azt hittem, már soha nem lesz kész.
Ennyi idő alatt egy újat lehetett volna csinálni.
Borzasztó volt a kerülgetés.
Csak az odavezető út rögös.
Remélem, holnapig nem szakad le…”
Interjú – „Minden mással rengeteg pénzt és időt veszítettünk volna!

 

 

Azt mondják, jó munkához idő kell. A rosszmájúak rögtön hozzáteszik, hogy rosszhoz is. De kezdjük a végén, a jóval: a tervezettnél egy hónappal korábban, 2021. október 27-én átadták a forgalomnak a XIV. és XV. kerületet összekötő, MÁV-vágányok feletti közúti hidat. Csaknem másfél éves „szétszakítottság” után ismét helyreállt ott a közúti kapcsolat Zugló és Újpalota között. A cikcakkban kiutat kereső autóval közlekedők, a környező kis utcák dugóiban araszolók megint nyílegyenesen haladhatnak át egyik kerületből a másikba.

Ám meglehetősen rögös út vezetett idáig.

A felüljáró felújításához kapcsolódóan rengeteg visszajelzés érkezett a BKK-hoz, elsősorban a társaság közösségi oldalán. Mivel az a célunk, hogy mindenki tisztán lássa a beruházások részleteit és okait, az alábbi összefoglalóban összeszedtük az 5 legjellemzőbb kritikai észrevételt – és mindegyikre külön-külön reagáltunk.

 

„Azt hittem, már soha nem lesz kész.”

– Facebook-hozzászólás

 

Soha ne mondd, hogy soha – tanácsolja a klasszikus James Bond-film címe. Ezzel szemben csakugyan volt egy időszak, amikor a környéken járók egyetlen munkagépet sem láthattak arrafelé. Adva van a kérdés, hogy miért nem? Hiszen a Csömöri út–Drégelyvár utcai felüljáró régóta esedékes felújítása 2020 áprilisában elkezdődött. Ekkor a kivitelező Colas Közlekedésépítő Zrt. munkatársai a zuglói hídfő és az ahhoz közel eső két pillér felújításához eltávolították a szerkezetek külső betonfedését.

Szakemberek dolgoznak a zuglói hídfőnél

A zuglói hídfő a külső betonfedés eltávolítása után (Fotó: BKK/Nyirő Simon)

 

Nagy meglepetés érte őket, de nem a kellemes fajtából. Amikor leszedték a betonfedést, a szakemberek megállapították, hogy a vasbeton szerkezetek állapota nem teszi lehetővé a tervekben szereplő javítások elvégzését, sőt még a hídgerendák alátámasztása sincs mindenhol biztosítva. A munka váratlan akadályokba ütközött és megrekedt.

A Budapesti Közlekedési Központ a feltárt, fogalmazzunk úgy, mostoha állapotokra való tekintettel a híd azonnali félpályás lezárása – ugyanakkor a közösségi közlekedés zavartalan fenntartása és a közlekedés többi szereplőjének elterelése – mellett döntött. Elrendelte továbbá, hogy a hidat mielőbb támasszák alá.

A helyszíni munkák leálltak, független szakértői vizsgálatra volt szükség.

A 2020. decemberi átadás pedig filmbe illő ábránd lett csupán.

 

„Ennyi idő alatt egy újat lehetett volna csinálni.”

– Facebook-hozzászólás

 

Szükségessé vált a felüljáró tényleges, a tervektől eltérő állapotának feltérképezése – és a szakértői vizsgálathoz éppúgy idő kell. A feladat elvégzésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet (BME) vonták be, amely 2020 júliusában ismertette az eredményeket. Ezek alapján borítékolható volt a csúszás.

Hogy ennyi idő alatt tényleg egy új közúti átjárót lehetett volna építeni? Nos, a BKK nagy figyelmet fordított a költségek és a kockázatok mérlegelése mellett a közpénzek hatékony felhasználásra is. Fontosnak tartotta emellett, hogy a hidat a lehetőségekhez képest a leghamarabb visszaadja a forgalomnak.

 

A következő lehetőségek közül választhatott:

• A jelenlegi híd elbontása és új híd építése.

Ez esetben a meglévő vállalkozási szerződést fel kellett volna bontani, és új közbeszerzési eljárások lefolytatására lett volna szükség (a tervezésre és a kivitelezésre egyaránt). 2020-as számítások szerint mindez összesen bruttó hatmilliárd forintba került volna, ráadásul derűlátó számítások szerint is 2025. első félévéig kellett volna várni az új híd átadására (ha abból indulunk ki, hogy 2020 végén sikerül felbontani a vállalkozási szerződést, 2022-ig elkészülnek az új tervek, és 2023 közepén megkötik a kivitelezési szerződést).

