Budapest, 2025. július 31. – A BKK idén is a közösségi közlekedést ajánlja a Sziget Fesztivál megközelítésére. Lezárják az Óbudai-szigetet a közúti forgalom elől a Sziget Fesztivál előkészítési és bontási munkálatai, valamint a rendezvény idejére. A 226-os autóbusz módosított útvonalon közlekedik. A fesztivál idején szokásosnál sűrűbben jár, sőt éjszaka is közlekedik a H5-ös HÉV.
Lezárták a közúti forgalom elől augusztus 17-ig, vasárnapig az Óbudai-szigetet. A 226-os autóbusz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar és Aquincum között közlekedik, az Óbudai-szigetet nem érinti. Ideiglenesen a 34-es autóbusz Kaszásdűlő H és Záhony utca, illetve a 106-os autóbusz Aquincum H megállójában áll meg.
A rendezvény előkészítéseként már augusztus 2-án 20 órától lezárják az Ángel Sanz Briz utat a Mozaik utca és a Schőn Győző utca (Auchan-behajtó) között. Augusztus 4–11. között lezárják a Budai alsó rakpartot is a Mozaik utca és a Margit híd között, valamint a Mozaik utcát mindennap: tervezetten 13 órától éjszaka 3 óráig, a rendezvény utolsó napján, augusztus 12-én 15 óráig. Ebben az időszakban a Margit híd és az Ángel Sanz Briz út–Schőn Győző utca (Auchan-behajtó) csomópont között a Budai alsó rakparton rendőrök ellenőrzik a behajtást.
A Budai alsó rakpart részleges zárása miatt a délutáni csúcsidőszakban a Margit hídi felhajtó előtt a rakparton jelentősebb torlódások alakulhatnak ki északi irányban, valamint a Pacsirtamező utcában észak felé.
Közösségi közlekedés
A Sziget közösségi közlekedéssel leggyorsabban a H5-ös HÉV-vel érhető el, amelyről a Filatorigát megállóhelyen kell leszállni. A HÉV a kényelmesebb utazás érdekében a szokásosnál sűrűbben indul, sőt a Batthyány tér és Aquincum között éjszaka is közlekedik. A HÉV menetrendje elérhető a BudapestGO utazástervezőben és a BKK weboldalán.
A Sziget idején a környéken közlekedő éjszakai járatok a megszokottnál nagyobb kapacitással, csuklós autóbuszokkal közlekednek.
(A kép illusztráció)
A MOL Bubi közbringáival a fesztiválhoz legközelebb a Kórház utca–Polgár utca vagy a Szentlélek tér gyűjtőállomáson érdemes befejezni az utazást, és ott lezárni a bringát.
A fesztivál területén található BKK pop-up ügyfélpontban a BKK munkatársai szívesen válaszolnak a közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre, igény esetén angol nyelvű utastájékoztatással is segítenek. A BKK mobil ügyfélpontban augusztus 5–11. között 10-től 18 óráig, illetve augusztus 12-én 6-tól 12 óráig lehet megvásárolni a fővárosi utazáshoz szükséges papíralapú jegyeket, bérleteket, a Budapest Kártyát, illetve a webshopban vásárolt Budapest Kártya-vouchert is be lehet váltani. A társaság a papíralapú termékek mellett javasolja az elektronikusan elérhető jegyeket: a BudapestGO applikációban a jegyvásárlás mellett a fesztiválozók könnyen megtervezhetik budapesti utazásaikat. Az alkalmazás minden funkciója elérhető angol nyelven is.