Már látszik az új aluljáró formája a Lánchíd budai hídfőjénél

Budapest, 2021. november 12. – Nagyobb biztonságban lehetnek a kerékpárral és gyalog közlekedők a felújítás után a Lánchíd budai hídfőjénél. Már betonozzák az új aluljáró vasbeton szerkezetét, amely az átépítés után tágasabb és sokkal beláthatóbb lesz.

Már látszik az új aluljáró formája a Lánchíd budai hídfőjénél

A korábbi kör keresztmetszetű, három méter széles kerékpáros aluljáró helyén olyan folyosó készül a budai hídfőnél, amely több mint négy méter széles, a falai függőlegesek és a vonalvezetése is megváltozik. Ennek köszönhetően a kétirányú kerékpárút mellett egy elválasztott járda is épülhet a gyalog közlekedőknek. Az új aluljáró tágasabb, jobban beláthatóbb, és így biztonságosabb lesz a régihez képest.

A szakemberek egyszerre csak az aluljáró egyik felén dolgoznak, hogy fenntartsák a hídfő megfelelő terhelését, valamint biztosítsák a gépek zavartalan bejárását a híd közepén folytatott munkákhoz. A szükséges vizsgálatok és födémjavítások elvégzése után már javában tart a vasbeton szerkezet építése, betonozzák a hídfőben lévő helyiségek födémszerkezetét és az aluljáró falát is.

A pesti hídfőben ugyancsak elbontották az aluljáró felét. A kövek, a fal, az útpálya és a födém eltávolítása mellett ezen a területen egy nagynyomású gázcső kiváltása is megtörtént, a talaj helyreállítása után pedig már öntik a betont. Ennek a kör keresztmetszetű aluljárónak ugyancsak megváltozik a formája: egyenes falakat építenek, és tágasabb, téglalap alakú keresztmetszetet alakítanak ki.

 

Élhetőbbé tesszük Budapestet:
folyamatosan dolgoznak a hídon és környezetében

A Lánchíd felújítása idén tavasszal kezdődött, és már nem tűrt halasztást. Hazánk egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének korszerűsítése a tervek szerint 2023-ig tart. Jelenleg ütemterv szerint halad a láncok rozsdásodás elleni védelme, valamint az új acél pályatáblák beépítése. Az elöregedett vasbetonpályát már a parthoz közelebbi szakaszokon bontják. A híd felszeletelése és a régi szerkezet eltávolítása változatlanul két irányba történik, vagyis a szakemberek felváltva közelednek a pesti és a budai Duna-parthoz. Közben a két pillér között már elbontották a járdákat, ezek helyére a következő hónapokban szintén új acélszerkezetet építenek be.

A korszerűsítéssel kapcsolatos hírek, információk és aktualitások a www.lanchid.hu oldalon folyamatosan nyomon követhetők, a felújítás eddigi jelentősebb mérföldkövei pedig ezen a linken, egy idővonalon érhetők el.