Budapest, 2024. május 17. – Vadonatúj villamosok érkezhetnek Budapestre 2030-ig, a BKK folytatja a járműflotta megújítását. Bővülhet a hálózat is, akadálymentesítik a megállókat, és még több vonalon közlekedhetnek a már jól ismert alacsony padlós CAF-szerelvények – többek között ezek az elemei a BKK villamosokat érintő 2030-ig megvalósítandó fejlesztési terveinek. A cél az, hogy a jövőben a fővárosban közlekedők környezetbarát módon, kényelmesen, átszállás nélkül és mindenki számára hozzáférhetően utazhassanak Budapest különböző részei között, illetve a városrészeken belül is.
Budapesten már 137 éve, 1887 óta közlekednek a város képéhez szervesen hozzátartozó villamosok. Az elmúlt évtizedek alatt jelentős változásokon ment keresztül a fővárosi villamosközlekedés, értve ezalatt a hálózatot és járműveket egyaránt. A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy egy élhető nagyvárosból nem hiányozhat az utasok által is az egyik legkedveltebbnek tartott közlekedési eszköz: az elmúlt időszakban számos helyen új hálózatot alakítottak ki, vagy visszaépítették a korábban megszüntetett villamosvonalakat. Budapest az világ élvonalában van a villamosközlekedést illetően: Párizst, Prágát vagy Bécset is megelőzve a magyar fővárosban üzemel a világ legforgalmasabb hálózata, és itt közlekednek a világ leghosszabb egyterű villamosai is. A villamosokat érintő fejlesztések a jövőben sem maradhatnak el a fővárosban.
„A bővülő villamoshálózat, valamint modern, légkondicionált és alacsonypadlós modern járművek együtt még jobb utazási élményt nyújtanak az utasok számára. Ezek a fejlesztések lehetőséget teremtenek arra is, hogy a közterületek is megújuljanak, ezzel élhetőbbé téve a fővárost. A villamos a XXI. századi modern Budapest közlekedésének egyik alapja” – mondta el Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a fejlesztési terveket bemutató sajtótájékoztatón május 16-án.
Bővülő hálózat
A Budapesti Közlekedési Központ tervei szerint számos villamosokat érintő fejlesztések lehetnek Budapesten 2030-ig, melyek az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhatnak meg.
„A BKK célja az, hogy minél többen válasszák a közösségi közlekedést Budapesten és a közösségi közlekedés járművei 100%-ban elektromos hajtással, még környezetbarátabb módon működjenek. Az előbbihez az is kell, hogy a közösségi közlekedés versenyképes legyen időben, kiszámíthatóságban, kényelemben az egyéni gépjárműközlekedéssel szemben. A meglévő villamoshálózat még különálló részeinek összekötése, azok meghosszabbítása (különösen a külsőbb városrészekben) közelebb hozza egymáshoz a nagyobb lakóterületeket és munkahelyeket, csökkenti az átszállások számát, kiszámíthatóbbá tesz a mindennapi utazásokat. Az új legkondicionált, alacsonypadlós szerelvények hozzáférhetőbbé és még vonzóbbá teszik a közösségi közlekedést. A Budapesten már bevált villamostechnológia mindezt környezetbarát módon, nagykapacitással nyújtja ezért nagyon sok helyen ez az ideális választás Budapest számára is” – hívta fel a figyelmet a legfontosabb feladatokra Bodor Ádám, a BKK mobilitásfejlesztési igazgatója.
Új szakasz Pesterzsébet központjában
Kényelmesebb és versenyképesebb lehet a közösségi közlekedés a XX. kerületben is a fejlesztéseknek köszönhetően. A tervek szerint kétvágányúsíthatják a Török Flóris utcai szakaszt, a Topánka utcában pedig új vágányokat fektethetnek majd. A villamosok végállomása az elkészülő, az EU által finanszírozott tervek alapján a Topánka utca és a Helsinki út csomópontjának közelében helyezkedik majd el. A fejlesztésnek köszönhetően Pesterzsébet sűrűn lakott központjából a jelenleginél gyorsabban és kényelmesebben lehet majd elérni a belvárost, illetve az M3-as metró vonalát is, hiszen így a 3-as villamos is hosszabb útvonalon, egészen a XX. kerület központjában található lakótelepig közlekedhetne. A szakemberek a projekt előkészítése során a későbbi hálózati fejlesztési tervek megvalósíthatóságát is szem előtt tartják: a pesterzsébeti Topánka utcai szakaszt úgy tervezik meg, hogy később akár Csepelig, majd – amennyiben új híd épül a Dunán – akár a XXII. kerületig közlekedhessenek a villamosok.
