Teljes a létszám: visszatértek a Lánchídra a pesti oroszlánok is!

Budapest, 2022. november 10. – November 10-én, csütörtökön a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok is visszatértek az eredeti helyükre. Ezalatt zökkenőmentes az átkelő felújítása: már elkészült az aszfaltozás, a próbaterhelés november 12-én, szombaton lesz. Ekkor ideiglenesen lezárják a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt a közúti forgalom elől.

Egy kőoroszlán az eredeti helyén

A pesti hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok november 10-én, csütörtökön visszatértek a helyükre. A kőszobrokat daruval, három darabban emelték vissza a háromméteres gránittalapzatukra, ugyanúgy, mint budai társaikat október 18-án.

A pesti oroszlánok voltak az elsők, amelyeket tavaly elszállítottak egy újpesti műterembe „ráncfelvarrásra”. Annak köszönhetően, hogy a szakemberek csütörtökön gondosan elhelyezték talapzatukra az egyenként három sóskúti mészkőtömbből faragott szobrokat, már mind a négy Lánchíd-oroszlán ismét eredeti helyén őrködik.

A kőoroszlán visszakerül az eredeti helyére

A következő hetekben – budai társaikhoz hasonlóan – a munkaterületen illesztik és „ragasztják” össze a pesti szobrok mészkőtömbjeit is. A restaurátorok a kőkiegészítő habarccsal először a szoborrészletek közötti rések kérgét építik fel, majd homokkal kitöltik az üreget. Ezután ezeket a felületeket is patinázzák, vagyis addig mélyítik a színét, amíg eltüntetik a friss illesztés nyomait. Utolsó lépésként olyan végső felületvédelemmel látják el a kőoroszlánokat, amely késlelteti, hogy azok felületén újra szennyeződés jelenjen meg.

Az oroszlánok restaurálása több mint egy évig tartott, a munkákról tavaly novemberben és idén áprilisban is közleményben számolt be a BKK. Októberben – miután a budai szobrok már visszatértek – a pesti hídfőnél egy titokzatos oroszlán jelent meg: a több mint 850 ezer kocka felhasználásával épült LEGO oroszlánt azóta a Clark Ádám téren csodálhatják meg a városlakók és az idelátogatók.

A kőoroszlán visszakerül az eredeti helyére

Szombaton lesz a próbaterhelés, ideiglenesen megváltozik
a Budai alsó rakpart forgalmi rendje

A Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:

november 9-én, szerdán elkészült az átkelő aszfaltozása, ezután kerül sor a széleket borító öntött aszfaltcsíkok, valamint a szegélyek bevonatrendszerének kialakítására, továbbá az útburkolati jelek felfestésére;

november 12-én, szombaton lesz az átkelő próbaterhelése 24 darab, egyenként 20 tonnás teherautó részvételével; a próbaterhelés idejére ideiglenesen lezárják a közúti forgalom elől a Halász utca és a Döbrentei tér közötti rakpartszakaszt.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet: folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ban fejeződik be.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, és a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.