Jól halad a korlátszerelés a Lánchídon

Budapest, 2023. április 6. – Folyamatosan szerelik fel a Lánchídon a megújult gyalogoskorlátokat: a medernyílás északi oldalán már végigér a korlátsor, és hamarosan a déli oldalon is helyére kerül a korlátszerkezet. Teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület, tehát gyalog a felújítás utolsó szakaszának lezárta után, előreláthatólag idén ősszel lehet átkelni rajta.

Lánchíd-felújítás

A Lánchíd 704 folyóméternyi korlátszerkezetének jelentős részét a rozsda okozta károsodások miatt újragyártják. A kivitelező A-Híd Zrt. szakemberei ezeket kisebb – három andráskeresztet tartalmazó – elemekben szerelik fel a járdákra, hogy a korlátrendszer később megfelelően kövesse a híd mozgását. A felszerelés után kerül fel minden negyedik oszlopra a díszöntvény. Közben a korlátokat ütemezetten gyártják és festik a műhelyekben, hogy a munkaterületen folyamatos legyen a felszerelésük.

Lánchíd-felújítás.

A terveknek megfelelően halad a budai hídfőt körülölelő lépcsők újjáépítése is. A lépcsősor teljesen átépült, a korábbi, lapokkal kirakott lépcsőfokok helyett gránit lépcsőtömböket használtak a szakemberek. Hamarosan a helyükre kerülnek az egyedi, méretre szabott bordás lemezek utolsó elemei is, amelyek az útpálya és a járda között fedik le a Lánchíd merevítő tartóját.

 

Hamarosan elkezdődik a híd alá függesztett állványzat bontása

Az útpálya alatt szinte teljesen elkészültek a vizsgálójárdák, amelyek a felújítás után a hídvizsgálatokat szolgálják majd. Befejeződött a Lánchídon átvezetett telekommunikációs kábeleket tartó tálcák beépítése is.

Lánchíd-felújítás

Az utolsó ellenőrzések után a két pillér közötti szakaszon hamarosan elkezdődik a híd alá függesztett, több mint 6550 négyzetméteres állványzat bontása is. Az állvány mintegy 105 tonna tömegű alumíniumszerkezetét és tartozékait a felújítás befejezéséig folyamatosan szerelik le és viszik ki a hídról.

Mindemellett

folyamatosan dolgoznak a szakemberek a lánckamrákban: a víznyomás elleni szigetelést készítik, és a gépészeti feladatokat végzik el;

készül a Lánchíd változtatható színképű díszkivilágítása, szerelik a füzérvilágítást biztosító lámpatesteket és csatlakozóit.

Lánchíd-felújítás.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet: minden a tervek szerint halad

A Lánchíd felújítása ütemterv szerint, költségkereten belül halad, a teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület. Gyalog majd a felújítás utolsó szakaszának lezárta után lehet átkelni rajta, ezért addig a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – díjmentes az utazás. Március 20-ától a korábbinál is több busz közlekedik a Lánchídon Buda és Pest között.

Lánchíd-felújítás.

A tervek szerint 2023 őszéig tartó kivitelezéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit pedig ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.