A pesterzsébeti fejlesztéssel egyidőben megépülhetnek a vágányok a 2-es villamos vágányaihoz kapcsolódva a Közvágóhídnál a Kvassay-áttörésnél is, így a jelenleginél rövidebb idő alatt tehetnék meg az utat a szerelvények Pesterzsébet és pesti belváros között.
Villamos a XVIII. kerületi Gloriett-telepig
Hamarosan elkezdődhet a szintén Európai Unió által biztosított forrásból finanszírozni tervezett 42-es villamosvonal meghosszabbításának a tervezése. Ez az első lépése annak, hogy a jövőben a jelenleginél jelentősen gyorsabban és sokkal kényelmesebben legyen elérhető az M3-as metró a XVIII. kerületi Gloriett-, Szent Lőrinc- és Havanna-telepről, és lényegesen könnyebbé válhat a Kispesti temető és a Bozsik Aréna megközelítése is, a villamosvonal új szakasza ezeket is érinti majd. A 42-es villamosvonal meghosszabbításáról további információk érhetők el a BKK oldalán.
Újbuda–Újpest-villamostengely
Gyors és kényelmes közlekedést lehetővé tevő kötöttpályás kapcsolat valósulhat meg a belvároson keresztül Dél-Buda és Észak-Pest között, ha megépül az Újbuda–Újpest-villamostengely. Hamarosan elkezdődhet a projekt előkészítése és tervezése, amelynek előfeltétele a BKK által benyújtott, ezt a tervezési projektelemet is tartalmazó támogatási kérelem jóváhagyása; ezek az első lépések ahhoz, hogy visszatérhessenek a villamosok a Bajcsy-Zsilinszky útra és a Váci út déli részére.
Ennek a támogatási kérelemnek a jóváhagyása a feltétele a 3-as és a 42-es villamos meghosszabbításának előkészítésére és tervezésére is. A projekt megvalósulásával a budapesti villamoshálózat több évtizede hiányzó szakasza épülhet vissza. A vágányok építése lehetővé tenné, hogy a szerelvények Észak-Pesttől egészen Dél-Budáig közlekedjenek, vonzó közösségi közlekedési lehetőséget nyújtva az utasoknak a belvároson keresztül. Az Újbuda–Újpest-villamostengellyel kapcsolatban a BKK oldalán további információk érhetők el.
Kötöttpályás közlekedés a Szegedi úton és a Műegyetem rakparton
A BKK számít arra, hogy a 3-as villamos északi szakaszán is megvalósulnak a kormányzat által tervezett fejlesztések: a Szegedi úti felüljáró megépítésével és a vágányok átvezetésével Zugló és Angyalföld között is közvetlen kapcsolat jönne létre.
A közlekedésszervező szintén reméli, hogy az ígéreteknek megfelelően elkezdődik a Szent Gellért tér és az újonnan létrejött BudaPart városrész közötti villamosvonal megvalósítása is. A Műegyetem rakparton és a Pázmány Péter rakparton közlekedő villamosvonal a Szent Gellért téren csatlakozna a jelenleg is meglévő hálózathoz, innen Buda északi része, vagy a Szabadság hídon át Pest felé is közlekedhetnek majd a szerelvények.
Borbás Péter Dániel, a BKV villamos üzemigazgatója köszöntőjében arról beszélt, hogy „a BKV – a budapesti közösségi közlekedés legnagyobb szolgáltatójaként – munkanapokon csaknem 950 ezer utast juttat el úti céljához villamosokkal. Mint mondta, üzemeltetőként pontosan látják, hogy az élhetőség és a hosszútávú fenntarthatóság egyik eleme a közösségi közlekedés szerepvállalásának növelése. Ezt azonban csak jó minőségű szolgáltatással, például az eljutási idő csökkentésével és az utazási komfort növelésével lehet elérni. Éppen ezért a BKV támogatja a villamosfejlesztési elképzeléseket, és vállal szerepet azok munkálataiban, amelyek eredményeként az üzemeltetési körülmények is javulnak.”