• A jelenlegi híd pilléreinek elbontása és azonos keresztmetszetben történő újjáépítése.

Ez esetben a meglévő vállalkozási szerződést ugyancsak fel kellett volna bontani, és új közbeszerzési eljárások lefolytatására lett volna szükség (a tervezésre és a kivitelezésre egyaránt). 2020-as számítások szerint mindez összesen bruttó 3,2 milliárd forintba került volna, és optimista becslések szerint az átjáró 2024. második félévében készült volna el.

• Az alépítmények megerősítése vasbeton vagy acélszerkezettel.

A BKK úgy döntött, a kritikus alépítményeket acél nehézállványzattal kell megerősíteni. Az imént felsoroltak miatt megalapozatlan következtetés tehát, hogy ennyi idő alatt újat lehetett volna felépíteni. És még egy, cseppet sem elhanyagolható szempont: a felüljáró felújításának szerződéses ára nettó 778 millió forintról nettó 995 millió forintra változott. A plusz forrás biztosításáról a tulajdonos Budapest Főváros Önkormányzata gondoskodott, így 2020. december 2-án aláírhatták a felek a módosított vállalkozási szerződést.

Ez utóbbi volt a gyorsabb és költségkímélőbb megoldás. Új közbeszerzési eljárások lefolytatása helyett a vállalkozási szerződésben rögzített műszaki tartalmat változtatták meg. És 2021 tavaszán végre újraindulhatott a helyszíni munka.

 

„Borzasztó volt a kerülgetés.”

– Facebook-hozzászólás

 

A Csömöri úti felüljáró a XIV. és a XV. kerület között az egyik legforgalmasabb gerincútvonal, ezért a lezárása kétségkívül fennakadásokat okozott a környéken. Majd’ másfél évig a zuglói Csömöri úton a Cinkotai útig, míg az újpalotai Drégelyvár utcában a Molnár Viktor utcáig lehetett gépkocsival közlekedni. Aki ennek ellenére továbbhajtott, pénzbüntetésre számíthatott. Ezért sokkal kifizetődőbb volt kerülőutat keresni.

Egy ábra arról, milyen autós útvonalak vehetők igénybe a felújítás idején

Kerülni leginkább a Miskolci utcán át az Erzsébet Királyné útja (és Kolozsvár utca), vagy a Mogyoródi út felé lehetett. Az előbbi lehetőség több „izgalmat tartogatott”, az Erzsébet királyné útján az Öv utcánál, valamint a Kolozsvár utcában a Rákospalotai körvasút sornál jelzőlámpás csomópontokat alakítottak ki. Ezek rendszeresen hatalmas dugókat okoztak az arra közlekedőknek. A kertvárosias, főleg családi házas környék lakóinak bele kellett törődniük, hogy a közlekedés egyéb résztvevőit ki kell tiltani a hídról a félpályás forgalomkorlátozás idejére, mert csak így biztosítható, hogy ne „ragadjanak be” az arra járó buszok a dugóba.

Öröm az ürömben, hogy nem adódott olyan körülmény, amely a híd teljes lezárását indokolta volna. A forgalom alatt lévő hídfélen biztonságosan közlekedhettek a buszok, és nem vetődött fel azok elterelése a felüljáróról.

 

„Pont ma vezettem át rajta.
Nagyon király… Csak az odavezető út rögös.”

– Facebook-hozzászólás

 

A tavaszi építési időszak kezdetével 2021-ben újraindult az alépítményekhez kapcsolódó helyszíni munkavégzés. A kivitelező beépítette az acélszerkezetű támaszokat, helyreállította a sérült betonszerkezetek felületeit, azután elvégezte a felszerkezeten a javításokat. Júliusig elkészült az új aszfaltpálya az addig lezárt hídfélen, így a forgalmat átterelték a híd felújított oldalára, és a kivitelező elvégezhette a felújítási munkákat a felüljáró még elavult szakaszán. Minden jel arra utalt, hogy a közúti forgalom a műszaki átadás-átvétel tervezett időpontjától, 2021. december 3-tól visszakapja a felüljárót.

Sőt az idő (és a munkák) előrehaladtával egyre valószínűbbek tűnt, hogy előbb is feloldhatják a korlátozást. Mivel a munka a terveknek megfelelően, ütemezetten és folyamatosan haladt, 2021. október 27-e óta újra használhatják az autóval közlekedők a Csömöri úti felüljárót.

