Lánchíd-felújítás: megszépültek az oroszlánfejek és a címerek
Budapest, 2022. szeptember 29. – Hamarosan teljesen megújulnak a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok talapzatai, ahová a „ráncfelvarráson” átesett szobrok még az ősszel visszatérnek. Régi fényében pompázik majd a „Széchenyi Lánczhíd” felirat is, amely újra felkerül a talapzatokra. Közben a szakemberek már az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein. A hídpályát a tervek szerint idén decemberben visszaadják a forgalomnak.
Nemcsak az ősszel visszatérő oroszlánszobrok, hanem a talapzataik is megszépülnek: a Lánchíd pesti oldalán lévőket hamarosan befejezik a kivitelező szakemberei. Ezek a talapzatok az átkelő 1945-ös felrobbantásakor szétestek, és az akkori technikával, illetve rendelkezésre álló anyagokkal 1949-ben építették újjá őket.
Most felújították a talapzatokat borító gránitlapokat, az északi oldalon lévő felirata pedig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) javaslatának megfelelően kerül fel a hídra. Felvésték és már aranyozzák a „Széchenyi Lánczhíd” feliratot is, amelyet a híd II. világháború utáni újjáépítésekor nem tudtak helyreállítani. A talapzatot alkotó régi kövek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerültek.
Visszakerültek a helyükre a díszek
Eközben a szakemberek az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein, ahol tavasszal kezdődtek a munkák. Megszépültek a pesti kapuzaton lévő oroszlánfejek és a fölöttük lévő címerek, amelyek megújításán szintén a helyszínen, a kapuzatokat körülölelő állványról dolgoztak a restaurátorok.
A Lánchíd kapunyílásainak erősen szennyezett, oroszlánfejes záróköveiről – a műhelyben restaurált oroszlánszobrokhoz hasonlóan – különleges vegyszeres pakolásokkal távolították el az elgipszesedett, fekete réteget. Az oroszlánfejek fölötti koronás címerek 1996-ban kerültek az átkelőre, a javítandó elemeket az épen maradt részekről vett szilikonminták segítségével pótolták.
A pesti pilonra már visszaszerelték a köveket díszítő 60 kis rozettát (a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket) és 26 nagyobb díszöntvényt is, amelyeket a híd „új”, kékesszürke színére festettek. A felújított gránit- és mészkőelemeket a pilon egyes részein még patinázzák és víztaszító szerrel kezelik.
Élhetőbbé tesszük Budapestet:
folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében
Mindeközben a Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:
• befejeződtek a bentmaradó acélszerkezetet érintő jelentősebb javítási munkák;
• a rozsdásodás elleni védelem már a pesti és a budai parti nyílásokban felállított sátrakban folytatódik;
• a pesti oldalon, a hídra felvezető járdaszakaszokon elkezdődött a közvilágítás vezetékeihez szükséges árkok ásása és a védőcsövek telepítése.
A Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért 2021 tavaszán elkezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében a dunai átkelő rekonstrukciója. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ban fejeződik be, de az útpálya már ez év végén elkészül.
A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb eseményeit pedig ezen a linken, idővonal formájában érhetik el.