A villamoshálózat fejlesztése során az azt kiszolgáló létesítmények is megújulhatnak az elkövetkező időszakban: a tervek szerint 2026-ra Angyalföld kocsiszín is alkalmas lesz a CAF-villamosok tárolására és karbantartására, 2030-ig pedig Ferencváros kocsiszínben valósulhatnak meg a tervezett fejlesztések.
Korszerű, modern járművek
Már az idén megérkeznek az első villamosok abból az 51 szerelvényből álló flottából, amelyeknek köszönhetően a jelenlegi 30%-ról mintegy 40%-ra növekedhet az alacsony padlós villamosok aránya Budapesten, így a mai 59%-ról 67%-ra nőhet a fővárosban alacsonypadlós járművel utazók aránya. Az akadálymentes, klímával felszerelt, a jelenkor elvárásainak mindenben eleget tevő járművek az eredetileg 2014-ben aláírt, majd a 2021 utáni BKK-menedzsment által újratárgyalt szerződés és az opciós lehívási lehetőség meghosszabbításának köszönhetően a jelenlegi piaci áraknál kedvezőbben érkeznek 2024 és 2026 között Budapestre.
Az újonnan forgalomba álló szerelvényeknek köszönhetően a 2-es, a 23-as, a 24-es, az 51A, valamint a 62-es és a 62A vonalokon is megjelenhetnek az alacsony padlós villamosok. A megújuló járműállomány lehetőséget ad arra is, hogy a jelenleginél több modern szerelvény közlekedjen azokon a vonalakon, ahol már most is közlekednek a korszerű járművek, így többek között az 1-es, a 14-es, a 42-es, az 50-es és a 69-es villamosvonalakon is tovább bővülhet a kényelmes alacsony padlós villamosok száma.
A BKK beruházási igazgatója, Horváth László hangsúlyozta: „A hamarosan érkező 51 CAF-szerelvény mellett további járművek beszerzése is esedékessé válik a jövőben: a BKK már dolgozik annak a tendernek a kiírásán, amelynek köszönhetően akár 110 új, korszerű villamos érkezhet a jövőben a fővárosba. A 2022-ben elkezdett műszaki előkészítésnek, egyeztetéseknek, majd eredményes hatósági eljárásnak köszönhetően 2024. január 29-én előzetes típusengedélyt szerzett a BKK. Az új járművek beszerzése során kiemelt cél, hogy a teljes hosszában átjárható, klimatizált, alacsony padlós szerelvények alkalmazkodjanak a jelenlegi peronokhoz, alagutakhoz és áramellátási rendszerhez, emellett megfeleljenek a már jelenleg is meglévő hálózaton való közlekedésnek.”
A több mint száz szerelvény akkor érkezhet majd meg Budapestre, ha rendelkezésre állnak az új járművek beszerzéséhez szükséges források. A BKK, mint Budapest felelős közlekedésszervezője a források rendelkezésre állásától függetlenül már előkészítette a projektet, és mindent megtesz annak érdekében, hogy vissza nem térítendő forrás bevonásra kerüljön annak érdekében, hogy minél előbb utazhassanak majd a fővárosban közlekedők a modern villamosokkal.
Akadálymentes közlekedés
Az alacsony padlós villamosok mellett a megállók akadálymentesítése is kulcsfontosságú kérdés. Jelenleg a fővárosban található villamosmegállók több mint 40 százaléka felel meg ezeknek az elvárásoknak, de az alacsony padlós szerelvények nem csak ezeket a megállókat érintik: olyan vonalakon is közlekednek a modern CAF-szerelvények, ahol még nem történt meg a megállók átépítése. A BKK továbbra is elkötelezett a témában: az elkövetkező két évben újabb 21 megálló válhat akadálymentessé, 2026-ig a 2-es, az 50-es és 56-os villamosvonalak mentén található peronok újulhatnak meg, a források rendelkezésre állásától függően pedig további helyszíneken is megvalósulhat az akadálymentesítés.
A 2030-ig tervezett budapesti villamosfejlesztések, illetve azok előkészítő, valamint tervezési munkálatai az Európai Unió társfinanszírozásával valósulhatnak meg.
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.