Budapest, 2025. június 19. – Nemsokára kezdetét veheti az első iskolautcák megvalósítása Budapesten. A BKK Sulizóna programjának egyik elemeként megvalósuló iskolautcák célja a gyermekek és kísérőik biztonságosabb közlekedése az intézmények környékén. Ennek érdekében a programban részt vevő iskolák környékén módosulhat a forgalmi rend, bizonyos időszakokban pedig csak gyalogosan, kerékpárral vagy rollerrel lehet majd használni az iskolák bejáratához vezető utcákat. Ezek az intézkedések összhangban vannak a Fővárosi Közgyűlés által is megszavazott programmal, amelyek a főváros gyermekbarátabbá tételét irányozzák elő. A programra még lehet jelentkezni.
A Főváros még május végén döntött arról, hogy un. iskolautcák létrehozásával Budapestet gyermekbarátabbá, a legfiatalabbak számára is élhetőbbé és biztonságosabbá teszi. A döntés nem előzmény nélküli, hiszen a Sulizóna programot még 2023-ban indította el a BKK a kerületi önkormányzatokkal, a Budapest Közúttal, valamint a MOME Innovációs Központjával közösen. A projekt célja, hogy a legvédtelenebb úthasználók számára biztonságosabb legyen a környezet, javuljon a már önállóan közlekedő gyermekek biztonsága és biztonságérzete, valamint csökkenjenek az iskolák környezetében sajnos gyakran tapasztalható közlekedési veszélyek.
A Sulizóna programban jelenleg az Újpesti Karinthy Frigyes Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Megyeri Úti Általános Iskola (mindkét iskola a IV. kerületben található), a Kőbányai Harmat Általános Iskola (X. kerület) és az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola (XVII. kerület) vesz részt Ezeken a helyszíneken már megvalósultak egyszerűbb forgalomtechnikai beavatkozások.
A program új eleme: az iskolautcák
A BKK célja, hogy az iskolák közvetlen környékét legalább a reggeli iskolakezdés és a délutáni hazaindulás idejére biztonságos és egészséges környezetté, lehetőség szerint az átmenő autóforgalomtól mentes területté alakítsa. Ennek érdekében a BKK a jövőben úgynevezett iskolautcák létrehozását tervezi. A speciális útszakaszok célja, hogy biztonságos, nyugodt és egészséges környezetet teremtsenek a reggeli és délutáni iskolakezdés idejére. Ez a megoldás a nemzetközi tapasztalatok szerint is hatékonyan csökkenti a balesetveszélyt, a gyermekek és az őket kísérő szülők biztonságosabb körülmények között közelíthetik meg az érintett intézményeket, és radikálisan csökkenthető az átlagosnál jellemzően magasabb levegőszennyezettség az iskolák környékén. Az iskolautcáknak nem az a céljuk, hogy az intézmények gépjárművel egyáltalán ne legyenek megközelíthetőek; az időszakos behajtási korlátozás kizárólag a legforgalmasabb reggeli, illetve a délutáni időszakot érinti, akkor is legfeljebb egy órán keresztül korlátozzák a behajtást az érintett utcaszakaszokra.
„Ezt úgy kell elképzelni, hogy reggel 7:00-kor az iskola munkatársai, vagy a szülők egy csoportja bójákat, vagy egy kordont rak ki az útra, amely megakadályozza az autók behajtását, majd a tanítás kezdetekor beszedik ezeket az eszközöket, és újra haladhat a forgalom az utcában. Ez amellett, hogy fontos, a gyermekek érdekét szolgaló tevékenység, közösségformáló eszköz is lehet, például a szülői munkaközösségekben” – mondja az iskolautcák gyakorlati megvalósításáról Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője.
Itt valósulhatnak meg az iskolautcák
Az iskolautcáknak köszönhetően az intézmények környékén biztonságosabban lehet közlekedni, azok bejáratát kényelmesebb lesz megközelíteni. Azok, akik mégis autóval szeretnék iskolába vinni a gyermeküket, az iskolától távolabb tehetik ki őket, ezzel is védve a diákokat a zaj- és légszennyezettségtől, valamint a sérülésveszélytől. A gépjárművek behajtásának korlátozásával elkerülhetők a reggeli és délutáni torlódások, mérséklődhet az ilyenkor megszokott balesetveszélyes káosz, valamint kiküszöbölhetők a szabálytalan megállással, parkolással kapcsolatos problémák is. Az iskolautcák kialakításának elsődleges célja, hogy az intézmények és környékük biztonságosan, balesetmentesen legyen megközelíthető a gyerekek, a szülők és az ott dolgozók számára. Olyan intézményeknél valósítható meg iskolautca, ahol egyrészt megvan a szándék a változtatásra, másrészt az adott utca forgalmi szerepe lehetővé teszi az átmenő gépjárműforgalom ideiglenes kizárását vagy korlátozását.
Zuglóban már biztosan lesz iskolautca
Az egyik ilyen helyszín a Zuglói Heltai Gáspár Általános Iskola. A XIV. Kerületi Padlizsán utcában működő intézménynél könnyen megvalósítható a forgalmi rend ideiglenes módosítása, az sem a környéken lakóknak, sem a gyermeküket iskolába autóval hordóknak sem okoz majd nehézséget. A program keretében a BKK munkatársai már meg is kezdték a közös munkát: az utcaszakasz megtervezésén kívül már ebben a tanévben is műhelymunkára hívják a tanulókat, a pedagógusok számára tájékoztató alkalmakat tartanak, illetve a szülők is információkhoz juthatnak a programról.
Várják a további jelentkezőket
Az iskolautcák tervezése során a BKK szakemberei minden esetben részletes forgalmi elemzést végeznek, egyeztetnek a helyi szereplőkkel – többek között a kerületi önkormányzattal – annak érdekében, hogy az intézkedés működőképes legyen, és ne okozzon problémát a mindennapokban.
További részletek, illetve jelentkezés a programba: Sulizóna program - BKK.hu.