Rejtett, föld alatti munkák a Lánchídnál

Budapest, 2022. március 29. – A Lánchídnak is vannak titkai: a dunai átkelő utolsó láncszemei olyan föld alatti kamrában futnak össze, amely teljesen rejtve van a fővárosban közlekedők elől. Éppen ezért avatatlan szemek észre sem vehették, hogy az elmúlt időszakban milyen fontos munkák folynak a felszín alatt. Elkészült a pesti hídfőben a láncok föld alatti szakaszának, valamint a lehorgonyzó öntvények rozsdásodás elleni védelme. A felújítási munkák jól állnak, minden az eredeti tervek szerint halad.

Lánchíd-felújítás.

Hónapokig dolgoztak a szakemberek a Lánchíd pesti oldalán lévő szűk lánccsatornában és a 14 méter mélyen lévő horgonykamrában, hogy felvigyék a szükséges korrózióvédelmi rétegeket a föld alatti láncszakaszra, valamint a lehorgonyzó öntvényre. A láncok végét a híd 1914–1915-ös átépítésekor a pesti és a budai horgonykamrákban is az eredeti hídfőtömbhöz képest további mintegy ötezer köbméter betonnal súlyozták le.

Lánchíd-felújítás.

A munkák során a tucatnyi lemezből álló láncszemeket és a lehorgonyzó öntvényt is először szemcseszórással megtisztították, majd több lépésben felvitték rá az alapozó, a közbenső, végül pedig – a Lánchíd végleges, kékesszürke színét adó – fedő festékréteget. A föld alatti láncrészek korrózióvédelme már a budai oldalon is elkezdődött.

Lánchíd-felújítás.

A medernyílásban a két pillér között a pályaszint alatti acélszerkezetek – vagyis a kijavított tartószerkezetek és a beépített új, ortotróp acél pályatáblák – rozsdásodás elleni védelme heteken belül kezdetét veszi. A láncok fennmaradó része a híd közepéről indulva már ezekkel a szerkezetekkel együtt újul meg.

 

Küzdelem a fokozott vízszivárgás ellen

A történelmi lánckamrákban mindig is gondot okozott a beszivárgó talajvíz, ezért a felújítás során mindkét hídfőben igyekeznek megakadályozni az intenzív vizesedést. A lánccsatornákat, a lejáró aknákat és a horgonykamrákat negatív víznyomás elleni szigeteléssel látják el a szakemberek. Ahol az előzetes vizsgálatok szerint különösen erős lehet a vízbeszivárgás, injektálással töltik ki a régi tégla- és betonszerkezetben lévő üregeket, illetve repedéseket. A befecskendezett anyag megakadályozza, hogy nagyobb mennyiségű víz szivárogjon a területre.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet:
folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása az ütemtervnek megfelelően halad:

 

a medernyílás járdáinak valamennyi járdatáblája a helyére került, és már elbontották a korábbi, oldalbeömlésű víznyelőket;

 

a pesti és a budai pilon kapuzata körüli, hálóval borított állványzatról folyamatosan dolgoznak a kőfaragók, illetve ütemezetten halad a díszöntvények és rozetták (rózsaszirmokat formázó fém épületdíszek) leszerelése;

 

a pesti gyalogos-aluljáró északi oldalán is elkészült a födém, a budai oldalon pedig már tart a kész kerékpáros- és gyalogos-aluljáró alagút mellvédjének a szerelése;

 

a tervek szerint zajlanak a műhelymunkák: a kandeláberek, a hídkorlátok és az egyéb fémöntvények is készülnek, illetve megújulnak.

 

A Lánchíd felújítását 2021 tavaszán kezdte a kivitelezést elnyerő A-Híd Zrt., és már nem tűrt halasztást. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart, de az útpálya már idén év végén elkészül.

Lánchíd-felújítás.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb eseményei pedig ezen a linken, egy idővonalon érhetők el.