Rögös út vezetett ahhoz, hogy ebben a formában elkészüljön a felüljáró, és igen, az átkelőig a felújítás után is rögös út vezet. A zuglói felhajtó nyomvályús, és a Drégelyvár utcai felpúposodás is embert, bocsánat, futóművet próbáló bökkenő, helyesebben bukkanó.

A felüljáró előtti útszakasz felújítása azonban nem volt a projekt része, valahol meg kellett húzni a munkaterület határát. Örömteli, hogy a Budapest Közút még tavaly decemberben a legszükségesebb négy helyszínen, mintegy 82 négyzetméteres felületen végzett útjavítást. A rámpás felvezető szakasz felújítása is indokolt, és egy másik beruházás keretében történhet meg.

 

„Remélem, holnapig nem szakad le…”

– Facebook-hozzászólás

 

Nem, nem szakad le. A BME Hidak és Szerkezetek Tanszéke elvégezte a híd próbaterhelését. A szakemberek először október 20-án, éjszaka zárták le a felüljárót, és a Zugló felőli részét vizsgálták, másnap éjjel pedig az Újpalota felőli részét terhelték.

Zajlik a felüljáró éjszakai próbaterhelése

Éjszakai műszak a felüljáró próbaterheléskor. (Fotó: BKK/Nyirő Simon)

 

A vizsgálat a híd állagát tanulmányozta, különös tekintettel arra, hogy keletkeztek-e a szerkezetben káros alakváltozások, repedések, történt-e a próbaterhelés során elmozdulás a híd szerkezetében. A statikus és a dinamikus terhelés mellett a felüljárón rezgésvizsgálatokat is végeztek. A mérések során megnyugtató eredmények születtek. A jelenlegi ráncfelvarrás megvalósításával további tizenöt esztendőre biztosítható a híd biztonságos használata.

A gondolat, hogy mi lesz azután, már túlmutat a holnapon – is.

 

INTERJÚ

„Minden mással rengeteg pénzt és időt veszítettünk volna!”

Zajlik a felüljáró próbaterhelése. A képen a projektvezető Varró Zsolt látható

Hajnali 4 óra, megnyugtató eredménnyel zárult a próbaterhelés. A fotón a projektvezető Varró Zsolt. (Fotó: BKK/Nyirő Simon)

 

Mi volt az első gondolata, amikor a felújítás kezdetekor azzal szembesült, hogy a vasbeton szerkezetek állapota nem teszi lehetővé a tervekben szereplő javítások elvégzését, és a hídgerendák alátámasztása sincs mindenhol biztosítva?

Az volt az első gondolatom, hogy a vélt balesetveszélyt el kell hárítani, és valamilyen műszaki megoldással biztosítani kell a híd azonnali alátámasztását – mondta Varró Zsolt, a Budapesti Közlekedési Központ senior projektvezetője.

És aztán?

Célszerűnek tartottuk az átjáró terhelésének csökkentését a félpályás forgalomkorlátozás bevezetésével, valamint a zuglói hídfő ideiglenes nehézállványzattal történő megerősítését. A felújítás leállt, a munka azonban nem. Alapos vizsgálatokra volt szükség, hogy felmérjük a felüljáró állapotát, és olyan műszaki megoldást válasszunk, amely az érvényben lévő vállalkozási szerződés keretében megvalósítható. Minden mással rengeteg pénzt és időt veszítettünk volna.

Felvetődött valaha biztonsági okokból a híd teljes lezárása és az autóbuszok elterelése?

Szerencsére ilyen nem került szóba. Amikor félbeszakadtak a felújítási munkák, mérnökök és a tervező bevonásával vizsgáltuk a hidat. A kapott eredmények alapján elegendőnek bizonyult a félpályás lezárás. Ezek után azt kellett kitalálni, miként lehet orvosolni a problémákat, és hogyan tudjuk a hidat mielőbb visszaadni a közúti forgalomnak. Izgalmas feladat volt ez. Az arra járók azt látták, hogy nem halad a munka, miközben a háttérben egy pillanatra sem volt megállás.

Egy idővonal arról, mi minden történt a Csömöri úti felüljáróval

Voleszák Gábor

Voleszák Gábor

Újságíró, a BKK senior sajtókommunikációs munkatársa. Hisz abban, hogy egy város sosincs kész: folyamatosan változik és igazodik az ottlakók igényeihez, hogy biztonságosabbá, kényelmesebbé tegye az életüket. Elkötelezett a fővárosi fejlesztések megvalósítása mellett, legyen az például útfelújítás, kerékpáros infrastruktúra-fejlesztés, vagy olyan nagyszabású munka, mint a Lánchíd és a Blaha Lujza tér felújítása.

Ajánló